116 kiskatonát zárnak életük végéig börtönbe Törökországban

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. május 25.

Külpol

És ez már egy enyhített ítélet.

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a török légierő 116 korábbi kadétját pénteken egy isztambuli bíróság a 2016. július 15-ei puccskísérlet után indított perben – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A légierő isztambuli akadémiájának volt hallgatóit az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete bűntettében találták vétkesnek.

Az Anadolu beszámolója szerint a pernek összesen 122 vádlottja volt. A pénteki döntések értelmében három egykori katonatisztet – egy repülőszázadost és két főhadnagyot – súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtottak. A három tiszt szándékos emberölési kísérletért további 45 év, a repülőszázados szándékos testi sértésért pedig ezeken felül még 19 év 6 hónap börtönbüntetést kapott. Három korábbi közlegényt felmentett a bíróság.

A 116 egykori tisztjelöltet eredetileg ugyancsak súlyosbított életfogytiglani börtönre ítélték – ami egy sor korlátozás révén tovább nehezíti az elítélt mindennapjait –, de a bíróság a tárgyalásokon tanúsított megbánás és jó magaviselet fényében enyhített a büntetésükön.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a hatalomátvételi incidensért. A hivatalos álláspont szerint a mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába, így a haderőbe és a katonatiszti iskolákba is. Gülen mindezt tagadja.

Kormánypárti tüntetők Fethullah Gülent ábrázoló figurát égetnek Isztambulban

Kormánypárti tüntetők Fethullah Gülent ábrázoló figurát égetnek Isztambulban

Fotó: Sedat Suna/MTI/EPA

Törökországban az elmúlt 22 hónap alatt több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-mozgalomhoz, és azon keresztül az összeesküvéshez. A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a hálózat feltételezett tagjait és támogatóit is.

Az Anadolu legutóbbi – március eleji – összesítése alapján a 2016. július 15. után indult perekben eddig több mint 586 emberre szabtak ki vagy súlyosbított, vagy „hagyományos” életfogytiglani szabadságvesztést.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.