A fehérek a feketék ellen, a férfiak a nők ellen

  • Gera Márton
  • 2016. november 4.

Külpol

Arra számítottunk, hogy valaki végre megmondja, hogy most akkor Hillary vagy Donald.

Sok rossz elhangzott mindkét elnökjelöltről a Republikon Intézet tegnapi vitaestjén, ám abban majdnem mindenki egyetértett, hogy Trump teljesen kiszámíthatatlan.

De ki lenne jobb Magyarországnak?

Noha a közvélemény-kutatások zöme azt mutatja, valószínűleg Hillary Clinton nyeri a kedden esedékes elnökválasztást, egyáltalán nem érdektelen dolog a jelöltekről vitatkozni. Legalábbis ez derült ki a Republikon Intézet tegnapi, Clinton vs. Trump – Amerika új elnököt választ címet viselő konferenciáján, amely azzal a megnyugtató tanulsággal is szolgált, hogy talán több dolog van, amiben mindenki egyetért.

false

Fotó: Németh Dániel


Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke megnyitójában elmondta, hogy ritkán láttunk ennyire „kevéssé jó” elnökjelölteket eddig a történelemben, de a magyar politikára is nagy hatása lesz a végeredménynek, hiszen már az is egy furcsa helyzet, hogy Orbán Viktor is állást foglalt (a tusnádfürdői beszédében gyakorlatilag elsőként állt be Trump mögé).
Tóth Csaba, a Republikon stratégiai igazgatója arról beszélt, hogy két nagy kérdés határozta meg az eddigi választási küzdelmet: az egyik, hogy itt van Trump, a fehér macsó imidzsében, aki mindenen átgázol, a másik pedig az, hogy Clintonban nem lehet bízni, mert például a hivatalos levelezését is magánszerveren keresztül bonyolította, s mégis ő a favorit. Beszélt emellett a szavazók faji összetételéről, és kutatások szerint ha csupán fehérek szavaznának, akkor Trump nyerne, mivel a fehérek közül 54 százalék támogatja, míg ellenfelét csak 38. Ha viszont csak a feketék vagy a nők voksolnának, akkor persze Clinton nyerne, hiszen a feketék körében például 88 százalékos a támogatottsága.
Tóth szerint Trump egyik legnagyobb esélye az lehet, hogy a választók nem bíznak Clinton őszinteségében: 46 százalék Trumpot tartja őszintébbnek, s csak 38 Clintont, bár vannak jó páran, akik úgy gondolják, egyik jelölt sem őszinte.
A konferencián persze a vita ígérkezett a legizgalmasabbnak, ám az kissé meglepő volt, hogy a résztvevők elég sok mindenben egyetértettek.
Soós Eszter Petronella politológus elmondta, hogy évek óta Hillary Clintonnak szurkol, és ugyan a küzdelmet kiegyenlítettnek látja, mégis úgy gondolja, hogy jobb lesz a frusztrált, lecsúszott középosztálynak, ha Clinton lesz az elnök. Szerinte Magyarországnak is jobb lenne egy olyan elnök, aki a NATO-t fontosnak tartja – Trump már utalgatott rá, hogy nem védene meg minden NATO-tagállamot egy esetleges támadás esetén.

false

Fotó: Németh Dániel


Seres László, a Kapitalizmus blog írója ha szavazhatna, a Libertariánus Párt jelöltjére, Gary Johnsonra tenné a voksát, mivel úgy gondolja, „egészen elborzasztó, hogy Trump és Clinton közül kerül ki az USA következő elnöke”. Azt mondta, hogy tulajdonképpen „egy agresszív pszichopata (Trump) áll szemben egy felkészült, de mániákus hazudozóval (Clinton), aki teljesen amorális, és húsz éve arra készül, hogy hatalomra kerüljön”. Sullivan Ferenc, a Nézőpont Intézet munkatársa volt az egyetlen, aki arra a kérdésre, hogy ha választhatna, kire szavazna, Trumpot mondta. Bár hozzátette, nem szívesen szavazna rá, de úgy látja, Magyarország számára ő jobb lenne, noha az este folyamán nem igazán derült ki, miért is lenne megfelelő nekünk egy Trump-adminisztráció.

false

 

Fotó: Németh Dániel


Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense úgy vélte, ez a választás nem egy tétre menő küzdelem, „a tét már akkor elúszott, amikor nem Bernie Sanders lett a demokrata jelölt, mivel ő volt az egyetlen, aki rendszerszintű változásokat akart”, és Pogátsa szerint akármit is mond Hillary Clinton, neki semmi köze a szociáldemokráciához. A közgazdász azt mondta, nem Trump személye a lényeges, sokkal nagyobb probléma, hogy van olyan társadalmi tömeg, amely hajlandó egy ilyen emberre szavazni.

S így tovább, mindenki megfutotta a maga körét, mintegy vitajelleget kölcsönözve az alkalomnak, ám e körökből leginkább a személyes közlemények ragyogtak ki, attól mégis inkább megkímélnénk most a kedves olvasót, hogy X. a hidegháború híve, Y. pedig nagyon nehéz négy évre számít.
Okosabbak persze nem lettünk, s ez szerda reggelre sem várható, de a várható fejlemények így is elég izgalmat ígérnek.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.