Kiállítás

Sok kis bukás

Museum of Failure

Kritika

A Helsingborgból egyebek közt Sanghajon és Párizson át most hozzánk érkezett kollekció koncepciója valóban egyedi: a szervezők összegyűjtötték az emberiség történetének nagy bukásait.

Az emberiség történetének persze sok-sok bukása volt, ezért a kiállítás jobbára a fogyasztói társadalom bukásaira koncentrál. Ebben az a jó, hogy bárki hozzá tud kapcsolódni: ki ne értené meg rögtön, hogy miért nem volt jó ötlet a Kent cigarettamárka gyártója részéről a szuperegészségesként reklámozott, amúgy azbesztet tartalmazó cigit a piacra dobni, vagy miért volt nevetséges gondolat fejre ragasztható, szár nélküli napszemüveggel próbálkoznia a Nike-nak.

A Museum of Failure budapesti kiállítása jobb pillanataiban kifejezetten bizsergető szórakozás. Főleg azért, mert amellett, hogy sokszor őszintén nevetgélhetünk a Facebook és az Apple tévedésein, az Oakley mp3-lejátszós napgépén vagy a korai szódagépen, amely drágábban gyárt szódát, mint amennyiért a legtúl­árazottabb boltban megvehetnénk, ezek a félresikerült, bukott termékek képet adnak arról, hogy az egyes korokban épp milyen irányba haladt a világ gondolkodása. Ez nemcsak akkor érdekes, amikor megtudjuk, hogy a BIC tollmárka 2011-ben kifejezetten nőknek készült tollakat kezdett árulni (és természetesen attól volt ez női toll, hogy lila és rózsaszínű volt), hanem például akkor is, amikor teljes pompájában kerül elénk a Pepsi Crystal doboza, mely termék kapcsán a gyártó utólag beismerte, hogy elfelejtettek azzal törődni, hogy jó íze is legyen a végeredménynek. És igen, itt van élőben a múzeum egyik ikonja, a Colgate Lasagna, amellyel a legenda szerint a fogkrémgyártó az élelmiszeriparba akart betörni. (A történeten ront valamicskét, hogy ez a termék valószínűleg soha nem létezett.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.