Tévésorozat

Szív a szívnek

Anne Frank bújtatója

Kritika

A magyar cím kissé megtévesztő, hiszen pont azt csinálja vissza, amit az eredeti sorozat olyan merészen meglépett: a drámai hatás kedvéért számtalanszor mártírrá és szimbólummá emelt Anne Frankot mellékszereplővé teszi saját történetében.

Ami talán megbotránkoztatóan hangozhat, de megvan a maga politikai és morális üzenete: a holokauszt áldozatai, az elkövetők és a zsidókat mentők is sok tekintetben átlagos emberek voltak. A National Geographic szériája kimondottan az utóbbiakat, a Frank család holland segítőit emeli a fókuszba. Talán ez mondható az egyébként kellemesen, lágyan szerkesztett sorozat legvakmerőbb narratív húzásának. Bár ez sem példa nélküli: a nemrég debütált Az Atlanti-óceánon túl is hasonló módszerrel dolgozott (arról pedig, hogy ez mennyire tereli el a figyelmet a rendszerszintű kollaborációról és magukról a zsidó áldozatokról, mindenki maga döntsön). Ott is a nem zsidó származású segítők kapták a főszerepet, a módszeres pusztítás ábrázolásának helyére pedig a személyes drámák és a hétköznapi életet egyre inkább beárnyékoló, sunyin terjeszkedő náci befolyás lépett. Azonban az Anne Frank bújtatója minden dramaturgiai édessége és könnyen emészthető lágysága ellenére is fajsúlyosabb drámát épít, mint elődje.

Bár a sorozat itt-ott megenged magának néhány fikciós szépségtapaszt a drámai hatás kedvéért, abban talán nem túloz, hogy Anne Frank valószínűleg egy átlagos, bezártságtól frusztrált, kamaszkori önkiteljesítésében megakasztott, élénk fiatal lány volt (ez naplói alapján sem titok). Vágyakkal, álmokkal, amelyek nem voltak sem kisebbek, sem nagyobbak, mint kortársaié; haragudott túlféltő szüleire, akiknek motivációit nem érthette pontosan; és olykor az örömöt is meglelte kényszerű börtönében. Őt is Miep Gies (Bel Powley), Otto Frank titkárnőjének szemén keresztül látjuk, akit néha rettentően idegesít Anne akadékoskodása (az akár a lelepleződésüket is okozhatja), de alapvetően csodálja az éles eszű lányt. Miepnek sem volt könnyű gyerekkora, hiszen alultáplált osztrák kislányként hozták egy holland családhoz, hogy náluk megerősödjön, ám végül náluk nőtt fel. Fiatal nőként kellemesen céltalan életet él, és csak az indítja munkakeresésre, hogy szülei már hozzáadnák titkon meleg mostohabátyjához, hogy ne kelljen többé eltartaniuk. A lány Otto Frank (Liev Schreiber) pektingyártó cégénél kap munkát (és a sorozat alaposan ki is használja a lekvárkészítésben rejlő titkos humorforrásokat). Hamarosan azonban sokkal nagyobb felelősséget raknak rá, hiszen munkaadóját és családját kell bújtatnia az egyre terjeszkedő náci erőszak elől.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.