Aliyev hirtelen fél évvel előre hozta az azeri elnökválasztást, az ellenzék bojkottot hirdetett

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. február 6.

Külpol

Biztosra menne az örökös elnöki család.

Az azeri ellenzék bojkottálni fogja az április 11-re meghirdetett, előre hozott elnökválasztást – jelentette be Facebook-oldalán Jamil Hasanly, az ellenzéki koalíció, a Demokratikus Erők Nemzeti Tanácsának vezetője.

Közölte, szervezetük koordinációs központja ülést tartott, amelyen úgy határoztak, hogy tartózkodnak a részvételtől az elnökválasztáson, márciusban pedig tiltakozásokba kezdenek a rendkívüli elnökválasztás megtartása ellen.

Hasanly 2013-ban szervezetének jelöltjeként indult az elnökválasztáson, amelyen a szavazatok 5,53 százalékát szerezte meg. Az általa képviselt szervezet egyike a két nagyobb ellenzéki tömörülésnek a kaukázusi országban.

Ilham Aliyev államfő hétfőn elnöki rendeletben írta elő, hogy az október 17-ére tervezett elnökválasztást hozzák előre április 11-re.

Aliyevet eddig háromszor - 2003-ban, 2008-ban és 2013-ban - választották meg az ország elnökének. Idén októberben jár le jelenlegi elnökségének ötéves mandátuma. Aliyev korábban törvénymódosításokkal elérte, hogy az áprilisban megválasztott elnök immár hétéves ciklusba kezdhet majd, valamint azt is, hogy egy személy – elsősorban nyilván ő maga – korlátlan alkalommal újraválasztható legyen a pozícióra.

A jelenlegi államfő atyjától, Heydar Aliyevtől örökölte ezt a posztot, igaz, később meg is választatta magát tisztségébe. Az idősebb Aliyev több mint 30 éven át állt Azerbajdzsán élén, hatalmi periódusa tehát még jócskán a szovjet időkben kezdődött. 2003-ban, 80 éves korában intézkedett a súlyosan beteg idősebb Aliyev, hogy a hatalom a családban maradjon. Két hónappal a 2003. októberi elnökválasztás előtt kinevezte fiát miniszterelnökké, s ezzel meg is alapozta a dinasztikus utódlást. Az ifjabb Aliyev a szavazatok 77 százalékát kapta a két hónappal később lezajlott elnökválasztáson, amely nyugati megfigyelők szerint nagyon messze volt a demokratikus normáktól.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.