Választások Spanyolországban - Don Quijote vagy Sancho Panza?

  • Dobsi Viktória
  • 2008. március 6.

Külpol

A nagy dérrel-dúrral, ígérgetések és ijesztgetések özönével zajló választási kampány feltehetően a két nagy párt további erősödéséhez vezet a vasárnapi törvényhatósági választásokon. A hónapok óta a kormányzó szocialistáknál (PSOE) lévő előnyt ugyan sikerült csökkentenie a konzervatív Néppártnak (PP), de esetleges győzelmük után bajosan találnának partnereket a madridi kongresszusban, a Cortes alsóházában.
A nagy dérrel-dúrral, ígérgetések és ijesztgetések özönével zajló választási kampány feltehetően a két nagy párt további erősödéséhez vezet a vasárnapi törvényhatósági választásokon. A hónapok óta a kormányzó szocialistáknál (PSOE) lévő előnyt ugyan sikerült csökkentenie a konzervatív Néppártnak (PP), de esetleges győzelmük után bajosan találnának partnereket a madridi kongresszusban, a Cortes alsóházában.

A Partido Popular egyik reklámfilmjében csinos harmincas nő panaszkodik a barátnőjének: "Jaj, nagyon csalódtam benne, nem figyel rám, nem érdeklik a dolgaim, és rajtakaptam, hogy hazudik - nem vált be, nem szavazok többet Zapateróra. Olyan valakire van szükségem, akinek világos elképzelései vannak." A PSOE brosúráin ellenben fix pont a mosolygó miniszterelnöki fotón a "pozitív tekintet" szlogen. Paradox módon e "pozitív tekintet" felügyelete alatt az elmúlt négy év bővelkedett politikai feszültségben; a parlamenti állóháború monotóniáját legfeljebb a különféle kormányellenes tömegdemonstrációk színesítették. Mit is követett el ez az ember, akinek kackiás szemöldöke - az őt támogató művészek, sportolók és értelmiségiek akciója nyomán - a kampány legfőbb dizájnelemévé vált?

Először is, választási ígéreteihez híven "hazahívta az illegális iraki háborúból" a spanyol katonákat, majd törvénybe iktatta az azonos neműek házasságkötésre és örökbefogadásra vonatkozó jogát. Eltörölte a kötelező iskolai vallásoktatást, és halvány kísérletet tett a korábbi egyezmények alapján az egyház és az állam viszonyának rendezésére. Nekiveselkedett a köztársaságiak rehabilitációjának: a tavaly októberben elfogadott, Történelmi emlékezet címet viselő törvény nem csupán a polgárháború és az azt követő diktatúra minden áldozatának jelképes jóvátételét és elismerését tűzi ki célul, de előírta a Francisco Franco és a fasiszták előtt tisztelgő - nem kevés - köztéri emléknyom eltávolítását. A spanyol gazdaság dinamikus növekedésére (is) támaszkodva megemelte a minimálbért és a legalacsonyabb nyugdíjakat; legalizálta a szabályos munkaszerződéssel rendelkező külföldiek helyzetét. Az 1978-as alkotmány lehetőségeit kihasználva elindította és nagyjából levezényelte az autonóm tartományok státusának reformját. A jogalkotás és a végrehajtás terepén is megpróbált tenni a nők elleni erőszak csökkentése, a fogyatékkal élők és a fizikai-szellemi függetlenségükben korlátozott idősek nehézségeinek enyhítése, illetve a nemek közti egyenlőség érdekében. Tette mindezt a munkanélküliség és a költségvetési deficit csökkenése mellett, és többnyire az összes kisebb ellenzéki párt támogatásával. Az ő egyetértésüket - a PP bojkottja mellett - hogy is nélkülözhette volna; tehát párbeszédet folytatott minden szóba jöhető partnerrel bel- és külföldön egyaránt. Így az ETA-val is - e téren, hasonlóan az ifjú, harmincas éveit taposó spanyol demokrácia minden jelentős kormányfőjéhez, ő is kudarcot vallott.

Mindezek után kérdés, hogy a szocialisták kritizálható, de vitathatatlanul tevékeny négy évével szemben mit tud felmutatni a Néppárt. "Egész stratégiánk a bizonytalan szocialista szavazókon nyugszik. Tudjuk, hogy soha nem fognak ránk voksolni. De ha elegendő kételyt ébresztünk bennük a gazdasággal, a bevándorlással vagy a nacionalizmussal kapcsolatban, talán otthon maradnak. Nehéz lenne növelni a szavazóink számát, a rólunk alkotott kép egy keményvonalas, nagyon jobbra húzó párté, aminél még a híveink is mérsékeltebbnek vallják magukat. A szocialisták szavazói azonban kevésbé fegyelmezettek, ezért fő üzenetünk feléjük irányul: 'A kormányotok nem törődött a gondjaitokkal!' A választási eredmény ennek az üzenetnek a hatásától függ." A PP kampányának egyik felelősétől származó idézet a Financial Times brit napilap hasábjain jelent meg a múlt héten.

Néhány hónappal ezelőtt a néppártiak még egy adócsökkentési tervekkel támogatott, nyájasabb kampányra készültek. Ám jöttek a bajok. A belső hatalmi harcokban elhullott legnépszerűbb mérsékelt politikusuk, Madrid főpolgármestere. S miután nem sikerült visszacsábítani a másik nagyágyút, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt igazgatóját, Rodriguez Ratót gazdasági elképzeléseik képviseletére, új jelöltjük a tárcára, Manuel Pizarro rendesen alulmaradt a PSOE miniszterével rendezett nyilvános vitában. Ugrott tehát a hagyományosan a PP-nek tulajdonított gazdasági kompetencia érve. Maradt az elmúlt négy év csodafegyvere: Rodríguez Zapatero miniszterelnök

politikai és személyes hitelének szétcincálása

Továbbá a populizmus különféle receptjei: hangos huhogás az utóbbi hónapokban megugrott infláció és 2007 második felének romló gazdasági mutatói miatt. Mindez Sarkozy szomszéd olyan bevált ideáival körítve, mint a fiatalkorúak büntethetőségének leszállítása 12 évre súlyos bűncselekmények esetében; vagy a bevándorlók megregulázását célzó ún. integrációs szerződés, meg a muszlim fejkendő részleges tiltása. És persze a közbiztonság javítása, bár mintha Mariano Rajoy pártelnök arról megfeledkezett volna, hogy belügyminisztersége idején csökkentette a rendfenntartók létszámát.

A bevándorlók elleni hangulatkeltéssel talán messzebbre lehetne jutni, ám - a téma nemzetközi konjunktúrája ellenére - errefelé még nem alakult ki oly kitaposott politikai ideológiája e témának, mint Franciaországban. Sok spanyol élénken emlékszik arra is, hogy hazájuk nemrég még a kivándorlók országa volt - azokat, akik a polgárháború, majd a rákövetkező diktatúra idején tömegesen emigráltak, ma gazdasági vagy politikai menekülteknek neveznénk. Bajosan lehetne megkérdőjelezni a külföldiek spanyolországi jelenlétének számos pozitív hozadékát is. A jelenlegi adatok szerint kevesebb költséget generálnak a spanyol államnak, mint "tősgyökeres" polgártársaik átlaga, miközben hozzájárulnak a nyugdíj- és a társadalombiztosítási rendszer fenntarthatóságához. Kulcsfontosságú a gazdasági növekedésben betöltött szerepük is; segítették a spanyol nők teljesebb foglalkoztatását a háztartásoknak nyújtott szolgáltatásaik révén, és nélkülözhetetlen munkaerőforrást jelentenek a mezőgazdaság, a turizmus vagy az építőipar gazdasági húzóágazata számára. Kétséges tehát, hogy Rajoy olyan örökzöldjei, mint a "nem férünk el mindannyian", vagy a bevándorlójelöltek spanyol szokásokból szükséges levizsgáztatásának ígérete mennyire lesznek sikeresek. Nota bene, termékeny vita lehetne: ki is, mi is a spanyol? Don Quijote vagy Sancho Panza? Flamenco vagy paella? Baszk vagy katalán? Sztársportoló vagy rasszista szurkoló? S mert évente 60 fölötti számú halálos áldozattal jár, nemzeti szokás-e a nők elleni erőszak a családban?

Hatékony lehet azonban egy másik identitásalapú vesszőparipa: a jó öreg spanyol nacionalizmus, mely az autonóm tartományok - Baszkföld, Katalónia, Galícia stb. - önállósági és függetlenségi törekvései elleni csatákban edződött. És ezzel el is érkeztünk az elmúlt nyolc év politikai feszültségeinek forrásához. A most végződő ciklusra jellemző stratégia lényegében a párt korábbi elnöke, José María Aznar modellje. Vele kezdődik a Néppárt mai elszigetelődése; amikor a 2000-től abszolút parlamenti többséget élvező Aznar második kormányfői mandátuma során a korábban létfontosságú szövetségeseit már kockázat nélkül ejthetőnek érezte. Ezzel párhuzamosan válik a PP legfőbb célkitűzésévé a periferikus (baszk, katalán) nacionalizmusok elleni lejárató hadjárat az oszthatatlan nemzeti egység nevében. A PP egyenlőségjelet állít a függetlenségi törekvések és a terrorizmus közé. A baszk és a katalán autonómiák kiterjesztését szorgalmazókon túl mindazok, akik Spanyolországot etnikailag, nyelvileg, kulturálisan és politikailag plurális entitásnak látják, az ETA potenciális cinkosaivá és a haza ellenségeivé lesznek. A Néppárt - a PSOE hallgatólagos vagy nyílt támogatásával - a terrorral a spanyol nacionalizmust állítja szembe; jelképestül, zászlóstul, himnuszostul, monarchiástul, lózungostul. És ez akár működhetne is. 2004 márciusában az előrejelzések többsége a PP győzelmét jósolja a törvényhatósági választásokon - közbejön azonban az al-Káida madridi sejtjeinek merénylete, amit a kormány megpróbál az ETA-ra kenni, vagy legalábbis kételyeket ébreszteni a terroristák kilétére utaló információk viszszatartásával. A választásokig hátralévő három napot mégsem sikerül kibekkelni: a pattanásig feszült légkörben március 14-én a PSOE szerzi meg a parlamenti többséget.

A súlyos vádak

ellenére a Néppárt a mai napig sem gyakorolt önkritikát ez ügyben, épp ellenkezőleg: éveken át kísérletezett az összeesküvés-elmélet bizonyításával. Eszerint az ETA és az al-Káida közösen hajtották végre a 191 halálos áldozatot okozó akciót, és az igazságot a PSOE - a biztonsági és az igazságszolgáltatási szervek együttműködésével - megpróbálja eltussolni. Több könyv jelent meg a teória alátámasztására, a jobboldallal rokonszenvező média is igyekezett táplálni a kételyeket. Aznar akkori megjegyzése a felelősökről, akik "nem távoli sivatagokban és nem messzi hegyekben tanyáznak" szállóigévé vált. Ám a merénylők tavaly februárban kezdett és első fokon október 31-én lezárult perének ítélete leszögezi, hogy az ETA szerzőségére vonatkozó feltételezéseket semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Egyes manipulációval gyanúsítható személyek - például a 2001-ben hivatalban lévő országos rendőrkapitány - ellen vizsgálat indult. A verdikt nyomán a katalán újságírók egyesülete bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a médiaszereplők büntetőjogi felelősségre vonását.

H

A szocialisták négy évvel ezelőtti reformterveinek alapja az az elképzelés lehetett, hogy a Franco halála után kialakult politikai konszenzus megújítása lehetséges és szükséges. Nem utolsósorban azért, mert az akkor vállalt kompromisszumok érdekében a progresszív erők hozták a legnagyobb áldozatokat, és a mai közvélemény már kényelmes többséget biztosíthat az olyan politikáknak, mint a jogegyenlőség, a decentralizáció vagy az állam és az egyház következetes szétválasztása. És valóban, nemcsak Zetape személyes népszerűsége nagyobb ma, mint Mariano Rajoyé, de a közvélemény-kutatók szerint a spanyolok többsége jobban örülne a PSOE győzelmének. Ugyanakkor a 2004-es merényletek részben vállalatlan politikai következményei olyan szélsőséges indulatokat engedtek a felszínre a hagyományos történelmi-politikai törésvonalak mentén, amelyek ellehetetlenítették a fenti konszenzus megerősítését. A konzervatívok legfőbb tehertétele feltehetően az a hatalmi harc, amelyben egyelőre az Aznar-féle csapat győzedelmeskedik, miután az "aki nincs velünk, az ellenünk van" tézis jegyében sikerült kiiktatnia nemcsak a párbeszéd lehetőségét, de saját mérsékeltjeit is. Amennyiben szavazóik nem lesznek jövő vasárnap elegen, felvetődhet a négy évvel ezelőtti vereségük felelősségének kérdése is - hozzásegítve a spanyol társadalmat a trauma teljes feldolgozásához. De akár egy kicsit konstruktívabb politikai légkörhöz is.

Figyelmébe ajánljuk