„Az ellenség” mérgezi az iskolás lányokat Iránban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 12.

Külpol

Eddig több mint száz embert tartóztattak le. A támadók célja az lehet, hogy zárják be az iskolákat.

Iránban már több mint 100 embert tartóztattak le a diáklányok ellen elkövetett mérgezéses támadásokkal kapcsolatban – jelentette be a síita állam belügyminisztériuma szombat este, hozzátéve, hogy a támadásokat „az iszlám köztársaság ellenségei” követték el.

A tárca közleménye szerint a letartóztatottak közül többen „félelmet akartak gerjeszteni a lakosság és a diákok körében, és azt igyekeztek elérni, hogy a bezárják az iskolákat, így szítva elégedetlenséget a rezsim ellen”.

A hatóságok hozzátették, vizsgálják az elkövetők és a síita állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet közötti kapcsolatokat is.

Ebrahim Raíszi elnök a mérgezéses támadásokkal „az ellenséget” vádolta. Ezzel a jelzővel a teheráni vezetés rendszerint az Egyesült Államokat és Izraelt illeti.

Az utóbbi hónapokban hivatalos adatok szerint összesen 230 tanintézményben több mint 5000 diáklány volt érintett mérgezéses támadásokban, melyeket a hatóságok szerint bosszúból követtek el ellenük, amiért részt vettek a hidzsáb, a muszlim fejkendő kötelező viselése elleni tüntetéseken.

A támadások novemberben kezdődtek a síiták egyik szent városában, Kumban, majd átterjedtek Irán 31 tartománya közül 25-re. A sorozatos támadások hatására néhány szülő nem engedte iskolába gyermekét és tüntetésbe kezdett. A szülők emellett többször bírálták a hatóságok lassúságát is, és azt hangoztatták, hogy a támadások „megbénítják az oktatási rendszert”.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.