„A halál legyőzése csak szlogen” - Zoltan Istvan amerikai elnökjelölt

Külpol

Az amerikai elnökválasztási kampánynak magyar származású indulója is akad: Zoltan Istvan, magyar szülők Amerikában született gyermeke, jó módú, 43 éves, kétgyermekes Los Angeles-i családapa, aki a transzhumanizmus eszméivel szeretné megismertetni a világot.

Magyar Narancs: A Transzhumanista Párt alapítójaként indult el az amerikai elnökválasztási versenyben. Hogyan értékeli az eddigi eredményeit?

Zoltan Istvan: Az amerikai politika úgy működik, hogy nem győzhet más, csak a demokraták vagy a republikánusok, egy harmadik pártnak nincsenek komoly esélyei. Nekem, mint a Transzhumanista Párt arcának első körben az a fontos, hogy minél nagyobb tömegekhez juttassam el az üzenetünket, tudatosítsam az emberi élet meghosszabbítását elősegítő technológiák és tudományos felfedezések fontosságát. Ez a mostani cél. Ami a politikát illeti, a 2020-as vagy a 2024-es elnökválasztáson már biztosan komolyabb tényezőként tudunk fellépni.

MN: Mennyi pénzből gazdálkodhat a kampányban?

ZI: Nagyon kevésből. Senkitől sem fogadtam el pénzt a kampányomhoz. Egyedül a kampánykörúton használt buszt, az Immortality Bus-t (Örökélet Busz) finanszíroztuk internetes közösségi finanszírozással. 27 ezer dollárba került.

MN: Nem tartott attól, hogy egy kerekeken guruló hatalmas koporsó inkább elijeszti a választópolgárokat?

false

ZI: Fennállt ennek is a veszélye. De mint független, harmadik párti jelölt, valamit tennem kellett a figyelem felkeltése érdekében. És most nemcsak a médiáról beszélek, hanem arról is, hogy miként leszek beszédtéma egy amerikai kisvárosban. Ha az Örökélet Busszal begördültem egy kisvárosi étterem parkolójába, azonnal megindult a diskurzus. A média is kajálta a dolgot, négy hónapon át voltam úton, ezalatt 30 millió ember látott különböző híradásokban szerepelni.

MN: Mi van a koporsóban?

ZI: Egy kis tudományos szemléltetés, robottal, drónokkal, virtuális valósággal. A modern technológiák kicsiny fellegvára. Bárki kipróbálhatja, bárki játszhat velük.

MN: Beszéljünk az örök életről!

ZI: Ez nem egy egyik napról a másikra megvalósítható program. A cél az emberi élettartam meghosszabbítása. A technológiák fejlődnek, az élet hosszabbodik. A halál legyőzése csak szlogen, valójában az öregedés visszafordításáról van szó. A génszerkesztés terén elért eredmények e tekintetben is igen biztatóak. Ezt egyre több tudós látja így. Ami engem ennél is jobban izgat, az a robotokban rejlő lehetőség: egy francia cég például a robotszív megépítésén dolgozik. Erről a területről, a tönkrement szerveket helyettesítő robotszervekről, a bionikus megoldásokról egyre többet fogunk hallani a jövőben. Százszámra alakulnak olyan cégek, melyek ezzel foglalkoznak.

MN: A Transzhumanista Párt hány tagot számlál?

ZI: Az amerikai politikai élet természetéből következik, hogy egy harmadik párt olykor képes arra, hogy számottevő szavazatot csaklizzon el, elegendőt ahhoz, hogy befolyásolja a két nagy párt küzdelmét. Ezért az általános gyakorlat az, hogy a harmadik pártok nem magukra, hanem a hozzájuk közelebb álló nagypártra szavaznak. A transzhumanizmus szempontjából a demokrata párt az előnyösebb, ők jóval hajlamosabbak a radikális tudományos kísérletekre, a radikális technológiákra költeni. A Republikánus Párt igen vallásos és nem rajong a tudományért. Nekünk, mint pártnak nincs tagságunk, csupán támogatóink vannak: a közösségi médiában elért népszerűségünk és az országjárás során szerzett tapasztalataink szerint ők most olyan 25-35 ezren lehetnek.

MN: Az Örökélet Busszal sikerült beverekednie magát a médiába, de eljutott-e a célig; sikerült-e Hillary Clinton elé vinni a transzhumanizmus ügyét?

ZI: Egyelőre sajnos nem. Közel 800 jelölt indult a versenyben, közülük jó, ha húszat ismernek széles körben. Én az alsó húszban vagyok. Az emberek futurológusként ismernek, de politikusként nem nagyon. 2020-ban sokkal jobb eredményekre számítok, akkor már igazi pénzek lesznek mögöttem.

MN: Amerikai magyar szervezetek segítettek?

ZI: Mivel nem gyűjtünk kampánypénzt, egyelőre nem környékeztük meg a tehetős amerikai magyarokat. Ismerek Magyarországon élő magyarokat is, a Rubik-kocka feltalálója például megosztotta a kampányomról szóló híreket a közösségi médiában. A magyar sajtóban is megjelentek rólam hírek, ezek nem a kampány szempontjából értékesek, hanem az ötleteink megismertetésében segítenek. A kezdetektől fogva világos volt, hogy nem nyerhetem meg az elnökválasztást, de nem is ez volt a cél, hanem az, hogy eljuttassuk a transzhumanizmus üzenetét a lehető legtöbb emberhez. Az üzenet meg annyi, hogy minél több pénzt fektessenek a kormányok a tudományokba. Csökkentsük a hadsereg méretét, és az így felszabaduló pénzeket áramoltassuk a tudományba. A világ a rák, a cukor- vagy szívbetegségek ellen harcoljon, és ne saját maga ellen.

false

MN: A szülei vagy a nagyszülei emigráltak Magyarországról?

ZI: A szüleim. ’68-ban jöttek Amerikába. Mivel az út veszélyes volt, a nővéremet hátrahagyták. Ő csak öt év elteltével mehetett utánuk.

MN: Írt egy regényt is, sci-fit, lebegő metropolisszal, keresztény fundamentalistákkal és egy öntörvényű hőssel. Az irodalmi előélete gyengítette vagy erősítette a pozícióit?

ZI: A könyv, attól tartok, meglehetősen komor hangulatú. Egy libertariánus értékeket hirdető történet, némi autoriter beütéssel. A kampányom során csak a bajt hozta rám. De hát ez a fikció birodalma, szoktam mondogatni az embereknek, ámbár a könyv jó harminc százalékában nincs is cselekmény, csak tömény filozófia. A főhős egy olyan világért harcol, ahol sikerülhet a halált meghaladni. Szembekerül a rendszerrel, de visszavág: elegendő transzhumanistát toboroz maga köré, hogy átvegye a hatalmat. Egy olyan utópiát teremt, melyben nincs halál, nincsenek vallások és így vallásháborúk sem, a technika és a tudomány a mérv­adó. A főhősöm 17 éven át egyedül uralkodik a világ felett, s csak ezután állítja vissza a demokráciát.

MN: A transzhumanista nézetek legalább olyan extrémnek hathatnak a választópolgárnak, mint az ön egyik korábbi szenvedélye, a vulkánboarding.

ZI: Ez igaz lehetett még akár néhány éve is, de egy mai fiatal számára már mindez könnyen befogadható. Ma a transzhumanizmus nagyjából olyan megítélés alá esik, mint 25 éve a környezetvédelem. A transzhumanizmus nem más, mint az emberi élet szolgálatába állított tudomány és technológia. Ilyen egyszerű. A kérdés az, hogy mindebből mennyit fogad be a kultúránk. Hogyan fogadja, teszem azt, a műszívek elterjedését.

MN: A vulkánszörffel felhagyott?

ZI: Az ESPN sportcsatorna épp egy éve hívott, hogy készítsünk egy ilyen anyagot, de hezitálok. Van egy 2 éves és egy 5 éves lányom, családos ember lettem, és épp egy elnöki kampányt folytatok. A vulkánboarding elég veszélyes elfoglaltság, mondhatnám életveszélyesnek is. Ha egy lávabomba telibe kap, véged. Ezek olyanok, mint a pisztolygolyók. Megvárom, amíg a lányaim még nőnek egy kicsit, talán majd később visszatérek a vulkánokra.

MN: Mi történik, ha vége a kampánynak?

ZI: Hillary talán felvesz a csapatába, mondjuk, technológiai szakértőnek. A politika már csak így működik. Csak egy győzhet, de a többieknek is juthatnak pozíciók. Ez a dolgok természetes rendje. Így lett Hillary Clintonból Obama külügyminisztere. Végigcsinálom novemberig a kampányt, aztán meglátjuk. Három ismeretterjesztő tévésorozatban is érdekelt vagyok, mindhárom a transzhumanizmushoz kötődik. Ez is egy karrierlehetőség.
A tévés ismertség jól jöhet, ha 2020-ban vagy 2024-ben újra indulok.

MN: A családi költségvetés nem sínylette meg a mostani kampányát?

ZI: Szerencsés helyzetben vagyok. Építési vállalkozó voltam, jól ment az üzlet. Tíz éve adtam el a céget. Nem szívesen mondok olyat, hogy a harmincas éveimben visszavonultam, inkább azt mondanám, hogy remélem, soha nem kell már visszatérnem a vállalkozások világához. A kampány egyébként, mint már említettem, nem volt drága. Ne mondja el a feleségemnek, de ha lett volna esélyünk a győzelemre, többet is költöttem volna, megvolt rá a keret. A család nem érezte meg, hogy a családfő elnöki kampányt folytat.

Neked ajánljuk

Amatőr, archív

A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.

Mögötte fájdalom

A fiatalon eltávozó művész (1879–1920) minikiállítását a Magyar Nemzeti Galéria a halálának 100. évfordulóján készült bemutatni, a tárlatot nagyrészt egy magángyűjtő adományára, illetve új vásárlásokra alapozták. 

Prüntyögés és pátosz

Egyre több a kortárs magyar dráma, legalábbis a függetleneknél és a budapesti main­stream színházak stúdiói­ban, és egyre látványosabb az a tendencia, hogy a szerzők, dramaturgok, rendezők a színház, és nem az irodalom felől érkeznek (ami nem jelenti azt, hogy adott esetben a darabjaik ne lehetnének esztétikailag is értékesek). Ez a pezsgés jót tesz a szcénának: kitermel egyfajta eszköztárat, módszertant, és hosszú távon a középszer színvonalát is emelheti.

Túl a szeméthegyen

A háttérben szemetes zsákokban rengeteg PET-palack. Megjelenik kék estélyiben a műsorközlő, és szájbarágós-hajlongós-negédes modorban felkonferálja Bellinitől a La sonnambulát, amelyet, ahogy ő mondja, egy nagyszerű énekesnő fog előadni. Harmad­éles a cím, aki tud olaszul, annak sérti a fülét a rossz hangsúly. 

Ismeretlen vizeken

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.

Politikai konstrukció

Az 1950-es évek Magyarországa és a Rákosi-rendszer kapcsán rögtön a mindent elborító Rákosi-képek ugranak be, közöttük az, amelyiken a hős egy búzamezőn kalászokat fogdos, meg persze az, hogy „Sztálin legjobb magyar tanítványához” köthető az ötvenes évek Magyarországán a „személyi kultusz időszaka”. Szinte halljuk az „éljen Rákosi” skandálást az ütemes tapssal.

Három majom egyszerre

„Nem tudom, nem emlékszem, hogy mi volt, nagyon távoli ez nekem már, ködös” – mondotta a tisztelt bíróságnak Berec Zsolt Fidesz-tag, valamikori Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlési alelnök Boldog István Fidesz-tag, volt fideszes országgyűlési képviselő tárgyalásán. Boldogot és társait korrupcióval vádolják, a volt képviselőre hatéves börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Köhög, fullad

Az Orbán-rezsim szellemi, adminisztratív és morális leépülésének és kormányzóképtelenségének immár minden áldott nap megnyilvánuló tünete az a felülről gerjesztett káosz, amely az oktatásban és az egészségügyben eluralkodott. Mindkét, az ország jólétét és hosszú távú sikerességét meghatározó ágazat túljutott a válság 24. óráján, és mindkettőben a még fellelhető szakszerű működés kizárólag a benne résztvevők elhivatottságán, s még inkább a tűrőképességén múlik.

Hűséges hátország

A magyar kormány kilenc, vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással büntetett orosz oligarchát szeretne leszedetni az Európai Unió szankciós jegyzékéről. Az orosz elnök legbelsőbb körének tagjairól van szó, akiknek fontos szerepük van Putyin háborújának finanszírozásában.

Az erő nem velünk van

Orbán Viktor országstratégiáját nemrég Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vázolta fel „Nem a szétbontásra, igen az összekapcsolásra – ez Orbán stratégiája a következő évtizedre!” címmel. Az írás egy tavaly év végén, zárt körben elhangzott Orbán Viktor-beszéd összefoglalójaként jelent meg, először a Mandiner.hu-n, majd minimális változtatással és a kormányfőre utalás nélkül a nyomtatott Mandiner hetilapban is.

Mesél az erdő

Guberálók kutatják át a déli határkerítésnél Magyar­országra bejutott ázsiai, afrikai emberek hátrahagyott holmiját, pénzt, telefont, powerbankot keresve. Az elfogott embercsempészek autóit bandák bontják szét. Az önkormányzatok hiába szerveznek rendszeres begyűjtést, nem győzik elvinni a szemetet.