Kritika

Mi, a színek

Már az elején világos, hogy a színeknek jelentőségük lesz. A gárda egyik fele piros és fehér ruhát visel, vannak, akik talpig pirosban játszanak, mint az életre kelt Mefisztó (Szacsvay László) is (jelmez: Nagy Fruzsina). A hatalom kiszolgálói, a megalkuvók púderrózsaszínben virítanak.

Perpatvar mobile

A XXI. magyar tánc – e-moll hangneme ellenére életteli verbunkos – szinte csak szignálként szolgál a Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén: természetesen arra várunk, hogy a hegedűre és csellóra írt Kettősverseny felcsendüljön, amelynek komponálását maga a szerző egy levelében „mulatságos ötletnek” nevezett. Nem véletlenül: ez egy hálátlan műfaj.

Huszonhét másodperc

A történet közismert: az indiai-brit származású, jelenleg az Egyesült Államokban élő Salman Rushdie-ra az 1988-ban megjelent Sátáni versek című regénye miatt Homeini ajatollah a megjelenést követő évben kimondta a fatvát, amely szerint minden muszlim joga és kötelessége végrehajtani rajta a halálos ítéletet.

  • Pálos György
  • 2024. május 15.

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

  • - turcsányi -
  • 2024. május 8.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

A hazai próféta

Van egy jelenet James Clavell 1975-ben publikált regényének tévéváltozatában: a nagyúr táncol.

  • - turcsányi -
  • 2024. május 1.

Apád, anyád idejöjjön!

Amikor 1976-ban megjelent az eredeti Ómen-film (az azóta tetemes hosszúságúra nyúlt széria első installációja), az mind témaválasztását, mind megvalósítását tekintve tisztes elismerést és közben jeles közönségsikert aratott.

Faunok a méhesben

Harci kakasok, üzekedő katicák, tekergőző hernyók, túlérett gyümölcsök, kergetődző és táncoló faunok. Isteni lényekről leváló szárnytollak, méhrajzás és csonkolt kecskeláb – közel harminc művet, festményeket és szobrokat láthatunk a művészeti galériának is otthont adó régi villa első emeletén.

A szédülésig

A szerző e kisregény megjelenése idején, 2021-ben már befutott író, megkerülhetetlen irodalmárnak számít Katalóniában, és talán a világban is. Katalán identitása is közismert, ami szintén hozzájárul helyi nimbuszához.

  • Pálos György
  • 2024. május 1.

Gender a manézsban

A férfi és női szerepkör átalakulása lerágott csont, olyannyira, hogy a nemek szerepkörének egyik legmeghatározóbb új kihívása az, hogy újra és újra meg kell hallgatnunk az átalakulásukról szóló históriát. Nagyon nehéz olyan irányból közelíteni meg a témát, amely (legalább az egyik nemnél) ne szemforgatásba vagy köldöknézegetésbe torkollna.