Film

Pillantás a sötétségbe

Dominik Moll: Akkor éjjel

Kritika

Egy mosolygós szőke lány hajnali háromkor egyedül indul haza egy ott alvós buliból. Az éjszaka emelkedett hangulatának levezetéseként küld egy vidám videót a legjobb barátnőjének. Ezután a sötétből előlép egy maszkos idegen, színtelen folyadékkel önti le a lányt, majd egy öngyújtóval felgyújtja.

A lángokat csóvaként maga után húzó Clara képe ugyanúgy beleég a retinánkba, mint a kegyetlen gyilkosságot felgöngyölíteni képtelen nyomozó elméjébe. A rendező már az elején kiteríti a kártyáit; az Akkor éjjel (Pauline Guéna dokumentumregénye alapján) egy meg nem oldott gyilkosság történetét meséli el, e tény ismeretének minden feszültségével kell végigülnünk ezt a hűvös, nyugtalanító filmet. Clara meggyilkolása olyan bizarrul könyörtelennek, ugyanakkor hidegen kiszámítottnak tűnik, hogy minden porcikánk kívánja a nyomozás megnyugtató lezárását, de Dominik Moll épp ezt tagadja meg tőlünk.

Maga az áldozat, Clara Royer (Lula Cotton-Frapier) a filmben jobbára csak egy virtuális lenyomat, amely fotókból, videókból, üzenetekből és persze erősen elfogult személyes beszámolókból bontakozik ki előttünk. Kicsit hasonlít Laura Palmerre; jóravaló, közkedvelt lány, aki valahogyan mindig a rosszfiúk mellett kötött ki. Mintha kettős életet élt volna, még a legközelebbi barátnője sem tudott minden toxikus kapcsolatáról. Mint mindenki, az ügyért felelős nyomozó, Yohan (Bastien Bouillon) is a kínálkozó szex/féltékenység fonalat kezdi követni. Egyesek szerint Clara felelőtlen nimfomán, a megengedőbbek szerint megtévedt, befolyásolható tinilány; egy biztos, a lány szexuális élete és intim titkai tartanak lázban minden szereplőt. Yohan sorra ássa elő a gyanúsabbnál gyanúsabb exeket: egy cinikus pultosfiút, egy videójáték-függő tinit, aki a kihallgatás közben nevetgél, egy rappert, aki a YouTube-ra is feltölti a Clara felgyújtásáról fantáziáló számát, egy zavart, drogfüggő naplopót és egy tetovált asszonyverőt, aki gyanúsan vonzódik az erőszakos szexhez. Mindannyian lekicsinylően beszélnek a lányról, mégis szinte bolygókként keringenek körülötte. A szikár, realista filmben szinte karikatúraszerűnek tetszenek ezek a kétes alakok, de Moll gyorsan emlékeztet minket, hogy épp ez a mindenhová beszivárgó megvetés és változatos verbális és fizikai erőszak teszi lehetetlenné a valódi gyilkos azonosítását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.