Szeptember 18-án tartották az idei év ötödik tartományi választását, s mint eddig valahányszor 2016-ban, Angela Merkel pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) most is súlyos veszteségeket kellett elkönyvelnie. Berlinben öt százalékkal rosszabbul teljesítettek, mint 2011-ben. Ezzel ugrott a helyi kormányzás is, hiszen az egykori koalíciós partnereknek – a most is legtöbb szavazatot szerző két pártnak, a CDU-nak és az SPD-nek (Németország Szociáldemokrata Pártja) – együtt sem jött össze az ötven százalék. A CDU utoljára 1948-ban teljesített ennyire rosszul Berlinben: a leadott szavazatok alig 18 százalékát sikerült megszereznie.
A nyertes SPD-nek sincs oka dicsekedni. Előző polgármesterük, Klaus Wowereit öt éve még 28 százalékot kapott, utódjának, Michael Müllernek ma már csak 21,6 százalékra futotta. Wowereitet egy időben még lehetséges kancellárjelöltként is emlegették, ám két évvel ezelőtt lemondott a polgármesterségről és visszavonult a politikától. Az épülő Berlin-Brandenburg repülőtér körüli botrány késztette erre a lépésre: az eredetileg 2010-re tervezett létesítményt tervezési és kivitelezési hibák, illetve korrupciós malőrök miatt máig nem sikerült átadni. A helyére érkező Müller jól indult, a választók kezdetben megbízhatónak tartották, de ma már csupán unalmasnak látják. A német lapok szerint nyomokban sem találni benne karizmát, ráadásul sértődős is, a Tagesspiegel című napilapnak például megtagadta, hogy interjút adjon, mivel szerinte a cikkeik „túlléptek egy határt”. (Hogy milyen írásokkal volt problémája, azt nem részletezte.)
Müller CDU-s kihívója Frank Henkel, a berlini helyi kormány, azaz a szenátus belügyekért felelős tagja volt, akitől jó előre elhatárolódott minden lehetséges koalíciós partner. Döntésképtelennek tartották, és a baloldali Berlin számára túlságosan is rendpártinak: például sokkolókkal akarta felszerelni a rendőröket, s a fővárosi burkatilalmat is támogatta. A főváros amúgy is a baloldal fellegvára, polgármesterét 15 éve az SPD adja – így a kérdés csak az volt, hogy milyen koalícióban kormányoz majd tovább. A CDU partnersége egymagában eleve kevésnek tűnt, és az is biztos volt, hogy nincs olyan harmadik erő, amelyik hajlandó lenne ehhez a szövetséghez csatlakozni. Az pedig, hogy ki mit gondol Merkelről, ilyen háttér mellett már szinte semmit nem számított. Michael Grosse-Brömer, a CDU parlamenti képviselője már a választás estéjén úgy fogalmazott, hogy a vereség a városvezetés munkájáról szól, nem a szövetségi kormányról.
Káosz és korrupció
„Berlin szegény, de szexi” – szólt pár éve Wowereit polgármester szlogenje, amivel a gazdaságilag gyengélkedő, ám kulturálisan pezsgő várost prezentálta a külvilág felé. Ma már más a helyzet: a gazdaság növekszik, az adósság öt év alatt hárommilliárd euróval csökkent, és létrejött 150 ezer új munkahely. Ám a berlini lakosok jelentős része így is elégedetlen. A repülőtér évek óta húzódó megnyitása mellett zavarja őket az iskolarendszer siralmas állapota és a menekültek fogadása körüli adminisztratív káosz: tavaly egyes napokon kétezren álltak sorba az egészségügyért és szociális ügyekért felelős tartományi hivatal (Lageso) előtt, az emberek százával aludtak a földön, a hivatal munkatársai pedig hiába túlóráztak, nem tudtak megbirkózni a sok elbírálásra váró kérelemmel. De az ezzel kapcsolatos elégedetlenség nem a szövetségi menekültpolitikának, hanem a helyi ügyintézésnek szólt. A közvélemény-kutatások szerint a berlini lakosság ötven százaléka még mindig elégedett Merkel munkájával.
Müller úgy próbált a helyzeten úrrá lenni, hogy tömegesen vett fel új embereket a közigazgatásba, és az adminisztrációs hibákat következetesen a fővárosi CDU-ra kente. Kampánya az ígérgetéstől sem volt mentes: például azt is belengette, hogy a nyerészkedőkre kivetett büntetőadóval és a rövid távú lakáskiadás (például az Airbnb) feltételeinek szigorításával megfizethető szinten tartja az albérletárakat. Sűrűn célozgatott az oktatás javítására is.
A szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) a második legerősebb párt szeretett volna lenni ezen a választáson, de végül csak az ötödik helyre futotta. Kevésbé megnyugtató, hogy a választók több mint 14 százaléka rájuk adta a voksát, azaz kevesebb mint 8 százalékkal maradtak le az első helyen végző SPD és 3,5 százalékkal a második CDU mögött. Ráadásul ez a tizedik tartomány, ahol bejutottak a törvényhozásba – jövőre lazán bekerülnek a Bundestagba is. A párt abban bízik, hogy tovább profitál majd a menekültellenes indulatokból, és úgy tűnik, az sem lenne kimondottan ellenükre, ha a választások előtt egy-két terrortámadás is esne. Hessen tartomány AfD-vezetője, Peter Münch sajtóértesülések szerint azt kérte a pártjától, gyártsanak plakátokat, amelyeken az áll: „Köszönjük, Merkel asszony!” A tervek szerint ezeket terrortámadások után raknák ki. Az AfD-nek most leginkább a magas választói részvétel kedvezett, az öt évvel ezelőtt távolmaradók közül több mint százezren döntöttek úgy, hogy idén szavazni fognak, s közülük 64 ezren az AfD-re; ezen felül a számítások szerint 37 ezer választót sikerült elszipkázniuk a CDU-tól és 22 ezret az SPD-től.
Az AfD-n kívül még a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) örülhet a berlini eredménynek: a szavazatok 6,5 százalékával visszatérhetnek a tartományi törvényhozásba. Tán jövőre a Bundestagba is nyílik számukra visszaút. Kihullott viszont az átláthatósággal és internetszabadsággal kampányoló kalózpárt, ami öt éve még közel 9 százalékos támogatottsággal került a tartományi parlamentbe.
R2G, a siker kulcsa
Nagy valószínűséggel Michael Müller marad a berlini polgármester, és feltehetőleg a 15-15 százalékot elérő Zöldekkel és a szélsőbalos Balpárttal (Die Linke) alakít majd vörös-vörös-zöld (R2G) koalíciót – ilyenre mindeddig nem volt példa Berlinben. Mindhárom párt nyitott és multikulturális nagyvárosként szeretné látni Berlint, és a menekültkérdésben is a szolidaritást tekintik mérvadónak. A tíz szenátori pozícióból valószínűleg négy jut az SPD-nek, három-három a Balpártnak és a Zöldeknek. Bert Schulz, a TAZ berlini irodavezetője ugyanakkor úgy gondolja, hogy a CDU és az AfD komoly konzervatív ellenfrontot tart majd a városban. A két párt formálisan ugyan nem hajlandó együttműködni, de mindketten megkeserítenék a baloldali kormányblokk működését. Henkel nemhiába emlegette kampányában, hogy meg kell akadályozni az R2G-t.
A berlini R2G koalíció országos szinten is sokat számítana. Sigmar Gabriel SPD-vezetőről és alkancellárról már korábban is úgy hírlett, nem lenne ellenére egy ilyen koalícióval megkerülni a CDU-t. Társadalompolitikájukat tekintve a három párt hasonlóan gondolkodik, védelmeznék a nyugdíjakat, pártolnák a minimálbért. De a külpolitikát és a honvédelmet gyökeresen másként alakítanák: a Die Linke ellene van bármiféle nemzetközi katonai szerepvállalásnak, míg a Zöldek – Joschka Fischer külügyminisztersége óta – hajlandók számukra is indokoltnak tetsző esetben támogatni fegyveres beavatkozásokat. A Balpárt a görög mentőcsomagokkal és a keményvonalas német politikával szemben is elutasítóbb a többieknél. A gyenge láncszem mindenképpen a Balpárt: bár Kelet-Németországban pragmatikusnak és kompromisszumkésznek bizonyultak, nyugaton sokkal ideologikusabb és radikálisabb a tagság, ők komolyan megnehezítenék a közös kormányzást.
Sigmar Gabriel mindenesetre megnyugodhat, hiszen pártja gyengült ugyan, de nem adta ki kezéből a vezetést. Ahogy nem engedte ki a Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Rajna-Pfalz tartományokban sem. Jelenleg az SPD a 16 tartományból 13-ban vesz részt a kormányzásban – ennyi elég is Gabrielnek, hogy biztonságban tudja a posztját. A kereszténydemokraták viszont már csak hét tartományban vannak kormányon, ráadásul a jövő évi Bundestag-választás előtt még három tartomány szavaz (mindegyik jövő tavasszal): a Saar-vidék, Schleswig-Holstein és Észak-Rajna-Vesztfália. Tehát három választás még, aminek az esetleges kudarcát Merkel nyakába varrhatják…
Mert hiába nem Merkelről szólt ez a választás, és hiába tudvalevő, hogy a CDU nem különösebben erős a fővárosban, a kancellár dolga nem lesz egyszerűbb. A CDU testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) biztosan fel fogja hánytorgatni neki ezt a vereséget is. Bár Horst Seehofer CSU-vezető a Der Spiegelnek azt nyilatkozta, hogy a CDU és a CSU közeledik egymáshoz, attól a követeléstől nem tágít, hogy évi 200 ezerben maximalizálják a befogadható menekültek számát. Merkel valószínűleg nem fog ebbe belemenni, ugyanakkor tett már egy szimbolikus engedményt: bejelentette, hogy nem használja többet a menekültek sikeres integrációjára vonatkozó „Sikerülni fog” (Wir schaffen das) szlogent.
De nem csak a CSU, de a saját pártja is okozhat még problémákat: a decemberi CDU-nagygyűlésen többen is készülnek felvetni kancellárjelölti alkalmasságát a jövő évi választásra. Kérdéses persze, hogy meg merik-e tenni, hisz egy évvel a választások előtt öngyilkos lépés lenne Merkel leváltásáról beszélni, már csak azért is, mert ahogy Kai Arzheimer politológus írja a Handelsblattban: „a CDU-nak nincsen hiteles utódjelöltje”. Merkel és pártja zsák és a foltja: vagy együtt állnak talpra, vagy együtt buknak.
| A döntésképtelenség csapdájában Nemcsak Merkeléknek jelent problémát a menekültválság, hanem a baloldalnak is. Erre utal az éjszakai életéről és multikulturális összetételéről híres Kreuzberg-Friedrichshain választókörzetben többfelé kiplakátolt „Üdvözöljük a gutmenschek között” – felirat. A gutmensch gúnynevet rendszerint a moralizáló, hezitáló, naiv véleményformálókra és politikusokra szokás használni. Itt a Zöldek használták – önmagukra. Az ötletgazda, Monika Hermann három éve igazgatja a kerületet, meglehetősen megosztó módon. „Megpróbálta másképp intézni a dolgokat, mint a többi polgármester” – írja róla a TAZ. Erre volt példa az Oranienplatz, ahol menekültek sátoroztak le még 2012-ben, tiltakozván a túl szigorúnak tartott német menekültpolitika ellen. Hermann elődje, Franz Schulz (aki egészségügyi okokból adta át a kerületet) tárt karokkal fogadta őket, ám a spontán tábor nem volt túl higiénikus, gyakorlatilag bűzlött, a menekültek ellátását nem tudták rendesen biztosítani, így egyre gyakoribbak lettek a lakossági panaszok. A kerület vezetése végül hosszas huzavona után megkérte a menekülteket, hogy távozzanak a térről, és költözzenek át egy közeli, üresen álló iskolaépületbe. A kerületi zöldek azt hitték, hogy a Gerhart Hauptmann általános iskolában majd kedélyes, önszerveződő menekültközösség jön létre – ehhez képest állandóak lettek a balhék. 2014-ben végül Hermann lezáratta az iskola környékét, sok menedékkérő távozott is, de a „kemény mag” ott maradt. Többen öngyilkossággal fenyegetőztek. Velük a polgármester nem tudott mit kezdeni. „Biztos voltam, ha rendőrökkel megyek be, akkor emberek vetik magukat le a háztetőről. Ennyit ez nem ért meg nekem” – nyilatkozta a TAZ-nak. „Mi lett volna a helyes döntés? Máig se tudom.” Hans Panhoff zöldpárti városi tanácsnok elrendelte az épület kiürítését, a polgármester viszont végül megengedte a menekülteknek, hogy az épület egy részét továbbra is használják. Azóta a kerület ötmillió eurót költött az iskola őrzésére, de hamarosan tényleg kipaterolják az ott lakókat. A helyzet tálcán kínálta a – balról és jobbról egyaránt érkező – politikai támadásokhoz a muníciót. Egyesek szerint túl könyörtelenek voltak a menekültekkel, mások szerint túl megengedők. Abban mindkét oldal meg tudott egyezni, hogy a kerületi vezetés döntésképtelensége szerfölött kínos. |
