Amerika visszatért? - így látják az USA-ban Joe Biden európai körútját

Külpol

Amerika visszatérését hangsúlyozta első külföldi tárgyalássorozatán Joe Biden amerikai elnök. A liberális demokráciák szövetsége él, működik, és kész felvenni a versenyt az illiberális vetélytársakkal – egyelőre legalábbis ez az üzenet. Hosszú távon azonban a demokratikus szövetségi rendszer csak úgy kaphat új erőre, ha tagjai – és különösen Amerika – saját belső válságaikkal is sikeresen megküzdenek.

„Elnök úr, miért olyan biztos abban, hogy ő megváltoztatja a viselkedését?” – kiabált a CNN riportere a genfi sajtótájékoztatóról távozó Joe Biden után. Az „ő” természetesen Vlagyimir Putyinra vonatkozott, a kérdés pedig azt firtatta, Biden számára mi a garancia arra, hogy első külföldi útjának talán legfontosabb eseménye, az orosz elnökkel való kétoldalú találkozó valódi eredményeket hozott. Biden megtorpant, visszafordult, majd rövid szünet után némileg irritáltan válaszolt: „Nem vagyok benne biztos, hogy megváltoztatja a viselkedését. Mikor mondtam ilyet?” Az elnök ezt követően kifejtette, hogy Putyin magatartását az változtathatja meg, ha a világ többi része reagál a cselekedeteire, és együttesen eléri, hogy Oroszország negatív következményekkel szembesüljön bizonyos lépések esetén. De azt elismerte, hogy erre nincsen garancia, és amikor az újságíró arról érdeklődött, hogy akkor milyen alapon lehet – Putyin szavával – „konstruktívnak” nevezni a megbeszélést, Biden azzal zárta le, hogy „ha ezt nem érti, akkor rosszul választott hivatást”.

Az amerikai elnök stábja az egyhetes európai út minden apró mozzanatát gondosan megtervezte, ezeket pedig egészen eddig a párbeszédig Biden hibátlanul végre is hajtotta. A rövid szópárbaj ezt a sikert veszélyeztette, ezért Biden még Genfben kármentésbe fogott, és alig fél órával később a repülőtéren kért bocsánatot a riportertől. Az ingerült kifakadástól el is vonatkoztatva ez az epizód rávilágított az úttal kapcsolatos legfőbb dilemmára:

habár elsőre – és főleg elődje nemzetközi szerepléseivel összehasonlítva – Biden megbeszélései eredményesnek tűnnek, az már nehezebb kérdés, hogy ezek milyen valódi változásokhoz vezethetnek.

„A puding próbája az evés” – mondta erről ugyanezen a sajtótájékoztatón Biden, és a különböző értékelések egybehangzó módon azt emelik ki, hogy habár a párbeszéd ténye önmagában eredmény, de csak az idő a megmondhatója, hogy a bideni diplomácia mennyire bizonyul sikeresnek.

Chris Christie korábbi republikánus elnökjelölt, Donald Trump egykori bizalmasa (aki a Capitolium ostromát követően fordult szembe a volt elnökkel) egy hétvégi tévéműsorban szintén arról beszélt, hogy Biden nagy hibákat nem követett el Európában, ugyanakkor különösen nagy eredményeket sem ért el. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó azonban ugyanott úgy vélte, hogy az elnök megkapta, amit akart, és ez bizonyos fokig igaz is lehet: sikeresen megmutatta, hogy „Amerika visszatért” a nemzetközi politika vezető szerepébe; mozgósította a szövetségeseit a Kína felől érkező kihívással szemben; Putyin előtt pedig egyértelművé tette, hogy mi az, ami elfogadhatatlan az USA számára. Ahhoz azonban, hogy ezekre hosszabb távon lehessen építkezni, az amerikai politikának előbb saját instabilitásával kell valamit kezdenie – éppen ezért hangsúlyozta Biden első külföldi útján, hogy legelőször a nyugati demokráciák legitimitációját kell megerősíteni.

Amerika visszatért, de ez így is marad?

Az első és talán legfontosabb eredményt Biden már egyszerűen a jelenlétével elérte: az, hogy egy amerikai elnök komolyan veszi szövetségeseit és betölti nemzetközi vezető szerepét felüdülés volt az előző évek kiszámíthatatlanságához és konfliktusaihoz képest. A legfőbb szövetségesek láthatóan megkönnyebbültek, hogy a Trump-éra véget ért, Biden pedig minden megnyilatkozásába beleszőtte, hogy „Amerika visszatért”. Ugyanakkor a kétségeket ez teljesen nem oszlatta el: az amerikai politika egyszer már kitermelt egy Donald Trumpot, és Európából aggódva figyelik, hogy vajon az előző elnök felemelkedését kiváltó tényezők megváltoztak-e.

Az USA erőteljes politikai megosztottsága, az amerikai demokrácia krízise felveti, hogy mennyire lehet hosszú távra tervezni a Biden által képviselt kiszámíthatósággal, vagy ideje alternatív forgatókönyveket is figyelembe venni.

Egyelőre azonban a koronavírus-válságból való kilábalás köti le az energiákat, és így a szövetségesek örömmel fogadták Amerika vezető szerephez való visszatérését. Biden a belpolitikai kampányából ismert „build back better” (építsük vissza jobban) jelmondatát terjesztette ki a globális partnerekre – hasonló módon ahhoz, ahogy a második világháború utáni rend tervezői a New Deal programját exportálták a világ – pontosabban annak nyugati fele – számára. Az 1945 utáni nemzetközi intézményrendszer újjáépítése amúgy is hangsúlyos eleme volt az európai útnak: Biden szinte kronologikus sorrendben haladt végig a stabil globális rendhez hozzájáruló, de Trump által gyakran semmibe vett partnerségek megerősítésén.

Először Boris Johnsonnal a megújított Atlanti Charta mellett kötelezték el magukat: habár a mostani megállapodás a mai idők olyan új kihívásaira is reflektál, mint a klímaváltozás vagy az online dezinformáció, a központi probléma nem lenne ismeretlen a nyolc évtizeddel ezelőtti – Franklin D. Roosevelt és Winston Churchill nevéhez köthető – egyezmény megfogalmazóinak sem. Johnson és Biden ugyanis hitet tettek a demokrácia, illetve a nyílt társadalmak alapelvei, intézményei és értékei mellett, egyúttal kijelentették, hogy „biztosítani kell, hogy a demokráciák – kezdve sajátjainkkal – képesek legyenek megoldásokat találni napjaink kritikus kihívásaira”. Biden beiktatása óta beszél a demokráciák és autokráciák közti versengésről, és ugyan ennek hangsúlyozásából kicsit visszavett a túlzott hidegháborús retorikától tartó európai vezetőkre tekintettel, de a közös értékek és az emberi jogok elsődlegessége így is kiemelt jelentőségű maradt.

Válasz a kínai kihívásra

A következő lépés a G-7 együttműködés megújítása volt: Angela Merkel német kancellár szerint Biden megjelenése „új lendületet” adott a hét vezető ipari hatalom szövetségének, Emmanuel Macron francia elnök pedig megkönnyebülésének adott hangot, hogy olyan amerikai elnökkel találkozhattak, aki „kész az együttműködésre”. A csúcstalálkozó jó alkalom volt arra, hogy a nyugati államok a sokat kritizált vakcinapolitikájukon is változtassanak, és összesen egymilliárd dózist ajánlottak fel a fejlődő országok számára. (Igaz, egyes kritikák szerint az egymilliárdnyi vakcina tartalmaz már korábbi felajánlásokat is.) Középpontba helyezték a klímaváltozás kérdését, és Biden nagy sikereként támogatták a multinacionális vállalatokra vonatkozó minimáladó tervét is – persze ebben az esetben is a konkrét megvalósítás lesz a „puding próbája”.

A G-7, majd az azt követő NATO-csúcs másik fő kérdése az volt, hogy Biden tudja-e mozgósítani a némileg szkeptikusabb szövetségi rendszert a kínai fenyegetéssel szemben. Ha a Kínához fűződő különböző gazdasági és politkai szálakat illetően teljes egyetértés nem is jöhetett létre, Biden számára mindenképpen előrelépés, hogy mindkét szervezet fontos kérdésekben felsorakozott az amerikai álláspont mögé. A G-7 nyilatkozat elítélte az emberi jogok megsértését Kínában, külön kiemelve Hongkong és Hszincsiang eseteit (még ha ahhoz egyelőre nem is csatlakoztak, hogy népirtásnak nevezzék az ujgurok által elszenvedett atrocitásokat), illetve a koronavírus-járvány eredetére vonatkozó vizsgálatot szorgalmaztak. A NATO-csúcs záródokumentuma pedig most először nevezte a szövetségi rendszer biztonságára vonatkozó fenyegetésnek Kína magatartását – habár csupán földrajzi okokból is az Oroszországgal kapcsolatos megállapítások továbbra is hangsúlyosabbak maradtak.

Genf szelleme

Előzetesen a kétoldalú amerikai–orosz csúcstalálkozó jogosságát sokan megkérdőjelezték, és az is felmerült, hogy az amerikai érdekeket – és külön Biden megválasztását – akadályozni próbáló Putyin számára ez nem érdemtelen „jutalom”-e. Az amerikai elnök azonban egyértelművé tette, hogy nem gondolja, hogy a személyes megbeszélésnek lenne alternatívája, de egyúttal közölte, hogy a kényes kérdésekben – mint az oroszországi eredetű cybertámadások, illetve Alekszej Navalnij bebörtönzése – világosan Putyin értésére adja az USA álláspontját. Kölcsönös diplomáciai kitiltásokkal idén tavaszra mélypontra került a két ország viszonya, Biden pedig többször hivatkozott arra, hogy még a hidegháború idején is ennél közvetlenebb módon tartották a kapcsolatot. A csúcstalálkozó tényleg sok tekintetben a hidegháborús csúcsokat idézte, ehhez ráadásul maga helyszín is hozzájárult – igaz, az 1955-ben és 1985-ban itt tartott megbeszélések egy-egy olvadási folyamatot indítottak el, ami ezúttal jóval kevésbé tűnik valószínűnek.

Az Obama-éra „reset”-politikájához képest az elvárások kimondottan alacsonyan maradtak, és ez tükröződött a szűkszavú közös deklarációban is, ami a stratégiai párbeszéd fontosságát és az Új START nukleáris leszerelési megállapodás (korábban bejelentett) meghosszabbítását hangsúlyozta. Közvetlen eredményként a nagykövetek visszatérhetnek állomáshelyükre, de ez szintén csak a normális – a hidegháború alatt is bevett – kapcsolattartás alapfeltétele. A találkozót Putyin „konstruktívnak”, Biden pedig „pozitívnak” minősítette, ez azonban minden bizonnyal csupán a kiindulási hűvös viszonyhoz képest számít jelentős elmozdulásnak. Biden azt is világossá tette, hogy bizonyos kritikus infrastrukturális elemek nem válhatnak cybertámadás célpontjává, illetve, hogy Putyinnak súlyos következményekkel kell számolnia, ha Navalnijnak baja esik a börtönben. Végső soron az amerikai elnök szerint nem a bizalom, hanem az ellenőrizhető önérdek kell, hogy a kapcsolatrendszer mozgatója legyen –

Biden „óvatos optimizmusa” tehát semmiképpen sem Putyin személyének szól, hanem annak, hogy a körülmények alakíthatók úgy, hogy az orosz elnök kevésbé legyen érdekelt az agresszióban.

Putyin korlátozása azonban az erős szavaknál jóval többet kíván – erre hívta fel a figyelmet Alexander Vindman, a Trump elleni alkotmányos vádemelés egykori tanúja, volt nemzetbiztonsági tisztviselő a New York Times által közölt értékelésében. Kérdéses, hogy a szavakat milyen tettek követik, ráadásul Vindman szerint addig is Putyin számára pr szempontból – különösen a szeptemberi parlamenti választások előtt – sikert jelent az őt az amerikai elnökkel egyenrangú félként megjelenítő találkozó. Biden ugyanakkor úgy véli, hogy Putyin valójában jóval gyengébb pozícióból tárgyal, és „kétségbeesetten” próbál releváns maradni, hogy Oroszország ne csak egy „Felső-Voltának tűnjön nukleáris fegyverekkel”.

Biden-Putyin-cs?cstal?lkoz?

 
 
Joe Biden és Vlagyimir Putiyn a genfi csúcson
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Mihail Mecel
 

Feladatok otthon

A hazautazása előtt a genfi repülőtéren tartott rögtönzött nyilatkozatában Biden nemcsak bocsánatot kért a CNN riporterétől, de őszintén beszélt arról is, hogy a nyugati demokráciáknak először otthon kell rendbe tenniük a dolgaikat ahhoz, hogy hatékonyabban léphessenek fel a nemzetközi politikában. A Capitolium ostromát és a választójog korlátozására irányuló republikánus törekvéseket hozta fel arra példaként, hogy minden generációnak újra meg kell alapoznia a demokráciáért való küzdelmet. Washingtonba visszaérkezése után pár nappal azonban republikánus obstrukció miatt elbukott a szenátusban a demokraták által beterjesztett választójogi törvényjavaslat, és egyelőre nem látszik az sem, hogy Biden ambíciózus infrastruktúra-fejlesztő programjával kapcsolatban – vagy akármilyen törvényhozási aktusban – milyen kompromisszum körvonalazódhat. Ha a demokratikus rendszerek nem képesek arra, hogy az emberek életét pozitívan befolyásoló eredményeket felmutassanak, akkor az autokráciák ezt kihasználhatják saját legitimitásuk erősítésére – a belpolitikai bénultság és instabilitás ilyen módon a külpolitikai célok elérését is aláássa.

Az amerikai társadalom végletes megosztottsága még olyan elvileg politikamentes területeken is megnyilvánul, mint a vakcináció: a kormány a héten beismerte, hogy a kezdeti lendület dacára várhatóan nem teljesül Biden célkitűzése, hogy a felnőtt lakosság 70 százaléka be legyen oltva a július 4-i nemzeti ünnepre. A legnagyobb lemaradás a republikánusok uralta déli és közép-nyugati államokban van, ami veszélyeztetheti a járványból való gyors kilábalást. Ennél is nagyobb fenyegetés azonban az, ha a két politikai párt között a demokratikus működés alapjait érintő konszenzus szűnik meg (köszönhetően a republikánusok közt dominánssá vált demokráciakorlátozó nézeteknek), ami beárnyékolja Biden „Amerika visszatért” üzenetét. Továbbra sem világos tehát, hogy az USA és tágabban a liberális nemzetközi intézményrendszer megerősödve jöhet-e ki a közelmúlt válságaiból – az óvatosan optimista amerikai elnök valószínűleg erre is csak annyit mondana, hogy a puding próbája az evés.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„Elindult a hír, hogy a Samsung vásárolta meg” – milyen üzem létesül az őrbottyáni téglagyár helyén?

Új tulajdonosa akadt az őrbottyáni téglagyárnak, ahol az eddigiektől eltérő tevékenység folyik majd. Rögtön elindultak a találgatások, hogy kinek az érdekeltségébe került az üzem. Az önkormányzat igyekszik megnyugtatni a lakosságot: az eddig ismert információk szerint nem lesz akkumulátor-feldolgozás, sem veszélyesanyag-raktározás.