Visszafoglalták az Iszlám Állam fővárosát
Katonák

Visszafoglalták az Iszlám Állam fővárosát

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. október 17.

Külpol

Az Egyesült Államok által támogatott erők átvették az uralmat Rakkában.

A Szíriai Demokratikus Erők, melyet kurd és arab milíciák alkotnak és melyet az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció támogat visszafoglalták az Iszlám Állam fővárosát. A koalíciós erők június óta tartják ostrom alatt a kelet-szíriai Rakkát, melyet három évig uralt az Iszlám Állam.

„Rakkában végeztünk, a teljes város az irányításunk alatt áll“ - mondta a szövetség szóvivője Talal Sello az AFP-nek.

Hírügynökségek nem sokkal korábban jelentették, hogy az SZDE legnagyobb tagmilíciája, a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) kitűzte zászlaját a rakkai stadion felett, amely azon kevés létesítmények egyike volt a városban, amelyet a dzsihadisták még ellenőrzésük alatt tartottak. A stadionban is befejeződtek a harcok, az épületet és a sportpálya talaját azonban egyelőre nem tudták megtisztítani az aknáktól. A dzsihadisták másik, sokáig tartott bástyája a kórház volt a városban.

Szemtanúk szerint már csak szórványosan hallhatók lövések Rakkában, közben pedig az SZDE harcosai ünnepelnek az utcákon.

As-Sark Al-Auszat című pánarab napilap arról számolt be kedden internetes felületén, hogy az IÁ oldalán Rakkában harcoló külföldi zsoldosok megadták magukat. Az SZDE vasárnap közölte, hogy az IÁ-val kötött megállapodással összhangban 275 szíriai dzsihadista távozott a városból, és az IÁ több mint háromszáz, javarészt külföldi fegyverese maradt csak Rakkában. Később azonban kiderült, hogy a várost elhagyó szíriai dszihadisták közé külföldi zsoldosok is keveredtek.

A dzsihadisták által 2014-ben elfoglalt Rakka visszafoglalása mérföldkő lesz a dzsihadista szervezet által kikiáltott kalifátus felszámolásának folyamatában. Az Iszlám Állam iraki fellegvárából, Moszulból már kisöpörték a szervezetet.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.