Kiállítás

Vendégsztárok

Vágyott szépség. Preraffaelita remekművek a Tate gyűjteményéből

  • Révész Emese
  • 2021. június 2.

Kritika

A modernizmust hajlamosak vagyunk formabontó művészeti elgondolásnak tekinteni, amelytől semmi nem áll távolabb, mint a klasszicizálás. Elnézve a preraffaeliták elbűvölően szép festészetét, nehéz elhinnünk, hogy mindez a gyönyörűség a maga születése idején forradalmi tett volt.

A napóleoni háborúktól megcsömörlött bécsi fiatalok 1810-ben a keresztény kora reneszánsz eszményképében kerestek menedéket, valamivel később pedig az 1848-as levert forradalmak traumájára keresett gyógyírt egy csapat angol diák ugyanabban a múltban, s mindezt a 20. századi neoklasszicizmusok hullámai követték. A német nazarénusokban és az angol preraffaelitákban az a közös, hogy a tradíció szabad és egyéni megválasztásával tiltakoztak saját jelenük értékrendje ellen. Sajátos ellenkultúrájuk alapja a régmúlt idealizált erkölcsisége és esztétikuma volt. Visszavarázsolták magukat az itáliai kora reneszánszba, és még tovább, az Artúr-legendák mitikus messzeségébe, így bírálva korukat. A középkori oltárképekért rajongtak, az akadémizmus petyhüdt eszmefestészete ellen festői virtuozitással tiltakoztak. Fotószerű, naturalista festésmódjukkal zavarba ejtő közelségbe hozták a régmúlt hőseit és szentjeit. A kritikusok nehezen találtak rajtuk fogást: a preraffaelita társaságot alapító hét szemtelenül fiatal londoni diák piszkosul tehetséges és lehengerlően művelt volt. (Jellemző, hogy a csapat egyik oszlopos tagja, John Everett Millais 11 évesen, a valaha volt legfiatalabb hallgatóként került be az angol festészeti akadémiára.)

A csavaros nevű művészkör (preraffaelita, azaz a Raffaello előtti korszakot követők) munkái elsőrangú válogatásban, számos remekművel érkeztek hozzánk. Az átlátható gondolati egységekre osztott tárlat tematikus problémakörökön át rajzolja meg a mozgalom művészettörténeti helyét, feltárva a látszólag akadémikus társaság kapcsán azt, ami bennük merészen újszerű volt. Itt van mindjárt a középkormániájuk, ami lehetne laposan historizáló szenteskedés, ám az ő vásznaikon felkavaróan életszerű, forradalmian új reformer életeszményként kel életre. Valamivel Ernest Renan újszövetségi bestsellere előtt ők Jézust már esendően emberinek mutatták. Bár Giotto koráért rajongtak, mégsem a trecento stílusában festettek, hanem olyan anyag­szerű naturalizmussal, amely versenyre kelhetett az akkoriban igen elterjedt albumin fényképekkel.

V?gyott sz?ps?g - Megny?lt az MNG preraffaelita ki?ll?t?sa

 
Dante Gabriel Rosetti: Beata Beatrix (1864-1870 körül) 
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.