A magyar nyelvi jogok bővítése ellen tüntettek székelyföldi román szervezetek Bukarestben

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. július 7.

Külpol

Román civilek szerint a frissen elfogadott közigazgatási kódexbe nyelvi jogokat épített be a szociáldemokrata kormányfő vezette kabinet, amelyek a második hivatalos nyelvvé teszik Romániában a magyart.

A magyar nyelvi jogok vélelmezett bővítése ellen rendezett tüntetést vasárnap Bukarestben a kormány épülete előtt két – főleg Székelyföldön tevékenykedő – román civil szervezet.

A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma, illetve a Nemzet Útja nevű egyesület felhívására több mint száz tüntető érkezett román zászlókat lengetve a tér egy román nemzeti színű óriáslobogóval elkerített sarkába.

A tüntetők a bukaresti kormány "árulása" ellen tiltakoztak, mivel szerintük a Viorica Dancila szociáldemokrata kormányfő vezette kabinet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) "zsarolásának" engedve olyan nyelvi jogokat épített be a frissen elfogadott közigazgatási kódexbe, amelyek a második hivatalos nyelvvé teszik Romániában a magyart.

Az RMDSZ éppen ellenkezőleg, visszalépésnek tartja az új kódexet az anyanyelv használatának szempontjából.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.