A Kreml szerint Ukrajna amerikai rakétákat lőtt ki Oroszországra

  • narancs.hu
  • 2024. november 19.

Külpol

Az amerikai rakéták bevetéséről az ukrán média is beszámolt.

A Kreml szerint Ukrajna az Egyesült Államok által szállított nagy hatótávolságú rakétákat lőtt ki Oroszországra – írja a BBC.

Állításuk szerint Ukrajna ATACMS-rakétákat vetett be ma reggel az ukrán határhoz közeli Brjanszk térségére mért csapás során.

A Kreml közleménye szerint öt rakétát lőttek le az oroszok. Az amerikai rakéták bevetéséről az ukrán média is beszámolt, de Ukrajna hivatalosan egyelőre nem kommentálta a történteket.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Joe Biden amerikai elnök néhány nappal ezelőtt engedélyezte, hogy az ukránok az Amerikától kapott fegyverekkel orosz területeket lőhessenek.

A 24.hu emlékeztetett, a Kreml tegnap azt közölte, a nagy hatótávolságú rakéták Oroszország elleni bevetése a feszültség növekedéséhez vezethet, és elmélyítheti az Egyesült Államok szerepvállalását a konfliktusban. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a szokásos napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem változott az álláspontjuk a Vlagyimir Putyin által szeptemberben elmondottakhoz képest. Az orosz elnök akkor arról beszélt, hogy az amerikai fegyverek Oroszország elleni bevetését a NATO közvetlen részvételének tekinti.

A Kreml korábban azt is jelezte, hogy nukleáris válaszlépéshez vezethet, ha Ukrajna nyugati, nem nukleáris, nagy hatótávolságú rakétákat vetne be Oroszország ellen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.