Interjú

Alvilági randik

Mariana van Zeller oknyomozó újságíró

Külpol

Pénzhamisítók Peruban, kokainkereskedelem Dél-Amerikában, illegális szteroidbiznisz vagy tiltott tigriskereskedelem – Mariana van Zeller alvilági riportjai hamarosan láthatók lesznek a National Geographic sorozatában, A bűn kereskedőiben. Az alvilági oknyomozás kulisszatitkairól beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A kokainról szóló epizódban meglehetősen kalandos úton sikerül eljutnia egy perui kokólaborba. Mennyi időbe telt ezt leszervezni?

Mariana van Zeller: Sok-sok hónapnyi előkészület kellett. Különböző forrásokkal, számos emberrel próbálkoztunk, akik kapcsolatban állnak a kokainbiznisszel, míg végül egy éjszaka azt az instrukciót kaptuk, hogy találkozzunk egy bizonyos személlyel, és ő majd elvezet minket az egyik laboratóriumhoz. A „nem lehet” része a szakmának, alaphelyzet egy újságírónak, főleg, ha ezen a területen dolgozik. De engem a nemek csak elszántabbá tesznek.

MN: Gondolom, sokszor megesik, hogy a sokat ígérő forrásról kiderül, hogy kamu.

MVZ: Mindig a helybeli újságírókkal és egyéb más forrásokkal kezdjük a munkát. Ezek az újságírók, mint az sokszor bebizonyosodott, a szakma meg nem énekelt hősei, akik hajlandók megosztani velünk a tudásukat, a kapcsolatrendszerüket. A kokainnal foglalkozó epizódban egy olyan emberrel dolgoztam, aki ebből a régióból származik, és szoros kapcsolatok fűzik a kokainos világhoz. És hajlandó volt eljuttatni minket a laborba. Az addig csak félsiker, ha a másik oldalon állók megbíznak az összekötőnkben, de eljön az a pillanat, amikor el kell dönteniük, vajon megbíznak-e bennem, a stábomban is. Alvilági első randink – így hívom ezeket a helyzeteket – mindig így kezdődik. Van úgy, hogy csak velem hajlandók találkozni, de van, hogy a stáb is jöhet. Ez a szint a tapogatózásról szól. Meg akarnak bizonyosodni arról, hogy valóban újságírók vagyunk és nem például rendőrök. A bizalomépítés sok időbe és nemegyszer sok italba telik. Ezek az első találkozások sokszor asztal mellett esnek meg, az italozás is része a programnak. De minden egy dologról szól: hogy tényleg azok vagyunk-e, akiknek mondjuk magunkat. Az is fontos, hogy ne csak ők bízzanak bennünk, hanem mi is bennük.

MN: Volt, hogy a kezdeti bizalmatlanság hevében fegyver is került az asztalra?

MVZ: Fegyvert senki sem fogott rám, de azért adódtak kényelmetlen helyzetek. Például Mexikóban, a fegyvercsempészekkel és -kereskedőkkel foglalkozó epizód forgatásakor. Megpróbáltuk bemutatni, hogyan vándorolnak a fegyverek az Egyesült Államokból le, délre. Az összekötő emberem azt mondta, oké, hajlandó találkozni, de csak velem, senki más ne legyen ott a stábomból. Kikötötte, hogy a találkozóra az éjszaka közepén kerüljön sor. A város egy közterületi részét jelölte meg. Nagyon fontos, hogy ezek a találkozók mindig közterületen essenek meg, minden más találkozási pont sokkal több veszélyt rejt magában. Szóval egyedül mentem, találkoztam az illetővel. Rendszerint könnyedén megy az ismerkedés eleje, a csevegés, de nem ebben az esetben: az első pillanattól gyanúsan méregetett. Hiába mutogattam a website-omat, a fotókat az előző munkáimról, hiába győzködtem, hogy valóban újságíró vagyok és nem a rendőrség embere, láttam, hogy nem megyek semmire. Nem sok tisztelet volt abban, ahogy velem bánt. Nulla bizalom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.