Keressük a füst forrását: láthatatlan vászonra vetítik vagy valahogy fentről ereszkedik alá, esetleg hologramok űznek velünk vizuális játékot? Mindegy is, a kortárs koncepció már a kezdésnél egyértelmű.
Aztán függöny fel, New York felhőkarcolóinak fekete-fehér látképe tárul elénk a színpadot hátulról lezáró óriás vászonról. A szín egy bálterem, ahol a korrupt gyárigazgató és felesége az új tóparti gyár felépítését ünnepeli egy nagyszabású partin. Ők a szülei a környezetvédelem iránt elkötelezett főhősnek, Siegfriednek (Leonardo Cremaschi). A darab koreográfusa Angelin Preljocaj, a franciaországi kortárs balett meghatározó alakja, a Ballet Preljocaj névadó igazgatója, a történet középpontjába Siegfried vívódását helyezi: mi a fontosabb, a természet szeretete vagy apjához való kötődése? S ugyanilyen belső küzdelmekkel teli a fiú szerelmi élete, mert a fehér hattyú (Odette) és a fekete hattyú (Odile) mintha csak benne magában léteznének. A hattyúk persze szimbólumok: a társadalmi normáknak való megfelelést, illetve azok felrúgását jelképezik. Egyszerű a képlet: a fehér a jó, a fekete a rossz, ők küzdenek meg egymással az ipar és a pénz világában (természetvédelem vs. etikátlan profit). A felhasznált orosz népmese szerint a hercegnek feleséget kell választani, ám ekkor találkozik a gonosz varázsló által elátkozott Odette-tel, akinek mindaddig hattyúként kell élnie, amíg a szerelem rá nem talál. A herceg szerelmes lesz belé, ám a varázsló ármánykodása miatt (aki a saját lánya, Odile külsőjét az Odette-éhez megszólalásig hasonlóvá változtatja) Odile-nak esküszik örök szerelmet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
