A nyolcvanas évek elején járunk, abban a lángossal és Trabanttal szegélyezett évtizedben, amelyre egyes, a valósággal tiszteletteljes, ám szerfelett távoli kapcsolatot ápoló nyilatkozók, filmrendezők, celebveteránok szerint ma már legtöbben gejl nosztalgiával gondolnak vissza (nem). Mert aki viselkedett és nem nagyon mocorgott, annak akadt munka, lakás, Balaton – érvelnek szerintük sokan a mai napig a Kádár-korszak mellett (kevesen érvelnek így). S aki nem illeszkedett be tökéletesen a vidéki kockaházba, vagy a fővárosi panellakásba, az könnyen a legvidámabb barakkon kívül találta magát – hát, persze. Ilyen ember Frank is, aki véletlenül pont egy punkzenekarban énekelt akkoriban, de épp gondolkodhatott volna társadalmi kérdésekről, írhatott volna fiatalokat izgató novellákat, vagy tüzelhette volna korosztályát versben is – velük, azaz az írókkal, költőkkel, szabadgondolkodókkal egy sajkában ringatózik főhősünk a gulyáskommunizmusban, amely szegény ugyan már recseg-ropog, de a vége egyelőre nem látszik. Mesék a ködből.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
