10 évre eltiltották Putyin vetélytársát
Alexei_Navalny.jpg

10 évre eltiltották Putyin vetélytársát

  • MTI
  • 2017. október 17.

Külpol

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint önkényesen ítélték el Alekszej Navalnijt és fivérét Oroszországban.

Az orosz választási bizottság kedden megerősítette, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus nem indulhat a 2018-as elnökválasztáson. Navalnij próbaideje miatt 2028 előtt nem jelöltetheti magát – mondta el Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke Szocsiban.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök leghangosabb bírálójának számító ellenzéki ügyvéd hónapok óta küzd azért, hogy indulhasson a jövő márciusi elnökválasztáson. A 41 éves politikus az elmúlt időszakban több tucat kampányirodát nyitott, bejárta Oroszországot, és számtalanszor szólította utcára híveit.
Navalnij börtönbüntetését tölti, mert megsértette a gyülekezésre és tüntetések szervezésére vonatkozó orosz törvényeket. A politikus azzal érvel: az alkotmány ennek ellenére lehetővé teszi, hogy jelöltesse magát. Oroszországban hatévente tartanak elnökválasztást, így Navalnij a legjobb esetben is csak a 2030-as jelöltlistán szerepelhet majd.

Önkényesen ítélték el Alekszej Navalnij ellenzéki politikust és testvérét, Oleget 2014-ben Oroszországban; az ellenük csalás és pénzmosás miatt indított eljárás túlzó, tisztességtelen és észszerűtlen volt, a hatóságok kifejezetten a vádlottak kárára alkalmazták a büntetőjogot - mondta ki kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A strasbourgi székhelyű bíróság megállapította, hogy az orosz hatóságok több ponton, a tisztességes tárgyaláshoz való jog, illetve a törvényi rendelkezés nélküli büntetés kiszabásának tilalma vonatkozásában is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét, ezért fejenként 10 ezer eurós kártérítést és összesen mintegy 63 ezer euró perköltséget ítélt meg a panaszosoknak.
A bírói testület egy hasonló ügyben tavaly kimondta: az orosz hatóságok önkényesen, "gyakorlatilag normális üzleti tevékenységért" ítélték el 2013-ban Navalnijt, akire ötéves börtönbüntetést szabtak ki, mert a vádak szerint 2009-ben több mint 10 ezer köbméter fát sikkasztott el egy állami fafeldolgozó cégtől, amelynek ő volt az egyik tanácsadója.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.