Elon Musk ad 6 milliárd dollárt, ha ez tényleg véget vet az éhínségnek

  • narancs.hu
  • 2021. november 1.

Külpol

Csak vezessék le neki, mire költik, és számoljanak el.

Lépjenek fel az éhínség ellen – kérte a milliárdosokat, köztük Jeff Bezost és Elon Muskot nemrég David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának igazgatója. Azt írta, hogy 6 milliárd dollár 42 millió embert segítene megvédeni az éhhaláltól a világon. 

A Tesla cég tulajdonosa, Elon Musk a Twitteren vasárnap reagált a felhívásra. Azt írta, szívesen ad a vagyonából 6 milliárd dollárt az éhínség megoldására, ha levezetik neki, hogyan oldanák meg ebből az összes problémát, és a pénzt átlátható módon költenék el – írja a Telex.

 

Musk azt írta, ha a Világélelmezési Program „ebben a Twitter-folyamban pontosan leírja, hogy 6 milliárd dollár hogyan fogja megoldani a világ éhezését, akkor azonnal eladok Tesla-részvényeket ebben az értékben, és odaadom a pénzt”.

A Tesla értéke meghaladja az 1 billió dollárt, Musk nettó vagyona 311 milliárd dollár. Az üzletember gazdagodásának ütemére jellemző, hogy csak egy napon, október 29-én 9,3 milliárd dollárral lett több pénze.

Az ENSZ már tavasszal jelezte, hogy 2021-ban a járvány és a klímaváltozás miatt globális élelmiszerkrízis várható, és az ennivaló drágulása tényleg nagy kihívás elé állítja azokat a szegény országokat, amelyek az élelmiszer nagy részét importálják. 

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.