Anacionalisták erődemonstrációjává vált vasárnap délután Rózsahegyen (Ruzomberok) Andrej Hlinka pap-politikus újratemetése. Ezzel amondattal csak az abaj, hogy nem pontos, mert akoporsóban nem voltak benne földi maradványai. Nem is tudják, hol lehetnek, csak mítoszok vannak, ahogy életéről is. Nevét olyan dolgokhoz és történetekhez kötik aromantikus történetírók, amelyekhez semmi köze nem volt.Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök alig tudta elmondani beszédét Rózsehegyen. Mélynemzetiek füttyögték szét aszónoklatot, mert Dzurinda nem elég szlovák. Acsőcselék közepében büszkén hányta magára akereszteket Ján Slota, aSzlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, aki azon igyekszik, hogy kisajátítsa magának Hlinka személyét. Ebben nem különbözik atöbbi szlovák jobboldali erőtől, mert aszlovák autonomizmus vezérét mindenki asaját konyhájában szeretné tudni. Ivan Kamenec neves szlovák történész azonban állítja, az újratemetésen részt vevő többezres tömeg kilencven százalékának fogalma sincs arról, ki volt adémonizált és mitizált Andrej Hlinka. Ehhez tegyük hozzá, hogy valószínűleg apolitikusok nagy része is atudatlan tömeget erősítette.
Hlinkáról az átkosban
azt hangoztatták, fasiszta volt, aHlinka-gárda afasiszta szlovák állam bazookája volt. Igen ám, csak azt felejtették el hozzátenni, hogy Hlinka 1938. augusztus 16-án elhunyt, pártja, aHlinka Szlovák Néppártja (HSLS) vezetését afasisztákkal szimpatizáló Jozef Tiso (a változatosság kedvéért szintén pap) vette át, aki aradikális pártot belevezette afasiszta posványba. Hlinka még csak egy önálló országot sem akart, csak autonómiát követelt Szlovákiának. AZichy-féle Néppártban kezdte pályafutását, de elégedetlen volt az állam nemzetiségpolitikájával, sátment radikálszlovákba. Apárizsi békekonferencián, ahova besurrant ahátsó ajtón, nevetségessé tették, scsak ezután kezdett komolyabban foglalkozni az autonómiával acseh-szlovák paritás helyett. Azt amondatot szokták idézni tőle, hogy amagyarokkal kötött ezeréves házasság nem jött be, így jöjjenek acsehek. Azt már kevesebben emlegetik, hogy 1920-ban azt mondta, három hónap alatt többet szenvedtek aszlovákok apökhendi csehektől, mint amagyaroktól ezer év alatt. Hlinka mellesleg nem volt rossz viszonyban amagyarokkal, már amennyire akkortájt haverkodtak szlovákok és magyarok. Temetésén három koszorút helyeztek el sírjára az Esterházy János nevével fémjelzett Egyesült Magyar Párt politikusai.
Mégis őlett aszlovák államiság és nacionalizmus totemállata. Koporsója újratemetésén aHlinka-gárda egyenruháiban feszítettek az ifjak, néhányan aháborús bűnös
Jozef Tiso portréját lengették
Arendőrök szerencsére semmi különöset nem fedeztek fel, így komolyabb incidens nélkül került aszarkofág amauzóleumba. Ján Carnogursky volt kereszténydemokrata miniszterelnök, aHlinka-kultusz feltámasztója szerint nem az a fontos, hogy ki mit gondol apolitikusról, és hogyan nyilvánul meg, hanem az, hogy ahelyére kerültek aföldi maradványok, ami persze nem igaz.
Mint népmesei hős anemzeti misztikus emlékezetnek úgy lett része, hogy ott se volt, ahol atuti. ARózsahegy melletti Csernován szenteltek volna 1907-ben egy templomot, ahelyi hívők azt szerették volna, hogy volt papjuk szentelje fel, amire apüspök hajlott is. Aszlovák nacionalista történetírás szerint azért nem lehetett Csernován, mert éppen Szegeden töltötte börtönéveit uszító választási kampánya miatt, valójában Csehországban volt előadó körúton, és nem akarózott neki hazajönni. Anép viszont nem tudta ezt, fellázadt amagyarbarát felszentelőküldöttség ellen, acsendőrök meg beléjük lőttek, tizenöt áldozat maradt utánuk, elindítva ezzel asérelemből táplálkozó szlovák nemzeti öntudat másodvirágzását. Több európai gondolkodó egyébként csak ekkor figyelt fel arra (Tolsztoj, Seton Watson), hogy létezik egy nép, amelyet szlováknak hívnak. Pontosabban ez az incidens adta az alapot aMonarchia nemzetiségpolitikájának keresztre feszítésére.
Hlinka hamvainak hollétéről legalább annyi fáma terjeng, mint politikai munkásságáról. Senki sem tudja, hol vannak, illetve egy Padovában élő szaleziánus pap, egy szélsőséges történelemkönyv szerzője bejelentette: ő bizony tudja, sjövőre, születésének 140. évfordulója alkalmából majd meg is mutatja. Milan Stanislav Durica szélhámosságához alig fér kétség, ám amíg csak találgatások folynak, őaz egyetlen, aki hátha tudja. Rebesgették Sasvárt, Salzburgot, akommunista titkosrendőrség kazánját, szerzetesek mentőkezét abemasírozó szovjet hadsereg elől, sok mindent, csak az tűnik biztosnak, hogy Ján Carnogursky, egykori disszidens 1968-ban még látta apozsonyi Szent Márton- dómban atetemet. Aromantika még ma is jelentős tényező aszlovák történetírásban.
Az is biztos, hogy Hlinka nem ott nyugszik, ahol aszlovákok szeretnék. Koporsója enyhén méltatlan körülmények között került acélirányos mauzóleumba, fölkorbácsolva olyan indulatokat, amelyek már-már elhalóban voltak. Smég valami biztos: Hlinkának semmi köze nem volt ahhoz, aminek ajelképévé vált, az önálló szlovák köztársasághoz. Pedig még az ezerkoronásra is rányomtatták afényképét. Lila bankó, mint aköd Hlinka körül.
Molnár Norbert