A kínai külügy visszaszólt Macronnak, amiért az bírálta a kínai vakcinát

  • MTI
  • 2021. február 5.

Külpol

A francia elnök szerint nincs elég információ a kínai oltóanyagokkal kapcsolatban.

Peking visszautasította pénteken Emmanuel Macron francia elnöknek a kínai koronavírus elleni oltóanyagok átláthatóságát és hatásosságát kétségbe vonó, előző nap tett kijelentéseit, és a nemzetközi közösség összefogását sürgette a vakcinák kérdésében.

 Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján aláhúzta: a klinikai tesztek harmadik fázisa alapján bizonyított, hogy a kínai fejlesztésű oltóanyagok hatásosak és biztonságosak. Hozzátette: a kínai kormány komoly jelentőséget tulajdonít a Covid-19 elleni vakcinák biztonságára és hatásosságára.

    A francia elnök csütörtökön az Atlantic Council nevű agytröszt által szervezett beszélgetésen arról beszélt, hogy nem rendelkezik semmilyen információval a kínai vakcinákról. Úgy vélekedett, hogy a Peking több fejlődő országban alkalmazta a "vakcinadiplomáciát" anélkül, hogy átlátható tájékoztatást nyújtott volna a szerekről. Macron szerint amennyiben a kínai oltóanyagok közép- és hosszútávon nem bizonyulnak megfelelőnek, azzal a koronavírus újabb variánsainak megjelenését segítik elő, vagyis nem jelentenek megoldást.

    Kínában eddig egy belföldi fejlesztésű koronavírus vakcina kapott piaci engedélyt - a Sinopharm nevű állami gyártó egyik, a klinikai tesztek alapján 79 százalékos hatásosságúnak mondott oltóanyaga. Sürgősségi felhasználásra azonban a Sinopharm egy másik oltóanyaga mellett a Sinovac nevű gyártó vakcinája is engedélyt kapott Kínában.

    A Sinovac pénteken jelentette be, hogy benyújtotta a kérelmét a kínai gyógyszerészeti hatósághoz a piaci engedélyre vonatkozóan. A gyártó oltóanyaga a Törökországban végzett klinikai tesztek alapján 91,25 százalékos, a Brazíliában végzettek alapján pedig 50,65 százalékos hatékonysággal véd a koronavírus-fertőzés ellen, két dózis beadását követően. A Sinopharm és a Sinovac oltóanyaga egyaránt inaktív, vagyis az emberi szervezetben szaporodásra képtelen vírust tartalmaz.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.