Könyv

Kis csínyek, bohó tréfák

G. Sarfatti: Mussolini élete

Kritika

„Először is egy vallomást. Megvetem azokat, akik írásaik és beszédjeik tárgyául engem választanak. Hogy jót mondanak-e rólam, vagy rosszat, az mindegy. Mindenképpen megvetem őket.”

Így kezdődik Benito Mussolini előszava, amelyet a húszas évek közepén megíratott és sokfelé megjelentetett félhivatalos életrajza elé szánt, s ebből a pár mondatból a Duce felhizlalt arroganciája éppúgy jól kiolvasható, akárcsak táborának önfeladó butasága. Igaz, a szerető és önjelölt tanácsadó gyanánt is kitartóan Mussolini körül sürgölődő újságírónő, Margherita Sarfatti voltaképpen csak azt a megvetést kapta imádottjától, amit megérdemelt, s talán hasznos is, ha a kései olvasó rögtön a legelső lapokon észbe veheti, hogy mire is számítson. Kínosan, sőt olykor vérlázítóan buta könyv ugyanis a Dux, magyar címén a Mussolini élete, amely 2021-ben meglepő módon a Kosztolányi-kutatás melléktermékeként jut elénk.

Merthogy 1927-ben nem más fordította magyarra ezt a parttalanul locsogó és harsogóan elfogult életrajzot, mint Kosztolányi Dezső, akinek politikai szimpátiáit és állhatatlanságát jobbára mindmáig tapintatos félrenézéssel szokás elintézni. Hogy e téren alaposabb ismereteket kell szereznünk sokunk kedvenc magyar írójáról, vagyis hogy az irodalomtörténeti kutatásnak itt komoly feladatai vannak, az egészen nyilvánvaló. A híres-hírhedt Pardon-rovattól a Mussoliniről írt cikkek elismerő kitételeiig sok kényelmetlen szöveggel meg kell még ismerkednünk, hogy aztán az Édes Anna végén elhelyezett reflexív önportré olvastán tán mást is érezzünk, ne csupán derűs lenyűgözöttséget.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk