Tévésorozat

A búsképű Smiley

Utolsó befutók

Kritika

Az irodát telefingó és beosztottjait lyukas zokniban inzultáló Gary Oldman és a szigorú kiskosztümjeiben, szigorúan összepréselt ajkakkal dirigáló Kristin Scott Thomas az MI5 táplálékláncának két véglete: a hűvös üveggel és fémmel burkolt felső vezetés és a dohos, ragacsos kis irodákba száműzött kegyvesztettek, akik ilyen-olyan okok miatt felsültek a kémszakmában.

A kémek krémjét és a páriákat nem győzi tárgyi környezetükkel, szokásaikkal és külsejükkel tapinthatóvá-szagolhatóvá festeni az Utolsó befutók: elég csak rájuk pillantani, máris látjuk, hová tartoznak (és milyen információkhoz van hozzáférési engedélyük). Persze, jó, lassan rotyogó kémthrillerhez illően hamar kikacsint a nézőre a szereplők vélt vagy valós kompetenciáját illetően; sokszor a vén, girhes lovak jobban húznak a drága méneknél.

A két világ közötti gyors zuhanást egy feltörekvő, forrófejű ügynök révén tapasztalhatjuk meg, aki egy nevetséges, de potenciálisan halálos tévedés miatt elbukik egy nyilvános kiképzési feladatot. Összekeveri a gyanúsított ingének és pólójának színét, emiatt a próbafeladat „merénylője” fel tud robbantani egy utasokkal teli vonatot. A legendás kémfelmenőkkel rendelkező Cartwright (Jack Lowden) ezért a megszégyenült kémek elfekvőjében, a Slough House-ban köt ki, ahol a régi csillogásából mára semmit sem őrző Jackson Lamb (Oldman) sanyargatja a rá bízott csapatot. Büntetésből mindannyian értelmetlen, unalmas feladatokkal bíbelődnek, míg az „igazi” kémek megmentik Angolhont. Persze az izgága Cart­wright itt sem bír magával; túlórában elkezd nyomozni egy szélsőjobboldali újságíró után, akinek kapcsolatai elvezethetnek egy fasiszta sejthez, amely egy elrabolt muszlim diák kivégzését tervezi.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.