Tévésorozat

Neonmennyország

Egy Malice nevű város

Kritika

A Guy Ritchie-féle gengszterek már jó ideje kikiáltották függetlenségüket az alkotójuktól, s manapság már magának Ritchie-nek is csak ritkán sikerül belépnie területükre, és eredeti módon vászonra adaptálnia kalandjukat.

A gyors beszédű, mocskos szájú, egyedi öltözetű – környezetük és saját bevallásuk szerint is piszkosan stílusos – bűnözőkkel most az a Nick Love tett próbát, akit eddig is a legnagyobb brit popkulturális közhelyek foglalkoztattak: készített már filmet a londoni rendőrség elit egységéről (Sweeney – A törvény ereje), a legendásan bulimániás angol fiatalokról (Goodbye Charlie Bright) és a hasonlóan közismert futballhuligánokról (Futball faktor).

Jelen sorozata úgy indul, mint minden valamirevaló Guy Ritchie-koppintás, ráadásul maga Jason Flemyng (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső; Blöff) is megjelenik: ő alakítja Albert Lordot, a Lord család senkit és semmit nem tisztelő fejét. A Lordok a 80-as évek cockney gengszterei, akiknek neve egykor London valamennyi utcáján rettegést váltott ki. Ezek az idők azonban elmúltak, ma már inkább csak a nosztalgia tartja fejüket a víz fölött. A család fekete báránya, Gene hazalátogat és viszi magával friss kedvesét, Cindyt is, aki elsőre nem nyeri el a rokonok tetszését – az ellenszenv pedig kölcsönös. Egy rivális banda épp ekkor érzi úgy, hogy eljött az idő a hatalomátvételre: az összecsapás véres leszámolás helyett azonban inkább a Pál utcaiak és a vörös ingesek csatáját idézi. Ahhoz hasonló drámai fordulattal is végződik: Cindy a barátja segítségére sietve megöli az egyik kiérkező rendőrt. Nincs mese, a fiataloknak menekülniük kell, el is húzzák a csíkot a spanyol Costa del Solra, ahol Gene nagybácsija vár rájuk. Róla kiderül, hogy egyáltalán nem az a nagystílű gengszter, akinek hirdeti magát: egy kölcsönházban éli fény­űzőnek hazudott életét, miközben egy bárban énekel. Van viszont egy szép nagy kiaknázatlan földdarabja és egy ambiciózus terve, amellyel a spanyol Riviéra legnagyobb játékosai közé emelkedne: hatalmas szállodakomplexumot szeretne építtetni. Cindy és Gene a kezdeti ellenérzéseik ellenére betársulnak, s már csak a helyi bűnözőket, korrupt politikusokat, a földjükre települő cigányokat, a marokkói drogkartell tagjait és a holland csempészeket kell legyőzniük vagy épp maguk mellé állítaniuk, miközben a múltjuk is feszt utánuk nyúlkál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.