Politico: Soros György szervezetet alapított a 2020-as demokrata kampány finanszírozására

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. augusztus 1.

Külpol

Az Egyesült Államokban.

Soros György szervezetet hozott létre az Egyesült Államokban a 2020-as demokrata választási kampány finanszírozására - jelentette a Szövetségi Választási Bizottság adataira hivatkozva a Politico című lap csütörtökön.

Az MTI azt írja: az amerikai választási törvények lehetővé teszik úgynevezett Politikai Akcióbizottságok (PAC) létrehozását, ezek a szervezetek a kampányra felajánlott adományok összegyűjtését koordinálják. Soros György a Demokrata Párt és politikusai egyik nagy adományozója, Demokrácia2020 néven hozott létre egy ilyen politikai akcióbizottságot. A Szövetségi Választási Bizottság adataiból kiderült: a bizottságot szerdán jegyezték be, és Soros már 5,1 millió dollárt helyezett el a számláján.

A Politico szerint a milliárdos döntése azt jelzi, hogy jelentős összegeket kíván fordítani a 2020-as választásokra. „A Demokrácia2020-nak már átutalt 5,1 milliós összeg több mint a kétszerese annak a 2.1 millió dollárnak, amelyet Soros 2016-ban hasonló időszakban a választási kampányra fordított” - jegyezte meg a Politico, hozzátéve, hogy a 2016-os választásokon a maga valószínűsíthetően 20 millió dolláros hozzájárulásával Soros a demokraták egyik legnagyobb anyagi támogatója volt. 

Soros György valószínűleg nem politikusoknak, hanem szervezeteknek juttat majd pénzt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.