Az erdő közepén, egy világvégi zen táborban, a guru (Vajdai Vilmos) a góré. Ideérkezik forgatni a stáb, egy, az ezotériára fogékony, önmagát kétségbeesetten kereső újságíró lány (Mentes Júlia) és a két segédje, a mufurc és az izgága (Béres Bence és Pásztor Dániel). Az elvonulók közt van még a Svédországból „ide menekült” tündérke (Rujder Vivien) és a guru jobbkeze, a világból kimenekült mesterszakács (Bányai Kelemen Barna) is. A keverőpultnál Tarnóczi Jakab két bejáratott zenésze, Bencsik Levente és Hunyadi Máté, akik nemcsak az electro-pop zenét szolgáltatják, de időnként beszállnak „tömeget képezni”. A darab kilenc ember egyhetes elvonulástörténetét meséli el – napokra lebontva. Tarnóczi darabjának ezúttal sincs igazi cselekménye; egy új színházi attitűd megnyilvánulásának vagyunk sokadszorra is tanúi, ahol a néző interpretációja az alkotói szándék szerint ismét döntő erővel bír. Tarnóczi és csapata mindig közérzeti alaptémákat választ, jelen esetben a kifáradás, kiégés, menekülni vágyás (eszképizmus) okozta lelkiállapot áll az előadás középpontjában, kritikusan, kiemelve és nevetségessé téve a kóklerek, önjelölt messiások által irányított, ezoterikus elvonuló táborok világát. Nem kímélve persze az instant megváltást remélőket sem.
Azért persze történik is valami: az idillbe megérkezik egy bekötözött fejű nő (Rezes Judit). A rövid, zaklatott párbeszédekből kiderül: bántalmazó férje elől menekül, érkezése megbontja az addig kialakult viszonyokat. Bányai innentől pattintja a belé szerelmes Rujdert, és Rezesre megy rá. Vajdai (gurus tekintélyét és a Tindert használva) Mentest akarná megszerezni, aki viszont a kollégájáért, Béresért bomlik, míg Pásztor Rujdernél próbál szerencsét.
A jelenetek sokszor a nem látszódó zónában játszódnak, így snittszerű, hirtelen váltásokkal ugrálunk a takarásban tartott epizódok és a látható részek között. Tarnóczi a korábbi munkáiban is többször alkalmazta azt a technikai megoldást, hogy a nem nyílt színi interakciókat (a nyílt színen mozgó) operatőrök vetítővászonra streamelik (az Extázis kisboltjában zajló történéseket például kizárólag kivetítve láthattuk). Ám ebben az előadásban a cselekmény körülbelül 65 százaléka (!) a látómezőn kívülre esik. Főként a sátrakban látjuk hőseinket, de a hangsúlyosabb epizódok azért középre, a több irányból nyitott „házba” vagy elénk kerülnek. A kamera felerősíti a rezzenéseket, a legkisebb arcrándulás is lekövethető. A sátrakból érkező „tudósítások” különösen intimmé teszik az ott elkapott pillanatokat – mi nézők, voyeur helyzetbe kerülünk.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
