A farsangi felvonulás a Jägerstra§e és a Berliner Stra§e sarkán álló ház előtt is elvonult Ludwigshafenben. Fatma Calar sógornőjével, Hülyával és az ő gyerekeivel nézelődött a ház előtt, amikor a tömegből odakiabáltak: "Schei§-Türken!" (Semmiképpen nem állíthatjuk, hogy lefordíthatatlan szójáték.) Nem teljesen szokatlan az ilyen, de mégis mindketten úgy döntöttek: jobb hazamenni. Fatma saját otthona felé indult, Hülya pedig felment a házba, ahol népes családjával lakott. Nem telt el fél óra, s már képtelen volt kiszabadulni az égő épületből; bennégett gyerekeivel és további hat családtagjával. A ház még a múlt században épült, felújítva évtizedek óta nem volt; a tűz villámgyorsan terjedt.
A német és nemzetközi média az első napokban nem Hülyával foglalkozott. Képekkel nem illusztrálható történeténél kétségkívül hatásosabb volt annak a kisbabának a látványa, akit zuhanás közben fényképeztek le. Az égő ház harmadik emeletéről dobta ki nagybátyja, hátha a lent álló rendőrök kabátjukat kifeszítve el tudják kapni. Onur túlélte; másnap Németország legnagyobb bulvárlapjának, a Bildnek a címlapjára került.
Amíg a német lapok a tragédia személyes oldalával voltak elfoglalva - és a nyomozás eredményére vártak -, a török újságok hamar bűnöst kiáltottak: már másnap tudni vélték, hogy újabb neonáci gyújtogatás történt, hasonló ahhoz, ami 1993-ban Solingenben öt török halálát okozta. A tragédia ilyetén pertraktálásában némi szerepet az is játszhatott, hogy pár héttel korábban még "fiatal, külföldi bűnözőkről" harsogott szalagcímeiben a Bild. A bulvárlap így igyekezett támogatni a témát felvető és éppen újraválasztásáért küzdő Roland Kochot, Hessen tartomány miniszterelnökét, a konzervatív néppárt, a CDU meghatározó figuráját. Kochnak azonban nem jött be az idegenellenességre apelláló kampány; nem sikerült többséget szereznie. Igaz, az SPD sem kerekedett felül. A tartományban beállt a patthelyzet.
A törökök és németek közötti feszültséget Erdogan török miniszterelnök próbálta enyhíteni. Korábban tervezett látogatását gyorsan kiegészítette egy ludwigshafeni beszéddel, ahol Kurt Beckkel, Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnökével - aki nem mellékesen az SPD elnöke is - közösen álltak a kiégett ház előtt. Erdogan beszédének három fontos eleme volt. Megerősítette, hogy nem lehet még tudni a tűz okát. Felszólította a török médiumokat, hogy fogják vissza magukat. Dicsérte a német rendőrség és tűzoltóság munkáját. Utóbbi azért volt fontos, mert a tűz után az a híresztelés is elterjedt, hogy a tűzoltók csak 20 perccel a riasztás után érkeztek, holott két percen belül kint voltak.
Erdogan többnapos
németországi útjának azonban csak az első napja szolgálta a békülést. Később újabb és újabb ötletekkel borzolta a német politikusok és média kedélyét. Például amikor Angela Merkel társaságában németországi török diákokkal beszélgetett a kancellárián a törökök integrációjának kérdéseiről, Erdogan felvetette, hogy az integrációt leginkább az szolgálná, ha török iskolákat és egyetemet alapítanának Németországban. "Tanárok küldésére is kész vagyunk" - tette hozzá nagy segítőkészen. A meghívott diákok között csak párnak volt a fején fülhallgató, a többség mindkét nyelven értett. Merkel - hűen viszszafogott stílusához - a helyszínen nem kommentálta a kijelentést. Később viszont nem mulasztotta el: "Erdogannal még folytatnunk kell a törökök németországi integrációjáról folytatott egyeztetéseket." Értsd: felesleges török iskolákat alapítani, amikor épp az az egyik fő probléma, hogy sok török fiatal - a kancellárián felvonultatott diákokkal ellentétben - nem tud rendesen németül.
És ekkor még csak németországi útja közepén járt Erdogan. Egy héttel a ludwigshafeni tűz után a kölni arénában 16000 németországi töröknek tartott nagygyűlést. Itt aztán kijelentette: az asszimiláció emberiesség elleni bűntett. A törökök jobban teszik, ha ellenállnak - igaz, németül azért meg kell tanulni rendesen, tette hozzá.
Persze, Erdogan kampányolni volt Németországban, hiszen több mint egymillió török szavazópolgár él a szinte hárommilliós németországi török kolóniában. A beszéd természetesen újabb szálka lett a (teljes) német politikai elit szemében, hisz errefele már rég nem asszimilációról szokás beszélni, sokkal inkább az integráció a téma. Annyi bizonyos: Erdogan még hallani fog ezen útjának innovatív javaslatairól. Ha máskor nem, hát akkor, amikor Németország támogatását keresi az uniós csatlakozási tárgyalásokon.
Mindettől függetlenül a ludwigshafeni tűz újfent felhívta a figyelmet a törökök integrációja körüli számos teendőre; noha a német kormány és a tartományok számtalan kezdeményezés és program segítségével próbálnak úrrá lenni a helyzeten. Idén csak a szövetségi kormány részéről mintegy 750 millió euró áll rendelkezésre ezen kezdeményezésekre. Ehhez jönnek a tartományi, illetve a körzeti és civil források. A pénz tehát nem feltétlenül akadály. Van is persze mire költeni. A törökök és más bevándorlócsoportok fő problémája a hiányos nyelvtudás és a magas munkanélküliség. Ez igaz a már Németországban született, most 18-20 éves korosztályra is, főleg azért, mert a bevándorló családok otthon leginkább a saját nyelvüket használják.
Egy tavaly decemberi kormányjelentés
szerint a bevándorló családból származó fiatalok 40 százaléka volt képtelen bármilyen képesítést szerezni, 18 százalékuk pedig egyáltalán nem tudta befejezni a középszintű iskolát. Mindez a német fiataloknál 15 és 7 százalékon áll. A képzetlenség pedig csak hozzáadódik a bevándorlók elhelyezkedését amúgy is megnehezítő munkaadói előítéletekhez. Elég egy török név vagy a fejkendős kép az önéletrajzon, hogy az állásra inkább mást hívjanak be. Így persze az sem meglepő, hogy a bevándorlók között a munkanélküliség is magasabb. Berlinben például, ahol ráadásul 200 ezer török él, az átlagos 15 százalékhoz képest 40 százalék. Az itteniek többsége Weddingben, Kreuzbergben, Neuköllnben lakik, ahol különösebb némettudás nélkül is el tudják intézni napi gondjaikat, veszekedhetnek vagy fraternizálhatnak a szomszéddal - törökül.
Éppen ezért itt működik a Németországi Törökök Közössége (TGD) egyik programja is; a végzettség nélküli fiataloknak próbál hat hónapos képzés keretében kiutat mutatni. A kreuzbergi Boppstrasse egyik hátsó udvarában meghúzódó, 8-10 termes projekt abból a 1,5 millió euróból kapja meg a részét, amelyet Berlin mint tartomány a 18-20 évesek integrációjára szán.
Érkezésünkkor a többségükben török fiatalok az udvaron cigiznek, hallgatják az egymás mobiljáról szóló zenéket. Dagmar Deutschmann-Temel, a projekt vezetője szívesen fogad. ' a német-török együttélés megtestesítője, 15 éve él török férjével. A telefonon törökül beszél, de az imént még lent, az egyik fiúhoz németül szólt.
A projekt keretében 85 fiatalnak próbálnak segítni, akiket a kerületi munkaügyi hivatalok irányítanak ide. Ha a fiatalok nem jönnek rendesen, a szociális juttatásokat sem kapják tovább. Szóval kötelező. Az oktatás során azt próbálják megtanítani nekik, hogyan érdemes állásokra jelentkezni, konfliktust kezelni, beszámolókat írni, bár van bokszedzés is. A tanárok többsége török, a diákok közül Deutschmann-Temel asszony elmondása szerint körülbelül ötből négy török (a maradék főleg arab). Akiket nem a munkaügyi hivatal küld, azokat Veysel Caliören szedi össze az utcáról. ' a program utcai munkása. "Egyszerűen odamegyek, és elkezdek velük beszélgetni. Először persze bizalmatlanok, de rögtön látom, hogy kivel mire mehetek" - meséli. Caliören több mint 15 éve próbál a bevándorlókon segíteni. "Szüleim 18 évesen érkeztek Németországba, Weddingben, a Siemensnél dolgoztak. Engem ki akartak utasítani, aztán tessék, mi lett belőlem! - mondja büszkén. - Jó lett volna, ha akkoriban nekem is segít valaki" - teszi hozzá. Szerinte a hozzá hasonlók a legalkalmasabbak az ilyen feladatokra. "Mi hitelesek vagyunk a fiatalok szemében."
Nem is a boppstrassei projekt az egyetlen hely, ahol bevándorlók segítenek bevándorlóknak. Egy másik, most indított programban önként jelentkező "civileket" képeznek ki, hogy a németül nem beszélő társaiknak hogyan is lehet a leghatékonyabban segíteni. Az önkéntesek egy adatbázisba kerülnek, hogy később el tudják érni őket. És ilyen a szinte lefordíthatatlan "Kiezläufer" program is. A leginkább "környékbeli sétálókat" jelentő név is bevándorlókból álló utcaimunkás-hálózatot takar, és a már meglévő szociális intézményrendszert egészíti ki Berlin mondott kerületeiben.
Ugyanakkor nem mindenkinek van szüksége segítségre. Például a müncheni Gökhan simán került be az egyetemre, és a legjobb úton halad afelé, hogy tőzsdei elemző vagy befektetési bankár legyen. Vendégmunkásként érkező bevándorló, képzetlen szülők gyerekeként sem volt gondja a továbbtanulással. "Az iskola elején nekem sem ment a német. Aztán apukám elkezdett velünk otthon is németül beszélni. Ez segített."
"A nyelv az egyik legfontosabb kulcs az integráció sikerében - mondja a berlini tartományi parlament épületében Kerstin Liebich, a tartományi kormány integrációs minisztériumában dolgozó államtitkár. - A német politika csak az 1990-es évek elején kezdett komolyan foglalkozni a bevándorlók kérdésével - teszi hozzá, magyarázva, hogy miért jelent a nyelvtudás 2008-ban még mindig problémát a bevándorlók második vagy harmadik generációjánál.
A tavaly elfogadott Nemzeti Integrációs Terv a szövetségi kormány szintjén kívánja meghatározni, hova kell helyezni a hangsúlyokat az integráció terén. Kár, hogy az elfogadása előtti egyeztetésre éppen az egyik jelentős török ernyőszervezet nem ment el, tiltakozván a bevándorlási törvény szigorítása ellen.
"Bevándorlási hátterű"
Újnémetül ez a neve a korábban egyszerűen csak vendégmunkásoknak nevezett bevándorlóknak, illetve gyerekeiknek, unokáiknak. A külföldi - de adott esetben már német állampolgársággal rendelkező - bevándorlók elnevezése jól mutatja a hivatalos német hozzáállást.
Először voltak "vendégmunkások", mert mindenki arra számított, hogy jönnek, dolgoznak, aztán hazamennek. Amikor kiderült, hogy semmiképp sem lehet vendégeknek hívni őket - hiszen maradnak -, jött az egyszerű "külföldi" elnevezés. De mi van azokkal, aki már Németországban születtek, ott jártak óvodába, iskolába? 'k már nem külföldiek, de bevándorlási hátterük van. Így született az új német szó, a Migrationshintergund.
