Könyv

Váratlanul

Sally Rooney: Intermezzo

Kritika

Az ír szerző negyedik, sakkal erősen átitatott regényének szervező motívumai a szereplők éle­tébe érkező nem várt elemek.

A cím is erre utal, az intermezzo kifejezést ugyanis a sakkban az olyan lépésekre használják, amelyek nem illenek az addigi mintába. A műben öt hős élete billen meg. Egyikük a sikeres és menő dublini fiatalok életét élő, mindenhol népszerű Peter, aki kibogozhatatlan érzelmi állapotba kerül volt barátnőjével, Sylviával, és a nála egy laza tízessel fiatalabb Naomival. Eközben Peter öccse, a profi sakkozónak készülő, kicsit autisztikus vonásokat mutató Ivan megismerkedik a nála 12 évvel idősebb Margarettel, hogy aztán egy teljességgel definiálhatatlan párkapcsolat-szerűség épüljön ki kettejük közt. Ötük történetéből Rooney messze legfelnőttesebb regénye született meg, mintha a magáról következetesen keveset eláruló szerző – akiről nagyjából csak annyit tudunk, hogy lelkes marxista és nem szereti elmagyarázni a műveit – a saját műveivel együtt nőtt volna fel.

Rooney működése túlmutat az irodalom keretein, könyveivel ugyanis ablakot nyitott a millenniumi/Snapchat-generáció életére. A végeredmény azért roppant megosztó, mert ebből az ablakból nem valami szép a kilátás. Rooney szereplői távolról nézve hisztiznek, képtelenek érthetően kommunikálni egymással, egész életek csúsznak félre azon, hogy valaki nem mer megírni a másiknak egy üzenetet. Nem is volt mindig igazán érthető, hogy miért megy a hiszti: az esetek nagy részében nagyjából egy rövid sörözés során megoldható konfliktusok köré épült a történet, így akár az a kép is kialakulhat az olvasóban, hogy létezik egy generáció, amelyik nem képes kihúzni a fejét a seggéből. A szerző nem adott igazán kapaszkodót abban sem, hogy ő maga ezzel a néha elviselhetetlenségig tolt teszetoszasággal kritikusa-e a saját megélését és érzelmeit minden elé helyező generációnak, vagy épp azért ilyen népszerű, mert mindezt legitimálja az írásaival. De ebben van az izgalma is: a magyarul 2021-ben megjelent Hová lettél, szép világnál sokszor már egyszerre utálhattuk a köldöknézegető főszereplőket és saját magunkat, amiért magunkra ismertünk bennük. Az előítéleteinket félredobva ugyanis kiderül, hogy Rooney történetei valójában azt mesélik el, hogy nem csak a fordulatos és emlékezetes pillanatokkal telerakott történeteknek a fontosak, sőt a legtöbbünk kisbetűs életének problémái kortól függetlenül közelebb állnak a „hozzá merjek szólni?” szintű kérdésekhez, mint bármi máshoz.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A távolság

Az író-rendező-vágó nem lacafacázik: már az első jelenetben ott vonaglik egy tucat eszkortlány a sztriptízbár kanosabb (és pénzesebb) vendégeinek ölében, üvölt a zene, pukkan a pezsgő.

Hagytuk, hogy így legyen

  • - turcsányi -

Nagyon közel megyünk. Talán túl közel is. A komfortérzetünk szempontjából biztosan túl közel, bár a dokumentumfilm műfaja nem a komfortérzetünk karbantartására lett kitalálva, hanem azért, hogy felrázzon. Ez játékszabály, ám mégis kérdéses, hogy mennyiben kárhoztatható bárki is, aki nem rendel felrázást.

Semmi se drága

„Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza” – üzeni háromszáz idióta a lidérces múltból, csókol anyád, Szimónidész aláírással. Oh, persze, ezek csak a hülye görögök voltak, könnyű volt nekik hülyének lenni. Mi magyarok, már okultunk 1956 tapasztalatából, s sosem követnénk el efféle balgaságot.

Úgy lezáródott

Napok óta tartja izgalomban a magyar hazát az a kérdés, hogy október 9-én ki záratta le azt a kiskőrösi vasúti átkelőt, amelynél Szijjártó Péter külügyminiszter és Mészáros Lőrinc nagyberuházó & nagyvállalkozó & a szeretett vezető körüli mindenes megtekinthette a Budapest–Belgrád vasútvonal adott szakaszát és felavathatta az utolsó sínszál lerakását és összecsavarozását, vagy mit.

Sokan, mint az oroszok

Oroszország a hatalmas veszteségek dacára sem szenved emberhiányban az ukrán frontokon. Putyinék mostanra megtanulták, hogyan vegyék meg állampolgáraikat a családjuktól. A politikailag kockázatos mozgósítás elrendelésére semmi szükség – az üzlet működik. De hogyan?

Ellenzékellenzés

  • Ripp Zoltán

A Magyar Péter-jelenség a magyar társa­dalom betegségének tünete. Ugyanannak az immunhiányos állapotnak, amely a liberális demokrata jogállam bukását és Orbán hatalomban tartását előidézte. Ez az állítás persze magyarázatra szorul.

Messze még az alja?

Messze nem a kormány által vártaknak megfelelően alakult a GDP a harmadik negyedévben, de Orbánéknak „szerencsére” ismét van egy gazdaságpolitikai akciótervük. Könnyű megtippelni, milyen hatásuk lesz az intézkedéseknek, ha a cél az export felpörgetése, nem pedig a bizalom helyreállítása.

A Pókember hattyúdala

Sorozatban negyedik választását bukta el a Németh Szilárd-féle csapat júniusban. 2026-ra a Fidesz új jelöltet építhet fel Csepelen, nem kizárt, hogy a pártból kitúrt régi-új polgármester, Borbély Lénárd kerül nyerő helyzetbe a választókerületben.

Kedves Stefike!

  • Molnár Szabolcs

A 19 éves, titokzatos szépségű és sugárzó tehetségű hegedűművésznő, Geyer Stefi valósággal megbabonázta a 26 éves zeneszerző-zongoraművészt, akiben a kezdeti szimpátia előbb mély barátsággá, majd szerelemmé és szenvedélyes vágyakozássá terebélyesedett.