Tévésorozat

Neonmennyország

Egy Malice nevű város

Kritika

A Guy Ritchie-féle gengszterek már jó ideje kikiáltották függetlenségüket az alkotójuktól, s manapság már magának Ritchie-nek is csak ritkán sikerül belépnie területükre, és eredeti módon vászonra adaptálnia kalandjukat.

A gyors beszédű, mocskos szájú, egyedi öltözetű – környezetük és saját bevallásuk szerint is piszkosan stílusos – bűnözőkkel most az a Nick Love tett próbát, akit eddig is a legnagyobb brit popkulturális közhelyek foglalkoztattak: készített már filmet a londoni rendőrség elit egységéről (Sweeney – A törvény ereje), a legendásan bulimániás angol fiatalokról (Goodbye Charlie Bright) és a hasonlóan közismert futballhuligánokról (Futball faktor).

Jelen sorozata úgy indul, mint minden valamirevaló Guy Ritchie-koppintás, ráadásul maga Jason Flemyng (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső; Blöff) is megjelenik: ő alakítja Albert Lordot, a Lord család senkit és semmit nem tisztelő fejét. A Lordok a 80-as évek cockney gengszterei, akiknek neve egykor London valamennyi utcáján rettegést váltott ki. Ezek az idők azonban elmúltak, ma már inkább csak a nosztalgia tartja fejüket a víz fölött. A család fekete báránya, Gene hazalátogat és viszi magával friss kedvesét, Cindyt is, aki elsőre nem nyeri el a rokonok tetszését – az ellenszenv pedig kölcsönös. Egy rivális banda épp ekkor érzi úgy, hogy eljött az idő a hatalomátvételre: az összecsapás véres leszámolás helyett azonban inkább a Pál utcaiak és a vörös ingesek csatáját idézi. Ahhoz hasonló drámai fordulattal is végződik: Cindy a barátja segítségére sietve megöli az egyik kiérkező rendőrt. Nincs mese, a fiataloknak menekülniük kell, el is húzzák a csíkot a spanyol Costa del Solra, ahol Gene nagybácsija vár rájuk. Róla kiderül, hogy egyáltalán nem az a nagystílű gengszter, akinek hirdeti magát: egy kölcsönházban éli fény­űzőnek hazudott életét, miközben egy bárban énekel. Van viszont egy szép nagy kiaknázatlan földdarabja és egy ambiciózus terve, amellyel a spanyol Riviéra legnagyobb játékosai közé emelkedne: hatalmas szállodakomplexumot szeretne építtetni. Cindy és Gene a kezdeti ellenérzéseik ellenére betársulnak, s már csak a helyi bűnözőket, korrupt politikusokat, a földjükre települő cigányokat, a marokkói drogkartell tagjait és a holland csempészeket kell legyőzniük vagy épp maguk mellé állítaniuk, miközben a múltjuk is feszt utánuk nyúlkál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.