Interjú

Alvilági randik

Mariana van Zeller oknyomozó újságíró

Külpol

Pénzhamisítók Peruban, kokainkereskedelem Dél-Amerikában, illegális szteroidbiznisz vagy tiltott tigriskereskedelem – Mariana van Zeller alvilági riportjai hamarosan láthatók lesznek a National Geographic sorozatában, A bűn kereskedőiben. Az alvilági oknyomozás kulisszatitkairól beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A kokainról szóló epizódban meglehetősen kalandos úton sikerül eljutnia egy perui kokólaborba. Mennyi időbe telt ezt leszervezni?

Mariana van Zeller: Sok-sok hónapnyi előkészület kellett. Különböző forrásokkal, számos emberrel próbálkoztunk, akik kapcsolatban állnak a kokainbiznisszel, míg végül egy éjszaka azt az instrukciót kaptuk, hogy találkozzunk egy bizonyos személlyel, és ő majd elvezet minket az egyik laboratóriumhoz. A „nem lehet” része a szakmának, alaphelyzet egy újságírónak, főleg, ha ezen a területen dolgozik. De engem a nemek csak elszántabbá tesznek.

MN: Gondolom, sokszor megesik, hogy a sokat ígérő forrásról kiderül, hogy kamu.

MVZ: Mindig a helybeli újságírókkal és egyéb más forrásokkal kezdjük a munkát. Ezek az újságírók, mint az sokszor bebizonyosodott, a szakma meg nem énekelt hősei, akik hajlandók megosztani velünk a tudásukat, a kapcsolatrendszerüket. A kokainnal foglalkozó epizódban egy olyan emberrel dolgoztam, aki ebből a régióból származik, és szoros kapcsolatok fűzik a kokainos világhoz. És hajlandó volt eljuttatni minket a laborba. Az addig csak félsiker, ha a másik oldalon állók megbíznak az összekötőnkben, de eljön az a pillanat, amikor el kell dönteniük, vajon megbíznak-e bennem, a stábomban is. Alvilági első randink – így hívom ezeket a helyzeteket – mindig így kezdődik. Van úgy, hogy csak velem hajlandók találkozni, de van, hogy a stáb is jöhet. Ez a szint a tapogatózásról szól. Meg akarnak bizonyosodni arról, hogy valóban újságírók vagyunk és nem például rendőrök. A bizalomépítés sok időbe és nemegyszer sok italba telik. Ezek az első találkozások sokszor asztal mellett esnek meg, az italozás is része a programnak. De minden egy dologról szól: hogy tényleg azok vagyunk-e, akiknek mondjuk magunkat. Az is fontos, hogy ne csak ők bízzanak bennünk, hanem mi is bennük.

MN: Volt, hogy a kezdeti bizalmatlanság hevében fegyver is került az asztalra?

MVZ: Fegyvert senki sem fogott rám, de azért adódtak kényelmetlen helyzetek. Például Mexikóban, a fegyvercsempészekkel és -kereskedőkkel foglalkozó epizód forgatásakor. Megpróbáltuk bemutatni, hogyan vándorolnak a fegyverek az Egyesült Államokból le, délre. Az összekötő emberem azt mondta, oké, hajlandó találkozni, de csak velem, senki más ne legyen ott a stábomból. Kikötötte, hogy a találkozóra az éjszaka közepén kerüljön sor. A város egy közterületi részét jelölte meg. Nagyon fontos, hogy ezek a találkozók mindig közterületen essenek meg, minden más találkozási pont sokkal több veszélyt rejt magában. Szóval egyedül mentem, találkoztam az illetővel. Rendszerint könnyedén megy az ismerkedés eleje, a csevegés, de nem ebben az esetben: az első pillanattól gyanúsan méregetett. Hiába mutogattam a website-omat, a fotókat az előző munkáimról, hiába győzködtem, hogy valóban újságíró vagyok és nem a rendőrség embere, láttam, hogy nem megyek semmire. Nem sok tisztelet volt abban, ahogy velem bánt. Nulla bizalom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.