A prózakötet első írása is ilyen élménnyel szolgál, töményen. Csakhogy ez egy nyolcvanas években játszódó levélregény. A Friedgard gesztenyéje Emil Cioran (1911–1995) román-francia filozófus és Friedgard Thoma, a csintalan szemű német fiatalasszony története. A zenei aláfestés többnyire Brahmsé, az öregemberéletet az op. 120-as szonáta illusztrálja (brácsára és zongorára). Az olvasó az első pillanattól műveletlennek érzi magát, sáros cipővel tévedt be egy idegen nappaliba, áll a vajszínű szőnyegen. De kíváncsi is, mert vonzó ez a finom beszéd, iróniával és őszinte kedvességgel. Olykor kiábrándító találkozások rondítanak bele a harmóniába: órákig tartó, Friedgard számára fárasztó séta, a közös főzéshez zöldbab pucolása, vita a majdnem odaégett bélszín fölött. Elcsúszott pillanatok: például amikor egy kiállításról beszélgetve a nőnek az a véleménye, a beteg embereket ábrázoló képeken végső soron ugyanaz a valóság látszik, amit Cioran tár az olvasói elé, a filozófus szerint azonban a forma mégis számít, és amit ott láttak, neki elfogadhatatlan. Mindketten türelmesek, pontos szavuk is van minden benyomásukra. De nem ugyanazt várják a kapcsolattól. „Órákon át a közöttünk lejátszódó legintimebb jelenetekről fantáziáltam” – panaszkodik Cioran; a nő viszont csak a szellemi kapocs erotikus kétértelműségére vágyik.
Arról szól az írás, ami a közel kerülés, a csalódás eredményeképp születik, és a levelek megritkulása után is köztük marad. El lehet dönteni, ez inkább ajándék vagy kín az öreg férfi számára.
A következő próza a kötetben, a Háni könyve fekete-fehér és szélesvásznú, mint az Ószövetség. Főszereplője egy nő, Kárpátalján, a rahói járás Gyertyánliget nevű falujában él. Nem beszél: hasra vágódik a cukrászda előtt, úgy nyeli egy kisfiú porba hullott fagylaltját, most először ehet fagylaltot életében. Árva, himlőhelyes, zsidó, kihasználják, dolgoztatják, verik, tűr, elfogadja a disznóhúst, tisztátalanná válik, még jobban megalázzák. A tőle telhető szerény fondorlatokkal próbál beilleszkedni. Ez végül sikerül: őt is bezsúfolják a többiek közé a marhavagonba.
A hatodik című novellában a nő magyarsága miatt is eleve idegennek érezhetné magát a környezetében. A szlovák nőgyógyász nyilvánvalóvá teszi, csak apósa miatt veszi emberszámba a csallóközi fiatalasszonyt. Neki azonban nagyobb gondja, hogy a szülés után máshogyan működik a teste, nem úgy kívánja a férjét, ahogyan addig, és bár nyíltan beszélnek erről, szlovákul, mégsem ugyanazon a nyelven. Ez a hetvenes évek Csehszlovákiája, a kiránduláson éjjel félrevonuló, iszogató egyetemisták magnóján az LGT-től szól a Miénk itt a tér.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
