A világgazdasági válsággá terebélyesedő pénzügyi krízis Európa-szerte mentőcsomagok tucatjait tette szükségessé. Az uniós kormányok és elemzői központok sorra publikálják a legújabb adatokat, becsléseket, amelyek gyakran a vártnál is súlyosabb problémákat jeleznek. A Baltikumban szociális pánik, utcai zavargások és egyéb belpolitikai viharok kísérik a nemrég még gazdasági csodaként emlegetett államok (Észtország, Lettország, Litvánia) válságkezelő programjainak bevezetését. A régió mára az EU egyik legsúlyosabb válságzónája lett.
*
A "balti tigrisek" baja majd' akkora, mint a mienk, ám a különbségek sem elhanyagolhatók. Magyarországon a válság kirobbanásakor nem beszélhettünk komoly gazdasági növekedésről. Ellenkezőleg, az elmúlt időszakban az ország az egyre fojtogatóbb államadósság és a kiugróan magas költségvetési hiány fogságában vergődött. Ezzel szemben a balti államok gazdaságai csúcsra járatva működtek, viszont a növekedés csak az óriási külső forrásokból valósulhatott meg, és hosszú ideje nem sikerül letörni az inflációt sem. (Többek között az inflációs célok rendszeres meghiúsulásával indokolta az Európai Bizottság a litván eurócsatlakozás elhalasztását.)
Észtország - "nem lepődtünk meg"
A lakosságát tekintve már-már nagyvárosi méretűnek mondható 1,3 milliós Észtország az Európai Unió pénzügyi biztosa szerint még viszonylag jó helyzetben van. A konzervatív-szocdem-liberális koalíciót vezető Andrus Ansip mégsem lehet nyugodt a legfrissebb gazdasági adatok láttán: Észtország nemzeti összterméke (GDP) a tavalyi év végére 9,4 százalékkal esett vissza 2007-hez képest. Csupán egyetlen ország számolhat rosszabb adatokkal az EU-ban: a szintén baltikumi Lettország, ott a visszaesés 10,5 százalék körül alakult 2008 végén. Különösen riasztóak ezek a számok, tudván, hogy bő két évvel ezelőtt a térség átlagos növekedési üteme meghaladta a 10 százalékot. Az idei becslések ugyancsak vészjóslóak: 9 százalék körüli csökkenéssel számolnak Tallinnban. Az észt válság hátterében a zuhanó kiskereskedelmi adatok, valamint a hazai ipar folyamatosan romló mutatói állnak. A pánik egyelőre csak a gazdasági élet szereplőit érte el. Ám a Danske Bank szerint Észtország 1991 óta (akkor lépett ki a szovjetből) nem élt át hasonló krízist. "Ez csak a 2001-02-es argentin vagy az 1997-98-as ázsiai válsághoz hasonlítható" - nyilatkozott a helyi piacon harmadik legnagyobb részesedésű bank szóvivője.
A modern észt politikában elsőként újraválasztott liberális miniszterelnök szerint "Észtország számára nem meglepő, hogy válság van". Kérdés, hogy mindezt hasonló nyugalommal szemléli-e az az 54000 munkanélküli, akit jelenleg nyilvántartanak. A 2008 harmadik negyedévéhez képest is jelentősen rosszabbodó decemberi munkanélküliségi adatok szerint az állástalanok száma év végén elérte a 7,6 százalékot, ami uniós szinten is több a soknál.
A kormány válságkezelő tervei között szerepel a költségvetési kiadások 8 milliárd koronás (511 millió eurós) lefaragása, ami lehetővé tenné a felkészülést egy drasztikus GDP-csökkenésre. A január végén hozott döntéscsomag valójában egy negatív pótköltségvetés elfogadását célozza; a vezető kormányzati tisztviselők pedig nem győzik ismételni, hogy a politika először önmaga kontójára szeretne kiadást csökkenteni. A miniszterelnök szerint az államadósság növelése szóba sem jöhet, a "kormánynak gyakorlatiasan kell gondolkodnia, és kiadást kell csökkentenie még a legnehezebb időkben is". Nem mellékes szempont az sem, hogy Észtország mihamarabb beléphessen az uniós valutaövezetbe, így a maastrichti kritériumok betartása érdekében az észt korona leértékelése sem jöhet számításba. Ha pedig a társadalommal sikerül elfogadtatni a kormány gazdaságpolitikai céljait az áldozatvállalás szükségességével együtt, akkor könynyebben megérthetjük, hogy a nemrég megtartott uniós tanácskozáson az észtek miért tartották rossz ötletnek az eurócsatlakozás feltételeinek könnyítését (nem mellesleg azt is elutasították, hogy az új tagországok különleges pénzügyi támogatásban részesüljenek).
Litvánia - későn ébredtek
Az Észtországnál közel háromszor nagyobb lélekszámú Litvánia nemrégiben cserélt kormányt: 2008 októberében a szociáldemokratákat egy konzervatív kis pártokat tömörítő koalíciónak sikerült leváltania. A pártszövetséget vezető miniszterelnök legfontosabb feladatának a válság leküzdését nevezte (mi mást is mondhatna?). Ám míg Észtország már a nyár elején a válság kezelésére készült, a litván politika viszonylag későn kapott észbe. A jegybank még októberben is 1,2 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált 2009-re, és csak néhány hete derült ki, hogy már az utolsó negyedévben is a talajt célozta az ország gazdasága. Az előrejelzések optimizmusa persze nem volt egészen légből kapott, hisz' az elmúlt tíz évben Litvánia káprázatos mutatókkal büszkélkedhetett.
A litván kormány a kilábalás kulcskérdésének szintén a költségvetési kiadások csökkentését tekinti. Csakhogy már a minap (januárban) heves társadalmi ellenállásba ütköztek, és hasonló reakciókra számíthatnak a továbbiakban is. A kormányt érzéketlenséggel vádoló politikai, szakszervezeti és munkavállalói tömörülések januári, zavargásokba torkolló demonstrációi után ebben a hónapban is számos tömegtüntetés esedékes.
Mindazonáltal a kormány szeretné elkerülni Lettország sorsát: a miniszterelnök - bár egyre óvatosabban - kizárja az IMF-hitel szükségességét, és az uniótól sem kíván pénzügyi segítséget kérni a roggyant bankhálózat megmentéséhez. Inkább adóátalakítást és kiadáscsökkentést tervez. Az áfát egy százalékkal, 19-re emelné, megszüntetné a legtöbb adómentességet, a vállalati nyereségadót pedig harmadával növelné. Ehhez jönne a másik oldalon a személyi jövedelemadó 4 százalékos csökkentése. A politikai visszafogottság és píár jegyében a kabinet tagjai a fizetésük 15 százalékát viszszajuttatnák a központi költségvetésbe, s a közszférában is bércsökkentést terveznek. A konzervatívok deklarált célja, hogy Litvánia visszaszerezze a bankok és a piacok bizalmát, amelyek a jelen helyzetben még kivárnak; például a kormányzó pártok az ellenzék együttműködését is szükségesnek látják ahhoz, hogy a költségvetés hiánya ne érje el a fenyegető 5 százalékot, hiszen Litvánia eddig az euróbevezetés előszobájában toporgott, s a magasabb hiány hoszszú időre meghiúsítaná a boltot. "Szeretnénk, ha a kormány sikeres lenne, de nem hiszünk benne. A válságcsomag várhatóan csak tovább mélyíti a krízist" - kommentálták az ellenzéki szociáldemokraták a Kubilius-kormány törekvéseit.
Lettország - a kormányfő lemondott
A január Lettországban is utcai demonstrációktól volt hangos. A lakossági elégedetlenség meg is hozta gyümölcsét: röpült a jobbközép koalícióban működő Godmanis-kormányzat. Ugyanis a tavaly decemberben kiharcolt IMF-EU közös mentőcsomag feltételeként előírt takarékossági intézkedések teljesítése mögül némi vívódás után kihátrált a koalíció két legnagyobb pártja, a Néppárt és a Zöldek és Kisgazdák Uniója. Az így magára maradó liberális kormányfő végül lemondani kényszerült, bár érdemes megjegyezni, hogy Lettországban a kormányválságok (és kormányváltások) nem számítanak szokatlannak. A lett válság hátterében éppen ezért nemcsak a romló gazdasági mutatók és a külföldi eladósodottság ijesztő mértéke áll, hanem belpolitikai instabilitás is. Az ország parlamentáris rendszere kedvez az egyéni politikai akcióknak, a képviselők gyakran cserélgetik pártállásukat, szinte ismeretlen fogalom az egységes szavazás, illetve a pártfegyelem. Ebből következik, hogy hosszabb távon erős kormányt szinte lehetetlen üzemeltetni. Lettország júniusban önkormányzati választásokra készül, így a megszorításokat támogató politikai szövetségek esélye most egyre csekélyebb. Az államelnök előre hozott parlamenti választásokkal fenyegetőzik, ez viszont politikai öngyilkosság lenne - számára. A lett választójogi szabály alapján ugyanis az előre hozott választások szükségességéről előbb népszavazást kell tartani, melynek sikertelensége vagy eredménytelensége esetén az államelnök nyilván mehetne. Márpedig az alacsony részvétel simán borítékolható. A helyzet súlyos, de komolytalan: a sajtóban a kisgazda politikusok már a következő utáni (!) lett kormány összetételéről spekulálnak.
A 7,5 milliárd eurós IMF-mentőcsomag viszont elúszhat, ha az ország nem tud hatékony intézkedéseket felmutatni, ráadásul az eddig (az euróhoz) fixált lett valuta lefelé esedékes "elszabadulása" pánikhullámot okozhat a kelet-európai piacokon, sőt a balti bankszektorokban domináns részesedésű Svédország számára is óriási veszteséggel járhat.
A politikai helyzet érzékenysége és a növekvő utcai demonstrációs kedv miatt sokan a takarékossági terv bukásától tartanak. Aggodalmuk nem is oly alaptalan, hiszen a legfrissebb becslések szerint a gazdaság idei negatív növekedése elérheti akár a 12 százalékot is - szemben a takarékossági csomagban felvázolt 5 százalék körüli értékkel. A csomag persze itt is a kiadások visszafogására épül (a közszférában például 15 százalékos bércsökkentést irányoz elő), hogy a Nemzetközi Valutaalaptól kialkudott, a GDP 5 százalékában maximált hiánycélt tartani tudja az ország. Viszont a nemzeti valutával nem viccelnek, a leértékelés szóba nem jöhet, "az a nemzeti büszkeség része" - emlékeztetett nemrégiben a munkaadók szövetségének elnöke.
*
Az eurózónához mihamarabb csatlakozni kívánó trió korábban is nagyjából összehangolt jegybanki politikát folytatott, és úgy tűnik, a válság megoldását is részben ettől várják, részben pedig a mindenható kiadáscsökkentéstől. Az alacsony jegybanki devizatartalékok és a főként euróalapú devizahitelek kiemelkedő aránya miatt mindenhol az euróhoz rögzített árfolyamrendszerek fenntartása tűnik járható útnak. A politikusok és gazdasági szakemberek úgy vélik, ennek feladása a recesszió elmélyüléséhez vezetne, ráadásul az országok jogrendszerei sincsenek felkészülve a leértékelés vagy szabad lebegésre való áttérés nyomán kialakuló sokkhelyzetre.
(A szerző az Újkorcsoport elnöke.)
