Több jelentõs és még több botcsinálta balkanológus szerint a sokat próbált félsziget történelme a késõ középkortól fogva nagyjából a következõ dinamika szerint alakul. A helyi kis népek egy darabig élnek, éldegélnek egymás mellett, leginkább egy vagy több nagyhatalom burkolt vagy kevésbé burkolt fennhatósága (megszállása, protektorátusa stb.) alatt. Amikor e nagyhatalmak meggyengülnek, és - e helyi kis népek "szabadságharcnak", "nemzeti felszabadító háborúnak" stb. is felfogható unszolására - kivonulnak a térségbõl, e lelkes kis népek valamely saját használatra és kizárólag a brutalitások igazolására gyártott, undorító ideológia nevében egymás torkának esnek. Ám mivel egyik kis nép sem elég erõs ahhoz, hogy a másikat végleg letörölje a térképrõl, és elvegye az összes ingatlanját, rendszerint mindegyik valamely új nagyhatalmat próbál a maga oldalán befírölni a mészárlásokba, rendszerint úgy, hogy ezt az õ nagyhatalmát kijátssza egy másik nagyhatalom és e másik nagyhatalom által - szerinte legalábbis - pártfogolt másik kis nép ellen. (Érdekesség, hogy az "oroszok", bármit is jelentsen e fogalom, mennyire alkalmasak ennek a képzelt nagy pártfogónak a szerepére. A XIX. században több görög, bolgár és Crna Gora-i felkelõcsoport hitette el magával, hogy nekik a felkelést csak ki kell robbantani: aztán jönnek az oroszok. De aztán nem jöttek. A felkoncolt, felakasztott, karóba húzott stb. felkelõkrõl viszont azóta is általános iskolákat neveznek el Balkán-szerte.) Mármost a nagyhatalmak eleinte rendszerint húzódoznak attól, hogy belefolyjanak eme általuk mélyen és joggal megvetett, mindazonáltal szabadságszeretõ kis népek perpatvaraiba, de késõbb - részint a saját ostobaságuk (vö. "stratégiai érdek", "civilizatorikus misszió", "melegtengeri kijárat", "kereskedelmi útvonalak" stb.), részint hiszékenységük okán - valahogy mégis az események kellõs közepén találják magukat. (Az elején általában azt gondolják, hogy na, csak egy kicsit avatkozunk be: de a Balkánon olyan nincs, és soha nem is volt, hogy "csak egy kicsit beavatkozni".) A dolog vége általában valami nagy európai háború szokott lenni, amelynek örve alatt a balkáni kis népek egymás közötti - és rendszerint leginkább a polgári lakosságot sújtó - öldöklése a paroxizmusig fokozódik. A nagyhatalmak egy idõ után belátják, hogy hülyeséget csináltak, és inkább felosztják egymás közt a Balkánt. És akkor kezdõdhet minden elölrõl.
Mondanom sem kell, hogy a fent említett jelentõs és kevésbé jelentõs szakértõk, akik szerint ilyen és nem másmilyen a Balkán történelmének a dinamikája, mind a velejükig rothadt imperialisták. Így tessék elhinni, amit mondanak.
- bbe -
