A Liberális Demokraták megnyertek egy időközi választást, egyfősre apadt Boris Johnson többsége a brit parlamentben

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. augusztus 2.

Külpol

Ez a többség is csak az északír unionistákkal van meg.

Egyfősre csökkent a 2017-es választások óta az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányzó Konzervatív Párt és az alig több mint egy hete hivatalban lévő új miniszterelnök, Boris Johnson többsége a brit parlamentben egy időközi képviselőválasztás után.

A Wales déli részén rendezett választást a péntek reggel ismertetett eredmények szerint a Liberális Demokraták jelöltje nyerte a voksok 43,5 százalékával. A pártnak így 13 képviselője lesz a londoni parlament alsóházában.

Brecon és Radnorshire körzetben azért kellett időközi választást tartani csütörtökön, mert a kerület eddigi képviselőjét, Chris Davies tory politikust azzal vádolják, hogy hamis költségtérítési elszámolást nyújtott be.

A választás legnagyobb esélyesének az országos közvélemény-kutatások szerint jelentősen megerősödő Liberális Demokratákat tartották, jelöltjük ráadásul Jane Dodds, a párt walesi vezetője volt.

Bár a kampány központi témáit inkább helyi ügyek, és nem a brit európai tagság megszűnése (Brexit) körüli bizonytalanságok adták, megválasztása után Jane Dodds azt mondta, képviselőként első dolga lesz megkeresni Boris Johnsont, hogy felszólítsa őt, ne játszadozzon az emberek jövőjével, és zárja ki a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét.

Az időközi választás eredménye komoly következményekkel járhat Boris Johnson Brexittel kapcsolatos terveire a 650 fős alsóházban.

A Konzervatív Pártnak és a Demokratikus Unionista Pártnak, az észak-írországi brit fennhatóságot pártoló protestáns többség legnagyobb politikai erejének együtt 320 - előbbinek 310, utóbbinak 10 - képviselője és most már csak egyfős többsége van. Igaz a tisztségéből szexuális zaklatási vádak miatt felfüggesztett Charlie Elphicke független képviselő minden bizonnyal velük szavazna. Az ellenzéki oldal 319-re növelte képviselői számát.

Az egyfős többség szakértők szerint még inkább megnehezítheti Boris Johnson helyzetét - alig 90 nappal a brit európai uniós tagság megszűnése előtt -, elég ugyanis, ha csak egyetlen képviselő ellene fordul a kormányoldal soraiból a sorsdöntő kérdésekben, köztük esetleg egy bizalmi szavazáson.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.