Az elnöki pecsenye

Miután Andrzej Duda államfő megvétózta egykori pártja két alkotmánysértő törvényét, amelyek gyakorlatilag felszámolnák a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét, nagy várakozás előzte meg az elnök e tárgyú új javaslatait. Ám e várakozás hiábavalónak bizonyult: valójában ő sem akar független igazságszolgáltatást.

Andrzej Duda szeptember végén hozta nyilvánosságra törvénymódosító javaslatait, amelyekről nyugodtan kijelenthetjük, nem sokkal jobbak, mint az elutasítottak. Duda sem akarja meghagyni az eddigi helyzetet, amelyben a bírói kinevezésekre és előléptetésekre javaslatot tenni egyedül jogosult országos bírósági tanács (Krajowa Rada Sądownictwa) tagjainak többségét maga a bírói kar választja, a parlament, a kormány és az államfő politikus képviselői pedig kisebbségben vannak a választók közt. A kormány azt akarta, hogy e tanácsba még a bírókat is a parlament válassza meg. Duda elnök ehhez háromötödös többséget írna elő, ami kétségtelenül kikényszerítené az együttműködést az ellenzék egy részével, mert a kormánypártnak csak 52 százaléka van, de ugyanúgy politikai döntéssé tenné a kiválasztást. Az elnök továbbá alkotmánymódosítást is akart, méghozzá úgy, hogy ha a parlament két hónap alatt sem 60 százalékkal, sem egy másik javasolt eljárással nem képes bírói tanácsot választani, akkor a jelöltek közül ő nevezhesse ki a tagokat. Ezt azonban órákon belül visszavonta, mivel elfogadására az ellenzék elutasítása miatt nem látszott remény.

Az elnöki tervezet nem ad választ arra az alkotmányos problémára sem, hogy az új megoldással a mostani testület megbízatása az alkotmányban megszabottnál előbb járna le. A másik kormányjavaslat ugyanis megszüntette volna a teljes legfelsőbb bíróság megbízatását, azzal, hogy az igazságügyi miniszter jelölje ki, ki működhet tovább addig, amíg az új bírói tanács javaslatára ki nem nevezik az új tagokat. A végrehajtó hatalom ilyen durva be­avatkozása tényleg égbekiáltó lett volna, Duda ezt meg is mondta. De az ő ötlete sem sokkal jobb: ő „csak” a 65 évnél idősebb legfelsőbb bírósági bírákat (a testület 40 százalékát) küldené nyugdíjba, köztük a változtatások ellen tiltakozó elnöknőt, annak ellenére is, hogy az ő megbízatása az alkotmány szerint 2020-ig tart, és az alaptörvény nem ismer olyan felmentési okot, hogy valaki idősebb a most érvényes 70 évet utólag csökkentő korhatárnál. Az elnök maga kívánná eldönteni azt is, hogy átmenetileg ki maradhat a legfelsőbb bíróságon – ez tehát ugyancsak politikai döntés lenne.

Ezenkívül létrehoznának egy új kollégiumot a legfelsőbb bíróságon teljesen új tagokkal, amely panaszra felülvizsgálhatná az elmúlt húsz évben hozott bármely jogerős ítéletet, és – ez különösen fontos! – ez a testület bírálhatná el a választások törvényességével kapcsolatos felvetéseket is.

 

Törvény, nyiss nekem tért!

Mindebből az látszik, hogy Andrzej Duda elsősorban a saját befolyását akarja növelni, nem az igazságszolgáltatás függetlenségét megőrizni. Ebbéli igyekezetének meg is lett a következménye: heves támadás indult ellene egykori párttársai részéről. Például valahai mentora, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter felügyelte ügyészség éppen most indított eljárást a javaslatait kidolgozó tanácsadó ellen, mert ügyvédként egy áfacsalással vádolt céget képviselt, és ennek során állítólag ő is szabályokat sértett.

Ilyenformán nem is lehet megjósolni, hogy mi lesz az államfői törvényjavaslatok sorsa, de Duda beígérte, hogy ha módosításokkal kiherélik a tervezetét, akkor újra vétót emel. Csakhogy közte és a kormány között nem elvi a nézeteltérés, csupán módszertani. Maga az elnök is azt állítja, hogy a bíróságok igazságtalan ítéleteket hoznak, szükség van a felülvizsgálatukra – célozgatván ezzel a régi kommunistákra (28 évvel a rendszerváltoztatás után!). Így az is elképzelhető, hogy Jarosław Kaczyński, a kormánypárt (Jog és Igazságosság) elnöke és az ország alkotmányos tisztség nélküli tényleges vezetője, aki láthatóan rossz néven vette az általa kitalált és tisztségébe segített Duda lázadását, végül belemegy valamilyen kompromisszumba, amellyel mindketten megőrzik az arcukat. Több hónap durcáskodás után szeptember végén kétszer is tárgyaltak több óra hosszat.

Dudának mindeközben nincs egy szava sem az ellen, hogy a kormány országos óriás­plakát- és tévékampányt indított az egész bírói kar ellen legalább 10 millió złoty, azaz 750 millió forintnyi állami pénzből – mellesleg „baráti” cég nyerte a megbízást pályáztatás nélkül –, mely kampány „Igazságos bíróságokat!” jelszóval, úgymond, igazságtalan ítéleteket pécéz ki, gyakran valótlan állításokkal, s azt ostorozza, hogy a bírák állítólag felsőbbrendű kasztnak tartják magukat. A kampánymódszerekre felettébb jellemző példa, hogy sok egyéb mellett egy évekkel ezelőtti, valóban elképesztő, de abszolúte kivételes esettel is támadnak, amikor egy bírót bolti lopáson kaptak. Nem vitás, hogy bűncselekmény gyanúja esetén az úgynevezett fegyelmi bíróságok időnként túlzottan védik a mundért, de például olyan eset, hogy valaki a mentelmi jogára hivatkozva nem hajlandó belefújni az alkoholszondába, a tíz­ezer bíró között sokkal ritkábban fordul elő, mint a parlament két házának összesen 560 képviselője között. Mindenesetre el lehet képzelni, hogy hogyan lehet ilyen kampány közepette – ideértve az internetes gyalázkodások tömegét és a bírósági épületekre fújt feliratokat – a bíráskodás méltóságát megőrizve, objektíven és törvényesen ítélkezni.

 

Akkor miről beszélünk?

Vagyis a demokratikus intézményrendszer veszélyeztetettsége alig csökkent az államfő javaslataival, azok is alkotmányellenesek, az alkotmányt pedig az ellenzék ellenállása miatt egyelőre nem lehet hozzáhajlítani az elképzeléshez. Ezért az Orbán Viktor által inkvizíciónak és Lengyelországgal szemben tiszteletlenségnek minősített uniós eljárás teljes joggal folytatódhat, bár arra nem látszik remény, hogy eredménnyel is járjon.

A dolgok jelen állásához szorosan hozzátartozik persze az is, hogy született egy olyan törvény is júliusban, amelyet sokak követelése ellenére nem vétózott meg azt elnök: ez pedig feljogosította az igazságügyi minisztert, hogy bárkinek a megkérdezése nélkül és az indoklás mellőzésével leválthassa a bíróságok vezetőit. Ennek végrehajtása már folyik. Több olyan megyei bíróság volt, ahol a miniszteri döntést a teljes ottani bírói kar tiltakozása követte, és senki nem volt hajlandó elfogadni a kinevezést a szerintük indokolatlanul leváltott vezetők helyére. De a kormány bizonyára joggal számít arra, hogy végül nem marad üresen bírósági elnöki szék. Mindig vannak magasabbra törekvők, akikre lehet számítani.