„A halál legyőzése csak szlogen” - Zoltan Istvan amerikai elnökjelölt

Külpol

Az amerikai elnökválasztási kampánynak magyar származású indulója is akad: Zoltan Istvan, magyar szülők Amerikában született gyermeke, jó módú, 43 éves, kétgyermekes Los Angeles-i családapa, aki a transzhumanizmus eszméivel szeretné megismertetni a világot.

Magyar Narancs: A Transzhumanista Párt alapítójaként indult el az amerikai elnökválasztási versenyben. Hogyan értékeli az eddigi eredményeit?

Zoltan Istvan: Az amerikai politika úgy működik, hogy nem győzhet más, csak a demokraták vagy a republikánusok, egy harmadik pártnak nincsenek komoly esélyei. Nekem, mint a Transzhumanista Párt arcának első körben az a fontos, hogy minél nagyobb tömegekhez juttassam el az üzenetünket, tudatosítsam az emberi élet meghosszabbítását elősegítő technológiák és tudományos felfedezések fontosságát. Ez a mostani cél. Ami a politikát illeti, a 2020-as vagy a 2024-es elnökválasztáson már biztosan komolyabb tényezőként tudunk fellépni.

MN: Mennyi pénzből gazdálkodhat a kampányban?

ZI: Nagyon kevésből. Senkitől sem fogadtam el pénzt a kampányomhoz. Egyedül a kampánykörúton használt buszt, az Immortality Bus-t (Örökélet Busz) finanszíroztuk internetes közösségi finanszírozással. 27 ezer dollárba került.

MN: Nem tartott attól, hogy egy kerekeken guruló hatalmas koporsó inkább elijeszti a választópolgárokat?

false

ZI: Fennállt ennek is a veszélye. De mint független, harmadik párti jelölt, valamit tennem kellett a figyelem felkeltése érdekében. És most nemcsak a médiáról beszélek, hanem arról is, hogy miként leszek beszédtéma egy amerikai kisvárosban. Ha az Örökélet Busszal begördültem egy kisvárosi étterem parkolójába, azonnal megindult a diskurzus. A média is kajálta a dolgot, négy hónapon át voltam úton, ezalatt 30 millió ember látott különböző híradásokban szerepelni.

MN: Mi van a koporsóban?

ZI: Egy kis tudományos szemléltetés, robottal, drónokkal, virtuális valósággal. A modern technológiák kicsiny fellegvára. Bárki kipróbálhatja, bárki játszhat velük.

MN: Beszéljünk az örök életről!

ZI: Ez nem egy egyik napról a másikra megvalósítható program. A cél az emberi élettartam meghosszabbítása. A technológiák fejlődnek, az élet hosszabbodik. A halál legyőzése csak szlogen, valójában az öregedés visszafordításáról van szó. A génszerkesztés terén elért eredmények e tekintetben is igen biztatóak. Ezt egyre több tudós látja így. Ami engem ennél is jobban izgat, az a robotokban rejlő lehetőség: egy francia cég például a robotszív megépítésén dolgozik. Erről a területről, a tönkrement szerveket helyettesítő robotszervekről, a bionikus megoldásokról egyre többet fogunk hallani a jövőben. Százszámra alakulnak olyan cégek, melyek ezzel foglalkoznak.

MN: A Transzhumanista Párt hány tagot számlál?

ZI: Az amerikai politikai élet természetéből következik, hogy egy harmadik párt olykor képes arra, hogy számottevő szavazatot csaklizzon el, elegendőt ahhoz, hogy befolyásolja a két nagy párt küzdelmét. Ezért az általános gyakorlat az, hogy a harmadik pártok nem magukra, hanem a hozzájuk közelebb álló nagypártra szavaznak. A transzhumanizmus szempontjából a demokrata párt az előnyösebb, ők jóval hajlamosabbak a radikális tudományos kísérletekre, a radikális technológiákra költeni. A Republikánus Párt igen vallásos és nem rajong a tudományért. Nekünk, mint pártnak nincs tagságunk, csupán támogatóink vannak: a közösségi médiában elért népszerűségünk és az országjárás során szerzett tapasztalataink szerint ők most olyan 25-35 ezren lehetnek.

MN: Az Örökélet Busszal sikerült beverekednie magát a médiába, de eljutott-e a célig; sikerült-e Hillary Clinton elé vinni a transzhumanizmus ügyét?

ZI: Egyelőre sajnos nem. Közel 800 jelölt indult a versenyben, közülük jó, ha húszat ismernek széles körben. Én az alsó húszban vagyok. Az emberek futurológusként ismernek, de politikusként nem nagyon. 2020-ban sokkal jobb eredményekre számítok, akkor már igazi pénzek lesznek mögöttem.

MN: Amerikai magyar szervezetek segítettek?

ZI: Mivel nem gyűjtünk kampánypénzt, egyelőre nem környékeztük meg a tehetős amerikai magyarokat. Ismerek Magyarországon élő magyarokat is, a Rubik-kocka feltalálója például megosztotta a kampányomról szóló híreket a közösségi médiában. A magyar sajtóban is megjelentek rólam hírek, ezek nem a kampány szempontjából értékesek, hanem az ötleteink megismertetésében segítenek. A kezdetektől fogva világos volt, hogy nem nyerhetem meg az elnökválasztást, de nem is ez volt a cél, hanem az, hogy eljuttassuk a transzhumanizmus üzenetét a lehető legtöbb emberhez. Az üzenet meg annyi, hogy minél több pénzt fektessenek a kormányok a tudományokba. Csökkentsük a hadsereg méretét, és az így felszabaduló pénzeket áramoltassuk a tudományba. A világ a rák, a cukor- vagy szívbetegségek ellen harcoljon, és ne saját maga ellen.

false

MN: A szülei vagy a nagyszülei emigráltak Magyarországról?

ZI: A szüleim. ’68-ban jöttek Amerikába. Mivel az út veszélyes volt, a nővéremet hátrahagyták. Ő csak öt év elteltével mehetett utánuk.

MN: Írt egy regényt is, sci-fit, lebegő metropolisszal, keresztény fundamentalistákkal és egy öntörvényű hőssel. Az irodalmi előélete gyengítette vagy erősítette a pozícióit?

ZI: A könyv, attól tartok, meglehetősen komor hangulatú. Egy libertariánus értékeket hirdető történet, némi autoriter beütéssel. A kampányom során csak a bajt hozta rám. De hát ez a fikció birodalma, szoktam mondogatni az embereknek, ámbár a könyv jó harminc százalékában nincs is cselekmény, csak tömény filozófia. A főhős egy olyan világért harcol, ahol sikerülhet a halált meghaladni. Szembekerül a rendszerrel, de visszavág: elegendő transzhumanistát toboroz maga köré, hogy átvegye a hatalmat. Egy olyan utópiát teremt, melyben nincs halál, nincsenek vallások és így vallásháborúk sem, a technika és a tudomány a mérv­adó. A főhősöm 17 éven át egyedül uralkodik a világ felett, s csak ezután állítja vissza a demokráciát.

MN: A transzhumanista nézetek legalább olyan extrémnek hathatnak a választópolgárnak, mint az ön egyik korábbi szenvedélye, a vulkánboarding.

ZI: Ez igaz lehetett még akár néhány éve is, de egy mai fiatal számára már mindez könnyen befogadható. Ma a transzhumanizmus nagyjából olyan megítélés alá esik, mint 25 éve a környezetvédelem. A transzhumanizmus nem más, mint az emberi élet szolgálatába állított tudomány és technológia. Ilyen egyszerű. A kérdés az, hogy mindebből mennyit fogad be a kultúránk. Hogyan fogadja, teszem azt, a műszívek elterjedését.

MN: A vulkánszörffel felhagyott?

ZI: Az ESPN sportcsatorna épp egy éve hívott, hogy készítsünk egy ilyen anyagot, de hezitálok. Van egy 2 éves és egy 5 éves lányom, családos ember lettem, és épp egy elnöki kampányt folytatok. A vulkánboarding elég veszélyes elfoglaltság, mondhatnám életveszélyesnek is. Ha egy lávabomba telibe kap, véged. Ezek olyanok, mint a pisztolygolyók. Megvárom, amíg a lányaim még nőnek egy kicsit, talán majd később visszatérek a vulkánokra.

MN: Mi történik, ha vége a kampánynak?

ZI: Hillary talán felvesz a csapatába, mondjuk, technológiai szakértőnek. A politika már csak így működik. Csak egy győzhet, de a többieknek is juthatnak pozíciók. Ez a dolgok természetes rendje. Így lett Hillary Clintonból Obama külügyminisztere. Végigcsinálom novemberig a kampányt, aztán meglátjuk. Három ismeretterjesztő tévésorozatban is érdekelt vagyok, mindhárom a transzhumanizmushoz kötődik. Ez is egy karrierlehetőség.
A tévés ismertség jól jöhet, ha 2020-ban vagy 2024-ben újra indulok.

MN: A családi költségvetés nem sínylette meg a mostani kampányát?

ZI: Szerencsés helyzetben vagyok. Építési vállalkozó voltam, jól ment az üzlet. Tíz éve adtam el a céget. Nem szívesen mondok olyat, hogy a harmincas éveimben visszavonultam, inkább azt mondanám, hogy remélem, soha nem kell már visszatérnem a vállalkozások világához. A kampány egyébként, mint már említettem, nem volt drága. Ne mondja el a feleségemnek, de ha lett volna esélyünk a győzelemre, többet is költöttem volna, megvolt rá a keret. A család nem érezte meg, hogy a családfő elnöki kampányt folytat.

Neked ajánljuk