A különböző mítoszokkal és féligazságokkal kapcsolatos kutatásai előbb tanulmányként jelentek meg a Romsics Ignác szerkesztette Magyar jobboldali hagyomány, 1900–1948 című kötetben, aztán egy évvel később már önálló kötetté bővítve láttak napvilágot, komoly szakmai sikert aratva.
Tizenkét éve jelent meg az első kötet, Ablonczy most az abból kimaradt, illetve az azóta eltelt bő évtizedben gyűjtött „legendákat” gyűjtötte össze. Közben többször és több helyen nyilatkozta már (és a könyvben is több helyütt hangsúlyozza), hogy önmagában nincs különösebb gondja azzal, hogy ezek a legendák léteznek, teljesen érthető, hogy az 1920-as békeszerződés okozta társadalmi sokk és trauma tág teret adott (és ad a mai napig) a leegyszerűsítéseknek, a rész- és féligazságoknak, vagy a sosemvolt dolgok valósággá kreálásának. Különösen azoknak, amelyek a saját hibáinkkal való szembenézés helyett a felelősségáthárítást választják. Nem szigorú értelemben vett legendákról van szó, s némelyikük csak erősebben-lazábban kötődik magához a békeszerződéshez. Nem egy közöttük ordas tévedés, vaskos csúsztatás, rész- és féligazság, de vannak közöttük kitalációk, fantazmagóriák, vagy különböző motivációk szülte hazugságok is.
Vajon Mackensen tábornagy meg tudta volna védeni Erdélyt (nem), használtak-e rúzst és parfümöt Budapest román megszállói (megkérdőjelezhető)? Apponyi mondta-e „sírásós” mondatát (nem), lejár-e száz év után a békeszerződés (nem, a szerződés semmiféle időklauzulát nem tartalmaz)? Utóbbi (a kötetnek is címet adó legenda) már csak azért is érdekes, mert iskolapéldája annak, hogy ezek a mítoszok akár már egészen kicsi energiabefektetéssel is cáfolhatók lennének, hiszen a békeszerződés szövege a világhálón is régóta teljes egészében elolvasható.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
