Film

Pillantás a sötétségbe

Dominik Moll: Akkor éjjel

Kritika

Egy mosolygós szőke lány hajnali háromkor egyedül indul haza egy ott alvós buliból. Az éjszaka emelkedett hangulatának levezetéseként küld egy vidám videót a legjobb barátnőjének. Ezután a sötétből előlép egy maszkos idegen, színtelen folyadékkel önti le a lányt, majd egy öngyújtóval felgyújtja.

A lángokat csóvaként maga után húzó Clara képe ugyanúgy beleég a retinánkba, mint a kegyetlen gyilkosságot felgöngyölíteni képtelen nyomozó elméjébe. A rendező már az elején kiteríti a kártyáit; az Akkor éjjel (Pauline Guéna dokumentumregénye alapján) egy meg nem oldott gyilkosság történetét meséli el, e tény ismeretének minden feszültségével kell végigülnünk ezt a hűvös, nyugtalanító filmet. Clara meggyilkolása olyan bizarrul könyörtelennek, ugyanakkor hidegen kiszámítottnak tűnik, hogy minden porcikánk kívánja a nyomozás megnyugtató lezárását, de Dominik Moll épp ezt tagadja meg tőlünk.

Maga az áldozat, Clara Royer (Lula Cotton-Frapier) a filmben jobbára csak egy virtuális lenyomat, amely fotókból, videókból, üzenetekből és persze erősen elfogult személyes beszámolókból bontakozik ki előttünk. Kicsit hasonlít Laura Palmerre; jóravaló, közkedvelt lány, aki valahogyan mindig a rosszfiúk mellett kötött ki. Mintha kettős életet élt volna, még a legközelebbi barátnője sem tudott minden toxikus kapcsolatáról. Mint mindenki, az ügyért felelős nyomozó, Yohan (Bastien Bouillon) is a kínálkozó szex/féltékenység fonalat kezdi követni. Egyesek szerint Clara felelőtlen nimfomán, a megengedőbbek szerint megtévedt, befolyásolható tinilány; egy biztos, a lány szexuális élete és intim titkai tartanak lázban minden szereplőt. Yohan sorra ássa elő a gyanúsabbnál gyanúsabb exeket: egy cinikus pultosfiút, egy videójáték-függő tinit, aki a kihallgatás közben nevetgél, egy rappert, aki a YouTube-ra is feltölti a Clara felgyújtásáról fantáziáló számát, egy zavart, drogfüggő naplopót és egy tetovált asszonyverőt, aki gyanúsan vonzódik az erőszakos szexhez. Mindannyian lekicsinylően beszélnek a lányról, mégis szinte bolygókként keringenek körülötte. A szikár, realista filmben szinte karikatúraszerűnek tetszenek ezek a kétes alakok, de Moll gyorsan emlékeztet minket, hogy épp ez a mindenhová beszivárgó megvetés és változatos verbális és fizikai erőszak teszi lehetetlenné a valódi gyilkos azonosítását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.