Nagy népszerűségnek örvendenek manapság a török börtönök, a török alvilág prominensei sorozatban kérik a nyugati hatóságokat, hadd tölthessék otthon büntetésüket. Az ellenzéki, iszlámista Zaman című napilap máris büszkélkedve jegyezte meg, hogy a nyugatiakhoz képest a török börtönök megannyi szanatórium, ahol az elítélt nem csinál mást, mint napi tizenkét órán át sütteti a hasát a nappal, és látogatóit fogadja.
Agca annak idején még akkor is jól járt, ha a valóság nem ennyire meseszép. Ha 1979 novemberében nem szökik meg Törökországból, és nem kísérel meg merényletet a pápa ellen, akkor ma valamelyik török rabtemetőben pihenne teteme. Hazájában 1979-ben egyszer már ugyanis jogerősen halálra ítélték, és ezt az ítéletet csak 1991-ben változtatta tíz év börtönre egy kegyelmi aktus.
Hazatérte most nagy érzelmi viharokat váltott ki Törökországban. Mindenki azt reméli, hogy sikerül szóra bírni, és végre fény derülhet a török politika elmúlt húsz évének nem egy titkára. Természetesen vannak, akiknek jobb lenne, ha hallgatna. Ezek közé tartozhat a jelenleg kormányon lévő Nemzeti Akciópárt vezetősége is: elvégre ezelőtt húsz évvel az ő hű katonájuk volt Agca, a szürke farkas.
A bolgár
és szovjet szálat
bátran kizárhatjuk a pápa elleni merénylet indítékai közül. Agca a Szürke Farkasok tagjaként bizonyosan nem állhatott annak a két országnak a zsoldjába, akiket kenyéradó gazdái az ördögnél is jobban gyűlöltek, nemcsak politikai, ideológiai, de nacionalista okokból is. E szláv hatalmak álltak ugyanis az Eszme, a Balkántól a kínai nagy falig tartó százmilliós turáni birodalom megvalósulása útjában. Agca - az esetet feldolgozó és később maga is merénylet áldozatává váló török újságíró, Ugur Mumcu által feltárt bankszámlái szerint - jól fizetett, profi bérgyilkos volt ugyan, de hitt is a mozgalom eszméiben, s ezért bizonyosan a szovjet zsoldról szóló teóriát el is felejthetjük. Ez azonban még mindig nem magyarázza meg, miért akarta meggyilkolni a pápát: hacsak nem azért, hogy az olaszországi életfogytiglannal kerülje el a törökországi akasztófát. A merényletet, melyben három lövés érte a pápát, s rajta kívül két amerikai zarándok is megsérült, s mai napig számos rejtély övezi. Bár csak Agcát ítélték el az ügyben, feltehetőleg volt segítőtársa is: browningjának tárjából ugyanis - vallomásával megegyező módon - csak két golyó hiányzott. Egy lövést tehát valaki más adott le.
Agca fellépése ráadásul nem volt egyedüli eset. Eszmetársai néhány nappal a merénylet után Burgaszba térítették a török légitársaság egyik DC 9-esét, negyvenhét harcosuk kiszabadítását és az akkor még csinos vagyonnak számító félmillió dollárt követelve túszaikért. Szégyenszemre a bolgár biztonsági erőknek kellett közbelépniük, amit május 25-én délután sikeresen meg is tettek. A korabeli elemzők szerint az akciók hátterében az állt, hogy ne ítéljék el vagy legalábbis ne halálra a nacionalista mozgalom fedőpártja, az Alparslan Türke vezette ős-Nemzeti Akciópárt kétszázhúsz vád alá helyezett tagját, köztük magát a pártvezért is.
Agca maga is megszólalt a merénylet ügyében: 1996-ban jelentette meg olaszul könyvét, amely az Igazságom (La mia verita) címet viselte, s amelyből kiderül az is, hogy először 1979. november 28-án tervezte megölni az isztambuli hivatalos látogatásra érkező katolikus egyházfőt, de ekkor inkább a saját fejének mentésével volt elfoglalva. A szerző önmagát vallási őrültnek rajzolja meg (ezt támasztják alá az őt ismerők tanúságtételei is); kiválasztottnak és megváltónak képzelte magát, akinek szívéhez a keresztény tanok álltak a legközelebb. (Lehet, a merénylettel egyszerűen csak a konkurenciától akart megszabadulni.) Tettét Szűz Mária fatimai megjelenésének titkaival próbálta összefüggésbe hozni, de kinyilatkoztatásai valószínűleg az elmeorvosok körében sem keltettek jelentősebb visszhangot. A fatimai titkok iránti érdeklődése egyébként nem új keletű, az őt a cellájában meglátogató pápát is erről kérdezte. A sors fintora, hogy épp Agca kiadatásának napján fogadta a pápa Mehmet Nuri Yilmazt, a török vallásügyi hivatal főnökét. Igaz, formálisan nem lehet akadály tárgyalásaik útjában, hiszen Agca már május 17-én elnyerte a pápa személyes bocsánatát. A Szentatya egyébként jelenlegi egészségi állapotához és szokásaihoz képest hosszan, fél órán keresztül tárgyalt, és elfogadta a török állam meghívását. Ha megéri, elmegy, de addig is vigyázzanak a Törökországban található keresztény kegyhelyekre, különösön Efeszoszban és Milétoszban.
A török közvéleményt azonban a pápa elleni merényletnél jobban izgatja
Agca
törökországi előélete
Ennek legfontosabb eleme Abdi Ipekcinek, a Milliyet című liberális lap újságírójának a meggyilkolása. Az 1979. február 1-jén elkövetett bűntény, amely még a korabeli magyar sajtóban is nagy port vert fel, a török kriminalisztika legrejtélyesebb eseteinek egyike. A tettes és társai ismertek, az áldozat maga időközben a török szellemi élet mártírjává magasztosult, akinek nevét parkok, diákszállók és egyéb közintézmények viselik. Igazságszolgáltatás azonban a mai napig nem történt. Joggal jegyezhette meg az elhunyt özvegye, hogy ebben az ügyben az igazi áldozat a török állam. A bűntény hátterében nevezetesen a török szélsőjobb, az alvilág és a titkosszolgálatok összefonódása rajzolódik ki.
Mehmed Ali első számú főnöke a mozgalomban ugyanis az az Abdullah ‚atli volt, akinek a nevét a Mesut Yilmazt a budapesti Hiltonban ért emlékezetes atrocitás kapcsán ismerhettük meg. Mint ismeretes, az éppen magánlátogatáson nálunk tartózkodó volt török miniszterelnököt Abdullah ‚atli "üdvözleteként" törölte arcon egy török férfi a budapesti Hilton halljában. Abdullah ‚atli azóta nincs az élők sorában, az Erbakan-‚iller- kormány idején autóbalesetben veszítette életét: mit tesz Allah, épp a rendőrségi különleges akciócsoport tagjaival ült egy kocsiban. Mint később kiderült, ‚atli emberei rendszeresen tettek kisebb szívességeket a török rendőrségnek és titkosszolgálatnak; azokban az időkben is, amikor az Erbakan-‚iller-kormány éppen a rendőrség és a titkosszolgálat segítségével próbálta feltartóztatni a hadsereg nyomását, ami végső soron a kabinet bukásához is vezetett. A török hatóságok becsületére legyen mondva, ‚atli halála óta gyakorlatilag lefejezték az alvilágot. ‚atli 1979-ben a Nyugaton leginkább Szürke Farkasok, Törökországban pedig "idealisták" néven emlegetett szélsőjobboldali ifjúsági szervezet, az ÜGD (Ülkücü Gencler Dernegi, Idealista Ifjak Társasága) ankarai részlegének elnökhelyettese volt.
A török közvéleményt ez azonban még nem nyugtatja meg. Ma már az is ismert, hogy az eredetileg magányos gyilkosként ismert Agca segítőtársakkal is rendelkezett, a Svájcból kiadott alvilági nagykutyák, Oral ‚elik és Yalcin Özbey személyében. Bár ez a titkosszolgálat adataiból egyértelműen megállapíthatónak tűnik, ‚eliknek sikerült elérnie, hogy a végén bizonyítékok híján felmentették. A Németországból ki sem adott Özbey esetében a titkosszolgálat (MIT) maga semmisítette meg azokat a Németországból beszerzett hangszalagokat, amelyek az ő vallomását tartalmazták.
Agca szökését Törökországból is maga ‚atli szervezte meg: ő látta el katonáját Faruk Özgün névre szóló hamis útlevéllel. Faruk Özgün létező személy, maga is a mozgalom hű tagja, akit a pápa ellen elkövetett merénylet után harmadmagával letartóztattak a török hatóságok. A szöktetés végrehajtásával megbízott és tettére ma is büszke Timur Selcuk, aki akkor utolsó éves egyetemistaként volt az ÜGD erzurumi főnöke, ma Törökország Igdir városában üzletember. ´ segítette át a Agcát az iráni határon 1979 novemberében. Miután leülte az ezért rámért három évét, 1984 és 1994 között illegalitásban élt, négy elfogatóparanccsal a nyakán. Tansu ‚iller elnöksége alatt viszont belépett a kormányzó Helyes Út Pártjába, sőt 1999-ben egészen a képviselő-jelöltségig vitte.
Maga Agca öt és fél hónapot töltött Iránban, s az is bizonyos, hogy 1981 januárjában Bécsben találkozott Oral ‚elikkel és egy Mehmet Ener nevű illetővel, feltételezett merénylőtársával. Az is tudható, hogy megfordult Bulgáriában is, ahol nem bolgár, hanem török parancsokat követett, legalábbis saját bevallása szerint. Bizonyosan járt Németországban is, és azt is tudjuk, hogy Olaszországba, a merénylet színhelyére Spanyolországból érkezett. Ott éppen akkor hajtotta végre utolsó nagy akcióit a szélsőjobb: Agca akciójával egy időben zajlott a barcelonai túszdráma. Milánóban egyébként kis híján rajtavesztett, hiszen honfitársai felismerték, de időben olajra tudott lépni. Hamis személyazonosságát pedig a merénylet után az őt a televíziós képernyőkön keresztül felismerő belgiumi honfitársai leplezték le. A sors sajátos fintora, hogy a török hatóságok már hónapokkal korábban értesítették az olaszokat Agca ottjártáról, és kiadatási kérelemmel is éltek. Az olasz hatóságok azonban a fülük botját sem mozdították.
Agca története Törökországban tehát már rég
nem a bűnügyekről,hanem a politikáról
szól. Minthogy hazájában még egy eljárás van ellene folyamatban (egy gyár kirablása miatt kekeckednek vele), ügyvédet kellett keresnie. Védelmét két olyan sztárügyvéd vállalta el, akikről közismert, hogy klientúrájuk szélsőjobboldaliak, kényszervallatással vádolt rendőrök és a maffia köréből származik. Ha más nem, hát ez is jól mutatja, milyen erők állnak Agca mögött.
Pedig a török közvélemény már nem is bosszúszomjas. Jószerivel csak annyit akar, hogy Agca beszéljen. Kérdés, hajlandó lesz-e erre. Ha igen, nem- csak a török belpolitika huszonvalahány éve rejtett titkaira derülhet fény, de számos egyéb kérdésre is. Arra, hogy létezett-e a szélsőjobboldali erőket összefonó Fekete Internacionálé, és arra, milyen küzdelmeket vívtak egymás között a török és a nyugat-európai titkosszolgálatok az elmúlt huszonöt-harminc évben. De nem kizárt, hogy éppen ezért fog mégis inkább hallgatni.
Dobrovits Mihály
