A balkáni háború: Sehova a jó helyről

publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A NATO 19 tagállamának külügyminiszterei hétfõi brüsszeli találkozójukon leginkább Fülesre, az Öreg Szürke Csacsira hasonlítottak a Micimackóból. Üldögéltek, lógatták a fejüket, és mindenfélére gondoltak. Néha szomorúan azt gondolták: "miért?", és néha azt: "minekutána"; és néha még azt is gondolták: "amennyiben". De leginkább egyáltalán nem is tudták, mire gondolnak.

A balkáni háború

Így hát amikor vége lett az ülésnek, õszintén megörültek, hogy egy kicsit abbahagyhatják a gondolkodást, és azt mondhatják a maguk borongós modorában: "Folytatjuk a légicsapásokat!" Ez pedig vagy azt jelenti, hogy NATO 19 tagállamának külügyminiszterei valóban abban a tévhitben ringatják magukat, még inkább a világ közvéleményét, hogy õk megtettek mindent, s most Milosevicen a sor; vagy szimplán tehetetlenek, és valóban nem tudnak kiagyalni egy épkézláb politikai stratégiát a kosovói válság rendezésére.

Normális esetben mindkét hiba bocsánatos lehetne, ám momentán három hete folynak a légi csapások, s bár ezek hatására sokminden összeomlott (Rambouillet, a humanitárius katasztrófa elhárításának esélye, néhány híd, a Zastava-gyár, jó héhány tévétorony s nem egy lakóépület), Milosevic és rendszere a legkevésbé. Márpedig ez kezd feletébb kínos lenni úgy katonailag, mint politikailag.

Meddõ fölény

Felettébb kínos, hogy a Jugoszlávia elleni légi csapások a szövetség nyomasztó technikai és számbeli fölénye ellenére katonai értelemben sem érték el legfõbb céljukat: a jugoszláv haderõ harcképességének gyors és drasztikus csökkentését. A elmúlt több mint két hét alatt nem sikerült véglegesen megtörni a jugoszláv légvédelmet, és a szövetség elszalasztotta azt az alkalmat is, hogy még akkor mérjen csapást a jugoszláv hadsereg nagyobb kosovói egységeire (már persze azokra, amelyek az akció kezdetéig még nem rendezkedtek be a területvédelemre), mielõtt azok kisebb egységekre bomolva szétszóródtak volna a tartományban. (Ez a feladat hárul most majd az Apache helikopterekre, amelyek azonban - talán mivel bevetésükkel nem számoltak a szövetség eredeti tervei - botrányos komótossággal érkeznek a térségbe.) Mindezek következtében a NATO képtelen volt akárcsak lelassítani is a kosovói humanitárius katasztrófát, sõt ellenkezõleg: akciója egyelõre csak felgyorsította az albánok exodusát.

A NATO-vezetõk nem számoltak az albán menekültválság politikai következményeivel sem. Nemcsak arról van szó, hogy a horvátországi és a boszniai tapasztalatok ellenére sem tettek komolyabb elõkészületeket a tömegesen menekülõk ellátásának megszervezésére; nem is elsõsorban arról, hogy nem számoltak a koszovói albán menekültek megjelenésének például a macedón vagy a Crna Gora-i belsõ viszonyokra gyakorolt lehetséges hatásaival; hanem mindenekelõtt arról, hogy még elvileg is kizárták az albán-szerb viszony oly mértékû elmérgesedését, amely néhány nap leforgása alatt a fikciók világába utalt minden Jugoszlávián belüli, az autonóm Kosovóra vonatkozó korábbi tervet.

Ha kapitulál is Milosevic, és kivonja katonáit a tartományból, a leendõ békefenntartóknak akkor is hosszú éveken át kell majd õrködniük Kosovóban afölött, hogy a szerb és az albán társadalom ne kerüljön közvetlen konfliktusba. S ez a szövetség várható balkáni bebetonozódásának csak a minimalista, igen optimista változata. Ha ugyanis a NATO katonákat küld, az USA pedig - mint arról Washingtonban és Brüsszelben is szó van - rakétákat telepít Albániába, azzal az országot ténylegesen is bevonja a Belgrád elleni háborúba. Márpedig egy ilyen helyzetben a szövetségnek garantálnia kell majd Tirana biztonságát is, ami viszont azt jelenti, hogy az ország - tetszik, nem tetszik a nyugati értékrendre oly kényes Brüsszelnek - de facto az észak-atlanti szövetség tagja lesz.

A kosovói gordiuszi csomó átvágását egyre többen a NATO szárazföldi haderejének bevetésétõl remélik. A katonai logika látszólag valóban ezt diktálná. Csakhogy egy 60-230 ezres harcképes szárazföldi haderõ felkészítése idõigényes (két, két és fél hónap) és felettébb költséges is (eddig a háború naponta kb. 55-70 millió dollárba, vagyis 13-16 milliárd forintba kóstált). Arról nem is beszélve, hogy az elûzött albán lakosság településeire és házaiba a szerb rendõrség és katonaság egységei fészkelik be magukat, ami egyrészt avval jár, hogy a NATO-nak, ha meg akarná szállni a tartományt, elõször porig kellene rombolnia azokat az épületeket és azt az infrastruktúrát, amelynek megõrzése épp az akció céljának (jelesül: az albánok visszatelepülésének) egyik feltétele lenne, másrészt ily módon könnyen valóra válhat az amerikaiak egyik kedvenc rémálma: Vietnam megismétlõdése. A területvédelem és a helyismeret terén nem kis tapasztalattal rendelkezõ jugoszláv hadsereggel szembeni szárazföldi akció rendkívül kockázatosnak tûnik, s még mindössze 1-2 százalékos veszteséggel számolva is több száz, sõt esetleg néhány ezer pléhkoporsót jelentene. Ha megérkezik az Adriára 24 repülõgépével az angol Invicible anyahajó, illetve a Washington által beígért további 82 harci repülõgép, az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezetének 16 tagállama - akiknek légiereje túl van kétezer-századik bevetésen - már több mint 700 géppel folytathatja a Jugoszlávia elleni hadmûveleteit. Számszerûen csaknem annyival, ahány harci repülõgéppel a három újonnan csatlakozott ország (Csehország, Lengyelország és Magyarország) együttesen rendelkezik. Ha pedig elfoglalja albániai állomáshelyét az a 8000 katona, akiket a menekültek megsegítésére küld ki a szövetség, az Albániában, Boszniában és Macedóniában állomásozó katonák száma több mint 32 ezerre emelkedik. (És akkor még nem számoltuk azt a 80 brit elitkommandóst, akiket a szövetség - legalábbis a Sunday Telegraph szerint - Kosovóba dobott le, hogy szerb egységek és albán tömegsírok után kutassanak.)

Márpedig ez a világos politikai célok nélküli szerepvállalás akár évtizedekre a Balkán foglyává teheti a szövetséget.

Tálas Péter

publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...