Kiállítás

Mert ez műanyag

Kádár (játék)katonái

Kritika

Előfordul, hogy néhány tárgy megpillantása egy egész, rég eltemetett emléksort hoz elő. Pontosan ezzel ajándékoz meg minket e kiállítás, amely sokkal többet is ad, mint amennyit a címe ígér. Gyermekkori álmainkat hozza közelebb.

B. Szabó János történész, kurátor merész, nagy ívű programot valósított meg, amelyben a játékkatona- és játékfegyver-gyártás komplett modern kori története, evolúciója is feltárul. Teremről teremre haladva, a falakon gazdagon adagolt olvasnivaló rávilágít, milyen világtörténelmi események, forró- és hideg-, lokális és világháborúk ihlették meg a játékgyártókat. Az is nyilvánvaló lesz, hogy a játékkatona-gyártás sosem volt ártatlan üzlet, elvégre megfelelő kontextusba helyezve mindig remekül szolgálhatja az ifjúság felkészítését a jövő háborúira.

A kiállítás azt is precízen dokumentálja, ahogy a valódi, konkrét történelmi sérelmek által olajozott konfliktusok (világháborúk, polgárháborúk) helyett idővel inkább a mozi és tévé kínálta, kevesebb sebet feltépő fiktív konfliktusokat játszatták újra a gyerekekkel, műanyag jedikkel és birodalmi rohamosztagosokkal. S hát a baráti Lengyelország e tárlaton is felvonultatott játék katonáit is erősen inspirálták a hatvanas-hetvenes években a magyar mozikban és a tévében is sűrűn vetített Sienkiewicz-adaptációk (Özönvíz, A kis­lovag, Keresztes lovagok).

A magyar játékkatona-gyártás rendre késésben volt a nemzetközi tendenciákhoz képest, az állami játékipar szándékosan nem is törekedett arra, hogy leüsse legalább a legnyilvánvalóbb, kínálkozó ziccereket (Egri csillagokA Tenkes kapitánya).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.