A nagy visszatérők - Közép-Ázsia: újra az oroszok látószögében

  • Manyasz Róbert
  • 2016. január 3.

Külpol

Oroszország már nemcsak a Közel-Keleten harcol a dzsihadistákkal: az Észak-Afganisztánba bejelentkező Iszlám Állam (IÁ) és a szíriai–iraki frontokon küzdő közép-ázsiai erők újból az évtizede elhagyott régióra terelték a figyelmét.

A tádzsik fővárostól harminc, az afgán határtól 250 kilométerre fekvő Vahdat városának egyik benzinkútjánál afgán határőrökbe botlok. Az állig felfegyverzett tisztek azt mondják, hogy az ország vezetőivel egyeztettek a térségben megnövekedett dzsihadista tevékenység visszaszorításáról.

Az efféle aggodalmak nem is alap nélküliek. Afganisztánban az elmúlt hónapokban nagyszámú szélsőséges szervezet aktivizálta magát, elsősorban persze tálibok, akik ismét majdnem az északi határvidékig jutottak, s csak Kunduz környékén fordították meg őket a kormányerők és a helyi milíciák.

Aggasztó az is, hogy az Iszlám Állam (IÁ) is megjelent az országban, amikor idén év elején deklarálta Khorasan vilajet létrehozását, s így a Kelet-Iránt, Afganisztánt és Pakisztánt magában foglaló régiót is tevékenysége célterületévé tette. A bejelentés óta több helyen tartóztattak le IÁ-tagokat és számoltak fel IÁ-sejteket a szomszédos Pakisztán határ menti tartomá­nyaiban, de a fővárosban, Iszlámábádban is. Az IÁ-hoz csatlakozó egykori tálib vezetőt, Mullah Abdul Rauf Khadimot pedig dróntámadással likvidálták.

Karimov üzbég elnök méretet vesz Putyinról

Karimov üzbég elnök méretet vesz Putyinról

Fotó: Alekszej Nyikolszkij / MTI/EPA/RIA-Novosztyi

Az első számú tálib vezető, Omár molla halála után kitört hatalmi vetélkedés belső szakadást és súlyos harcokat hozott. Mára ugyan megerősödni látszik az új vezető, Raszúl molla, de a mozgalom támogatói közül többen is az Iszlám Állam felé tájékozódnak – nem elsősorban a tálibok hátországát adó vidéki társadalom tagjai, hanem a viszonylag alacsony létszámú, de nagy harci tapasztalattal bíró külföldi kontingens és a jól képzett városi középrétegek fiataljai.

Az IÁ szíriai és iraki sikerei tűnhetnek vonzónak a tálibok egy része számára, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jól működő propagandagépezet hatékonyságát sem. Vonzerőt jelenthet az is, hogy a tálibok territoriális, befelé forduló és retrográd ideológiájával szemben az IÁ a „modern”, a globális dzsihád eszméjét hirdető szervezet. A helyi tálib vezetők közül is egyre több az átlépő, főként Helmand, Herat és Kandahar tartományokban. Helmad különösen fontos szerepet játszik az IÁ előretörésében, innen származott a kilőtt Mulla Abdul Rauf Khadim is.

Az IÁ Pakisztánban is eredményesen keresi szövetségeseit: nekik tett hűségesküt nemrégiben a Tehrik-e-Khilafat (Kalifátus Mozgalom) vagy a Jandullah (Allah Hadserege) nevű iszlamista csoport, de itt is érkeznek nagy számban csatlakozók a tálibok közül.

A hazatérők

Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint a 36 afgán tartományból már 25-ben mutatható ki az IÁ tevékenysége. Mindez egy hosszú távú stratégia része. Az egyre erőteljesebb nemzetközi katonai beavatkozás miatt Szíriában és Irakban már a visszavonulás megfelelő útvonalát és célját keresik az IÁ stratégái. Márpedig az ún. bukott – azaz működő állami struktúrák nélküli – államok és vidékek nyilvánvalóan jó terepül szolgálnak ehhez. Ráadásul a két szóba jövő terület – Afganisztán és Líbia a Szahara-övezettel – egyben szerfelett alkalmas kiindulópontja lehet az esetleges újabb offenzíváknak. Márpedig a helyi elemzők úgy látják, hogy a belső-ázsiai országok orosz katonai segítség nélkül nem tudnak ellenállni a dzsihadista kihívásnak.

A belső-ázsiai szovjet utódállamokban ugyanis a hatalom mindenütt retteg az új alternatívát nyújtó iszlamista szélsőségesektől. Bár a preiszlám (samanizmus) és szúfi tradíciók, illetve a szovjet rendszer kemény vallás­ellenessége folytán a lakosság nagyobb része ma nem vevő az ext­re­mizmusra, egyes régiók és bizonyos társadalmi csoportok megfelelő célpontot nyújthatnak a szélsőséges ideológiák terjesztőinek.

Üzbegisztánban, ahol a modern iszlamista irányzatok már a szovjet korszak végén bejelentkeztek, s ahol a régió legjelentősebb, nemzetközi kapcsolatrendszerrel büszkélkedő szervezete, az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (IMU) szignifikáns társadalmi támogatottsággal bír, a dzsi­hadistákat legfőbb ellenségének tartó Iszlam Karimov elnök hatóságai idén tavasszal már több IÁ-sejtet számoltak fel – éppen a déli, Afganisztánnal határos városokban.

Üzbegisztán kétségkívül a poszt­szovjet köztársaságok legvallásosabb társadalma, de a vallási nevelés itt is erős állami kontroll alatt áll. A vallástudomány fellegvárának tartott buharai Mír-i Arab medresze egyik vezető tanára nemrégiben azzal dicsekedett, hogy az évszázados épület falai közül került ki annak idején a Szovjetunió összes vallási elöljárója, Tatársztántól Almatiig. Ma azonban – tette hozzá borúsabb tekintettel – a diákok egyre inkább külföldi (értsd: közel-keleti, pakisztáni) egyetemeken tanulnak tovább, esetenként veszélyes gondolatokat importálva a térségbe.

A régió legveszélyeztetettebb országa ezzel együtt is Tádzsikisztán. Az országot a kilencvenes évek százezer halottat követelő véres polgárháborúja óta, tehát több mint húsz éve vezető Emomali Rahmon(ov) elnök is törvényekkel igyekszik korlátozni a radikális iszlamista eszmék térhódítását. A közterületeken tiltják a hidzsáb és a hosszúra növesztett szakáll viselését, korlátozzák a mecsetépítést, s az üzbég minta alapján a vallásos oktatást is kontrollálni igyekeznek. Nem sok sikerrel. Már csak azért sem, mert nagy hagyománya van errefelé a vallásos házitanítóskodásnak, amely praxis bejáratott csatornája a szélsőséges eszmék terjesztésének. A lakásokon folytatott nevelést az állam nem tudja ellenőrizni, így az ott képzett fiatalok vallási habitusa a nagy tekintélyű tanároktól függ. Akik száma folyamatosan növekszik.

A Dusanbéban ugyancsak szigorú állami felügyelet alatt folyó vallási képzés mellett évtizedek óta szokásban van a külföldi – korábban elsősorban pakisztáni, napjainkban azonban egyre inkább közel-keleti – iszlám egyetemek látogatása. Ma már Pakisztánból érkeznek tehát haza a tálib mozgalom szellemi hátországát jelentő tradicionális deobandi egye­temeken tanult fiatal imámok, s hozzájuk az egyiptomi, szaúd-arábiai és más közel-keleti szemináriumokon végzett ifjú vallástudósok csatlakozhatnak. A beszivárgó és a helyi hagyományos iszlámmal nem annyira kompatibilis tanok miatt a hatalom is berágott: megtiltotta a külföldi ösztöndíjak elfogadását ifjú állampolgárai számára. S miután az állam nem ad a hazatérő imámoknak mecsetet, illetve nem biztosít hivatalos oktatási lehetőséget, maradnak a lakásszemináriumok. A kvázi ellenállás – és persze az üldöztetés. Az Isztambul–Dusanbe járaton mellettem ülő, arab nyelvű diplomáját idegesen gyűrögető huszonéves srácot a megérkezés után azonnal lekapcsolták a határőrök – nyilvánvalóan a potenciális dzsihadistát látták benne.

A szíriai és iraki frontokon tevékenykedő dzsihadista csoportokban (elsősorban az IÁ soraiban) több százra tehető a belső-ázsiai országokból érkező harcosok száma, s közülük egyre többen térnek haza – nem feltétlenül a harcok okozta csömör miatt, inkább az IÁ belső-ázsiai expanziós stratégiájának telepített munkatársaiként.

A radikalizálódás pedig érezhető, különösen Garm és Tavildara környékén, ahol a völgyek népe erősebben őrzi a harcos iszlám hagyományait. Egy volt miniszterhelyettes szeptemberben már az iszlamistákhoz köthető fegyveres felkelést vezetett a térségben, amit a kormány erői ugyan gyorsan és véresen felszámoltak, ám az állam mégoly durva lépései sem jelentenek semmiféle garanciát a radikálisok visszaszorítására. Rahmon elnök pár hete betiltotta a Tádzsikisztáni Iszlám Újjászületés Pártját, amelynek vezetője, Muhiuddin Kabiri – megérezve a jövők szelét – Isztambulban készül a nagy visszatérésre.

Ugyanakkor tádzsik szakértők az autoriter rezsimek ilyenkor alkalmazott metódusának – nyomulni a kisebb ellenállás irányába – veszélyeire hívják fel a figyelmet. A mérsékelt erők betiltása kaput nyit a társadalmi igényt így monopolhelyzetben kihasználni képes radikálisok előtt. Ez a veszély fenyegethet Tádzsikisztánban is; de az üzbég és kirgiz fej­leményeket tekintve talán egész Közép-Ázsiában.

Ráadásul az egyre romló afganisztáni helyzet is Tádzsikisztánt fenyegeti elsősorban. Helyszíni tapasztalataim szerint a déli határvidék gyakorlatilag védtelen: míg a kínai határon jól karbantartott műszaki határzár fut a néhol hétezer méter magasságig emelkedő, egyébként is nehezen járható hegyek közt, a tádzsik–afgán határon az 1200 kilométer hosszan húzódó Pjandzs és Pamír folyók (tehát az Amu Darja felső folyása) mellett csak elvétve tűnnek fel tádzsik sorkatonákból álló jár­őrök, és őket is jobbára csak az érdekli, hogyan juthatnának ivóvízhez. Nyáron a néhol csak pár méteresre szűkülő folyó túloldaláról hallani az afgán útépítő munká­sok beszélgetését.

A felszabadítók

Moszkva közel-keleti szövetségese, Teherán árgus szemekkel fi­gyeli az afganisztáni fejlemé­nye­ket, olyannyira, hogy a keleti szom­széddal határos Khoraszan tartományban épp a napokban kezdett nagyszabású hadgyakorlatba. Az orosz elnök a volt szovjet köztársaságokat látogatta végig; a vizit után nem sokkal pedig a vendéglátók mentek raportra a nagy testvérhez. Rahmon tádzsik elnök októberben konzultált Putyinnal Szocsiban, s most már biztos, hogy a 2005-től csak az ­ország belsejében állomásozó orosz katonák újra felveszik a déli, több mint 1300 hosszú tádzsik–afgán határ védelmét. A jelenleg közel ötezer fős orosz katonai kontingenst megduplázzák, és a határvidékre telepítik. Az orosz katonai jelenlét az érvényes egyezmények értelmében 2042-ig tart. Emellett az elkövetkező években Oroszország 70 millió rubel katonai segélyt ad Tádzsikisztánnak a radikális iszlamisták elleni küzdelemhez.

A közel-keleti fejlemények Orosz­­ország számára – jelentős iszlám kisebbségei miatt – komoly veszélyforrást jelentenek. A radikális iszlamista mozgalmakat figyelő közel-keleti szakértők már hónapok óta várták, hogy az orosz medve – a Kaukázus védelmében – belegyintsen a Közel-Keletre, majd a másfél évszázada hagyományos játszóterének tekintett Közép-Ázsiába is. A két gócpontba, ahonnan a veszélyes viharok indulhatnak. Persze az orosz hadsereg erőteljes visszatérése a térségbe vegyes érzelmeket ébreszt, amelyeket a dél-kirgizisztáni Os városában egy kereskedő e példabeszéddel foglalt össze: „Az afgán határ ellenőrzése rendben van, az extremistákra semmi szükségünk. Ugyanakkor ezzel megszakadhatnak a tradi­cio­nális kereskedelmi kapcsolataink.” A megfejtéshez tudni kell, hogy a város az afganisztáni ópium­­szállítmányok logisztikai központja.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.