Tévésorozat

Toryk

Riválisok

Kritika

Szex, hatalom, kereskedelmi tévé. A Riválisok a szappanopera fénykorában játszódik és vissza is hoz valamit annak bugyuta, de elragadó bájából.

A Coronation Street, a Dinasztia, a Dallas és az EastEnders adja a hátteret: mintául szolgálnak a huncut eszképizmus terén, miközben a sorozat a mögöttük tornyosuló intézményrendszerről is megemlékezik. Jilly Cooper sikamlós, de ördögien szórakoztató ponyvája két karizmatikus férfi vetélkedése köré építi egyre sűrűsödő drámáját-komédiáját. Rupert Campbell-Black (Alex Hassell) olimpiai díjugratóból lett tory politikus, akinek már az üknagypapája is arisztokrata a fiktív angliai Rutshire környékéről. Ellenfele az alsóbb rétegekből felkapaszkodott, de házasságával nemesi rangot szerzett Lord Tony Baddingham (David Tennant), aki hiányzó társadalmi tőkéjét szívós munkával, ambícióval és piszkos trükkökkel pótolja. Baddingham egy feltörekvő helyi kereskedelmi tévé vezetője, és épp sikerült megnyernie a BBC forrófejű, de briliáns riporterét (Aidan Turner) esti beszélgetős show-jához, miközben – minden ellenszenve dacára – Campbell-Blacket is szeretné tévéje igazgatótanácsában tudni.

A Riválisok nem akar prédikálni, csupán arra invitál, hogy élvezzük egy maroknyi törtető és többnyire rendkívül fotogén ember cselszövéseit és szexuális kalandjait. Rutshire lakói többnyire a szexen keresztül vezetik le energiáikat: unaloműzésre, büntetésre/jutalmazásra, kapcsolatépítésre és bosszúra is használják (időnként még szerelemből is űzik). Amikor nem egymás ölében időznek, akkor pompás lakomákat és vadászatokat csapnak; a sorozat pazar vizualitással varázsol tory-látványpornót e rendezvényekből. A politikailag erősen megkérdőjelezhető Thatcher-éra szinte édennek tetszik, de a sorozat finoman elhint egy-két fricskát az elharapódzó kapitalizmus és az erősen félrecsúszott gender- és osztályviszonyok kárára. Persze senki nem akarja itt a nézőket ósdi társadalomkritikával untatni; nyilvánvalóan sokkal izgalmasabb a buja együttléteket és a hasonlóan szenvedélyes hatalmi játszmákat követni. A príma színészgárda legalább olyan jól szórakozik, mint mi; még sokáig szeretnénk követni Rutshire dörzsölt lakóinak mesterkedéseit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.