Választások Spanyolországban - Don Quijote vagy Sancho Panza?

  • Dobsi Viktória
  • 2008. március 6.

Külpol

A nagy dérrel-dúrral, ígérgetések és ijesztgetések özönével zajló választási kampány feltehetően a két nagy párt további erősödéséhez vezet a vasárnapi törvényhatósági választásokon. A hónapok óta a kormányzó szocialistáknál (PSOE) lévő előnyt ugyan sikerült csökkentenie a konzervatív Néppártnak (PP), de esetleges győzelmük után bajosan találnának partnereket a madridi kongresszusban, a Cortes alsóházában.
A nagy dérrel-dúrral, ígérgetések és ijesztgetések özönével zajló választási kampány feltehetően a két nagy párt további erősödéséhez vezet a vasárnapi törvényhatósági választásokon. A hónapok óta a kormányzó szocialistáknál (PSOE) lévő előnyt ugyan sikerült csökkentenie a konzervatív Néppártnak (PP), de esetleges győzelmük után bajosan találnának partnereket a madridi kongresszusban, a Cortes alsóházában.

A Partido Popular egyik reklámfilmjében csinos harmincas nő panaszkodik a barátnőjének: "Jaj, nagyon csalódtam benne, nem figyel rám, nem érdeklik a dolgaim, és rajtakaptam, hogy hazudik - nem vált be, nem szavazok többet Zapateróra. Olyan valakire van szükségem, akinek világos elképzelései vannak." A PSOE brosúráin ellenben fix pont a mosolygó miniszterelnöki fotón a "pozitív tekintet" szlogen. Paradox módon e "pozitív tekintet" felügyelete alatt az elmúlt négy év bővelkedett politikai feszültségben; a parlamenti állóháború monotóniáját legfeljebb a különféle kormányellenes tömegdemonstrációk színesítették. Mit is követett el ez az ember, akinek kackiás szemöldöke - az őt támogató művészek, sportolók és értelmiségiek akciója nyomán - a kampány legfőbb dizájnelemévé vált?

Először is, választási ígéreteihez híven "hazahívta az illegális iraki háborúból" a spanyol katonákat, majd törvénybe iktatta az azonos neműek házasságkötésre és örökbefogadásra vonatkozó jogát. Eltörölte a kötelező iskolai vallásoktatást, és halvány kísérletet tett a korábbi egyezmények alapján az egyház és az állam viszonyának rendezésére. Nekiveselkedett a köztársaságiak rehabilitációjának: a tavaly októberben elfogadott, Történelmi emlékezet címet viselő törvény nem csupán a polgárháború és az azt követő diktatúra minden áldozatának jelképes jóvátételét és elismerését tűzi ki célul, de előírta a Francisco Franco és a fasiszták előtt tisztelgő - nem kevés - köztéri emléknyom eltávolítását. A spanyol gazdaság dinamikus növekedésére (is) támaszkodva megemelte a minimálbért és a legalacsonyabb nyugdíjakat; legalizálta a szabályos munkaszerződéssel rendelkező külföldiek helyzetét. Az 1978-as alkotmány lehetőségeit kihasználva elindította és nagyjából levezényelte az autonóm tartományok státusának reformját. A jogalkotás és a végrehajtás terepén is megpróbált tenni a nők elleni erőszak csökkentése, a fogyatékkal élők és a fizikai-szellemi függetlenségükben korlátozott idősek nehézségeinek enyhítése, illetve a nemek közti egyenlőség érdekében. Tette mindezt a munkanélküliség és a költségvetési deficit csökkenése mellett, és többnyire az összes kisebb ellenzéki párt támogatásával. Az ő egyetértésüket - a PP bojkottja mellett - hogy is nélkülözhette volna; tehát párbeszédet folytatott minden szóba jöhető partnerrel bel- és külföldön egyaránt. Így az ETA-val is - e téren, hasonlóan az ifjú, harmincas éveit taposó spanyol demokrácia minden jelentős kormányfőjéhez, ő is kudarcot vallott.

Mindezek után kérdés, hogy a szocialisták kritizálható, de vitathatatlanul tevékeny négy évével szemben mit tud felmutatni a Néppárt. "Egész stratégiánk a bizonytalan szocialista szavazókon nyugszik. Tudjuk, hogy soha nem fognak ránk voksolni. De ha elegendő kételyt ébresztünk bennük a gazdasággal, a bevándorlással vagy a nacionalizmussal kapcsolatban, talán otthon maradnak. Nehéz lenne növelni a szavazóink számát, a rólunk alkotott kép egy keményvonalas, nagyon jobbra húzó párté, aminél még a híveink is mérsékeltebbnek vallják magukat. A szocialisták szavazói azonban kevésbé fegyelmezettek, ezért fő üzenetünk feléjük irányul: 'A kormányotok nem törődött a gondjaitokkal!' A választási eredmény ennek az üzenetnek a hatásától függ." A PP kampányának egyik felelősétől származó idézet a Financial Times brit napilap hasábjain jelent meg a múlt héten.

Néhány hónappal ezelőtt a néppártiak még egy adócsökkentési tervekkel támogatott, nyájasabb kampányra készültek. Ám jöttek a bajok. A belső hatalmi harcokban elhullott legnépszerűbb mérsékelt politikusuk, Madrid főpolgármestere. S miután nem sikerült visszacsábítani a másik nagyágyút, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt igazgatóját, Rodriguez Ratót gazdasági elképzeléseik képviseletére, új jelöltjük a tárcára, Manuel Pizarro rendesen alulmaradt a PSOE miniszterével rendezett nyilvános vitában. Ugrott tehát a hagyományosan a PP-nek tulajdonított gazdasági kompetencia érve. Maradt az elmúlt négy év csodafegyvere: Rodríguez Zapatero miniszterelnök

politikai és személyes hitelének szétcincálása

Továbbá a populizmus különféle receptjei: hangos huhogás az utóbbi hónapokban megugrott infláció és 2007 második felének romló gazdasági mutatói miatt. Mindez Sarkozy szomszéd olyan bevált ideáival körítve, mint a fiatalkorúak büntethetőségének leszállítása 12 évre súlyos bűncselekmények esetében; vagy a bevándorlók megregulázását célzó ún. integrációs szerződés, meg a muszlim fejkendő részleges tiltása. És persze a közbiztonság javítása, bár mintha Mariano Rajoy pártelnök arról megfeledkezett volna, hogy belügyminisztersége idején csökkentette a rendfenntartók létszámát.

A bevándorlók elleni hangulatkeltéssel talán messzebbre lehetne jutni, ám - a téma nemzetközi konjunktúrája ellenére - errefelé még nem alakult ki oly kitaposott politikai ideológiája e témának, mint Franciaországban. Sok spanyol élénken emlékszik arra is, hogy hazájuk nemrég még a kivándorlók országa volt - azokat, akik a polgárháború, majd a rákövetkező diktatúra idején tömegesen emigráltak, ma gazdasági vagy politikai menekülteknek neveznénk. Bajosan lehetne megkérdőjelezni a külföldiek spanyolországi jelenlétének számos pozitív hozadékát is. A jelenlegi adatok szerint kevesebb költséget generálnak a spanyol államnak, mint "tősgyökeres" polgártársaik átlaga, miközben hozzájárulnak a nyugdíj- és a társadalombiztosítási rendszer fenntarthatóságához. Kulcsfontosságú a gazdasági növekedésben betöltött szerepük is; segítették a spanyol nők teljesebb foglalkoztatását a háztartásoknak nyújtott szolgáltatásaik révén, és nélkülözhetetlen munkaerőforrást jelentenek a mezőgazdaság, a turizmus vagy az építőipar gazdasági húzóágazata számára. Kétséges tehát, hogy Rajoy olyan örökzöldjei, mint a "nem férünk el mindannyian", vagy a bevándorlójelöltek spanyol szokásokból szükséges levizsgáztatásának ígérete mennyire lesznek sikeresek. Nota bene, termékeny vita lehetne: ki is, mi is a spanyol? Don Quijote vagy Sancho Panza? Flamenco vagy paella? Baszk vagy katalán? Sztársportoló vagy rasszista szurkoló? S mert évente 60 fölötti számú halálos áldozattal jár, nemzeti szokás-e a nők elleni erőszak a családban?

Hatékony lehet azonban egy másik identitásalapú vesszőparipa: a jó öreg spanyol nacionalizmus, mely az autonóm tartományok - Baszkföld, Katalónia, Galícia stb. - önállósági és függetlenségi törekvései elleni csatákban edződött. És ezzel el is érkeztünk az elmúlt nyolc év politikai feszültségeinek forrásához. A most végződő ciklusra jellemző stratégia lényegében a párt korábbi elnöke, José María Aznar modellje. Vele kezdődik a Néppárt mai elszigetelődése; amikor a 2000-től abszolút parlamenti többséget élvező Aznar második kormányfői mandátuma során a korábban létfontosságú szövetségeseit már kockázat nélkül ejthetőnek érezte. Ezzel párhuzamosan válik a PP legfőbb célkitűzésévé a periferikus (baszk, katalán) nacionalizmusok elleni lejárató hadjárat az oszthatatlan nemzeti egység nevében. A PP egyenlőségjelet állít a függetlenségi törekvések és a terrorizmus közé. A baszk és a katalán autonómiák kiterjesztését szorgalmazókon túl mindazok, akik Spanyolországot etnikailag, nyelvileg, kulturálisan és politikailag plurális entitásnak látják, az ETA potenciális cinkosaivá és a haza ellenségeivé lesznek. A Néppárt - a PSOE hallgatólagos vagy nyílt támogatásával - a terrorral a spanyol nacionalizmust állítja szembe; jelképestül, zászlóstul, himnuszostul, monarchiástul, lózungostul. És ez akár működhetne is. 2004 márciusában az előrejelzések többsége a PP győzelmét jósolja a törvényhatósági választásokon - közbejön azonban az al-Káida madridi sejtjeinek merénylete, amit a kormány megpróbál az ETA-ra kenni, vagy legalábbis kételyeket ébreszteni a terroristák kilétére utaló információk viszszatartásával. A választásokig hátralévő három napot mégsem sikerül kibekkelni: a pattanásig feszült légkörben március 14-én a PSOE szerzi meg a parlamenti többséget.

A súlyos vádak

ellenére a Néppárt a mai napig sem gyakorolt önkritikát ez ügyben, épp ellenkezőleg: éveken át kísérletezett az összeesküvés-elmélet bizonyításával. Eszerint az ETA és az al-Káida közösen hajtották végre a 191 halálos áldozatot okozó akciót, és az igazságot a PSOE - a biztonsági és az igazságszolgáltatási szervek együttműködésével - megpróbálja eltussolni. Több könyv jelent meg a teória alátámasztására, a jobboldallal rokonszenvező média is igyekezett táplálni a kételyeket. Aznar akkori megjegyzése a felelősökről, akik "nem távoli sivatagokban és nem messzi hegyekben tanyáznak" szállóigévé vált. Ám a merénylők tavaly februárban kezdett és első fokon október 31-én lezárult perének ítélete leszögezi, hogy az ETA szerzőségére vonatkozó feltételezéseket semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Egyes manipulációval gyanúsítható személyek - például a 2001-ben hivatalban lévő országos rendőrkapitány - ellen vizsgálat indult. A verdikt nyomán a katalán újságírók egyesülete bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a médiaszereplők büntetőjogi felelősségre vonását.

H

A szocialisták négy évvel ezelőtti reformterveinek alapja az az elképzelés lehetett, hogy a Franco halála után kialakult politikai konszenzus megújítása lehetséges és szükséges. Nem utolsósorban azért, mert az akkor vállalt kompromisszumok érdekében a progresszív erők hozták a legnagyobb áldozatokat, és a mai közvélemény már kényelmes többséget biztosíthat az olyan politikáknak, mint a jogegyenlőség, a decentralizáció vagy az állam és az egyház következetes szétválasztása. És valóban, nemcsak Zetape személyes népszerűsége nagyobb ma, mint Mariano Rajoyé, de a közvélemény-kutatók szerint a spanyolok többsége jobban örülne a PSOE győzelmének. Ugyanakkor a 2004-es merényletek részben vállalatlan politikai következményei olyan szélsőséges indulatokat engedtek a felszínre a hagyományos történelmi-politikai törésvonalak mentén, amelyek ellehetetlenítették a fenti konszenzus megerősítését. A konzervatívok legfőbb tehertétele feltehetően az a hatalmi harc, amelyben egyelőre az Aznar-féle csapat győzedelmeskedik, miután az "aki nincs velünk, az ellenünk van" tézis jegyében sikerült kiiktatnia nemcsak a párbeszéd lehetőségét, de saját mérsékeltjeit is. Amennyiben szavazóik nem lesznek jövő vasárnap elegen, felvetődhet a négy évvel ezelőtti vereségük felelősségének kérdése is - hozzásegítve a spanyol társadalmat a trauma teljes feldolgozásához. De akár egy kicsit konstruktívabb politikai légkörhöz is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.