A Hamász vezetője szerint közel állnak ahhoz, hogy fegyverszüneti megállapodást kössenek Izraellel

  • narancs.hu
  • 2023. november 21.

Külpol

Az amerikai külügy is a tárgyaló felek közeledéséről számolt be.

A Hamász közel áll ahhoz, hogy fegyverszüneti megállapodást kössön Izraellel – közölte Iszmail Haníje, a Hamász vezetője a Telegramon.

„A mozgalom átadta válaszát a katari testvéreinek és a közvetítőknek, és közel vagyunk a fegyverszüneti megállapodáshoz”

– fogalmazott a Hamász-vezér, ám további részleteket nem árult el a lehetséges megállapodásról.

A CNN szerint a Hamász bejelentés egybevág az amerikai külügy korábbi közleményével. John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn arról beszélt, a tárgyaló felek közelednek a megállapodáshoz a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátása ügyében. Részleteket azonban egyelőre ő sem volt hajlandó közölni.

„Tudom, hogy mindenkit a számok érdekelnek, illetve az, hogy kiket engedhetnek szabadon, de a szó legszorosabb értelmében valós időben dolgozunk a részleteken mindkét féllel tárgyalva. Ezért azt hiszem, jobb, ha nem spekulálok arról, hogyan fog kinézni ez a megállapodás” – fogalmazott Kirby, hozzátéve, az Egyesült Államok elsősorban természetesen az amerikai túszok kiszabadítására fókuszál.

Az elmúlt napokban a CNN meg nem nevezett forrásai többször is arról beszéltek, hogy az Egyesült Államok, Izrael és a Hamász közötti, hetek óta tartó, Katar közvetítésével zajló tárgyalásokat követően megállapodásra van kilátás, amely alapján túszok szabadon bocsátása és a harcok átmeneti szüneteltetése várható.

(Címlapképünkön: Izraeli légitámadásban lerombolt ház romjai mellett palesztinok a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban 2023. november 20-án. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.