Könyv

Váratlanul

Sally Rooney: Intermezzo

Kritika

Az ír szerző negyedik, sakkal erősen átitatott regényének szervező motívumai a szereplők éle­tébe érkező nem várt elemek.

A cím is erre utal, az intermezzo kifejezést ugyanis a sakkban az olyan lépésekre használják, amelyek nem illenek az addigi mintába. A műben öt hős élete billen meg. Egyikük a sikeres és menő dublini fiatalok életét élő, mindenhol népszerű Peter, aki kibogozhatatlan érzelmi állapotba kerül volt barátnőjével, Sylviával, és a nála egy laza tízessel fiatalabb Naomival. Eközben Peter öccse, a profi sakkozónak készülő, kicsit autisztikus vonásokat mutató Ivan megismerkedik a nála 12 évvel idősebb Margarettel, hogy aztán egy teljességgel definiálhatatlan párkapcsolat-szerűség épüljön ki kettejük közt. Ötük történetéből Rooney messze legfelnőttesebb regénye született meg, mintha a magáról következetesen keveset eláruló szerző – akiről nagyjából csak annyit tudunk, hogy lelkes marxista és nem szereti elmagyarázni a műveit – a saját műveivel együtt nőtt volna fel.

Rooney működése túlmutat az irodalom keretein, könyveivel ugyanis ablakot nyitott a millenniumi/Snapchat-generáció életére. A végeredmény azért roppant megosztó, mert ebből az ablakból nem valami szép a kilátás. Rooney szereplői távolról nézve hisztiznek, képtelenek érthetően kommunikálni egymással, egész életek csúsznak félre azon, hogy valaki nem mer megírni a másiknak egy üzenetet. Nem is volt mindig igazán érthető, hogy miért megy a hiszti: az esetek nagy részében nagyjából egy rövid sörözés során megoldható konfliktusok köré épült a történet, így akár az a kép is kialakulhat az olvasóban, hogy létezik egy generáció, amelyik nem képes kihúzni a fejét a seggéből. A szerző nem adott igazán kapaszkodót abban sem, hogy ő maga ezzel a néha elviselhetetlenségig tolt teszetoszasággal kritikusa-e a saját megélését és érzelmeit minden elé helyező generációnak, vagy épp azért ilyen népszerű, mert mindezt legitimálja az írásaival. De ebben van az izgalma is: a magyarul 2021-ben megjelent Hová lettél, szép világnál sokszor már egyszerre utálhattuk a köldöknézegető főszereplőket és saját magunkat, amiért magunkra ismertünk bennük. Az előítéleteinket félredobva ugyanis kiderül, hogy Rooney történetei valójában azt mesélik el, hogy nem csak a fordulatos és emlékezetes pillanatokkal telerakott történeteknek a fontosak, sőt a legtöbbünk kisbetűs életének problémái kortól függetlenül közelebb állnak a „hozzá merjek szólni?” szintű kérdésekhez, mint bármi máshoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.