A G20-csúcson is támogatták a globális minimumadót

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. október 30.

Külpol

Az egységes társasági adó kulcsa 15 százalék lenne, és 2023-tól vezetnék be. 

A G20-országcsoport vezetői támogatják a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodását - erről határoztak szombaton a tagállamok vezetői római csúcstalálkozójukon.

A tervezet értelmében - amelybe a Reuters hírügynökség betekintést nyert - a csoport vezetői felszólítják mindazokat az országokat és joghatóságokat, amelyek együttműködnek az OECD 15 pontból álló, adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás elleni akciótervének végrehajtásában, hogy mielőbb dolgozzák ki a modell szabályait és a többoldalú eszközöket, ahogyan az a részletes végrehajtási tervben szerepel, hogy az új szabályozás globális szinten 2023-ban életbe léphessen.

A javaslatot hivatalosan vasárnap fogadják el.

Az OECD 2019-ben kezdte kidolgozni a globális minimumadó-szabályozás keretrendszerét. Az idén október első felében Párizsban elfogadott megállapodás lényege, hogy a jövőben egységesen 15 százalékos társasági adót alkalmaznának a kormányok a multinacionális vállalatokra.

A magyar kormány sokáig az elképzelés fő ellenzői között volt - Magyarországon 9 százalékos a társasági adó -, Szijjártó Péter külügyminiszter azonban október elején már egy lehetséges kompromisszumos megoldásról beszélt. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.