Az ENSZ tényfeltárói szerint is nőket erőszakolt a Hamász az október 7-i támadás során

  • narancs.hu
  • 2024. március 5.

Külpol

Szakértők szerint a most még túszként fogvatartott emberek is szexuális erőszaknak lehetnek kitéve.

Az ENSZ vizsgálóbizottsága szerint észszerű, okkal feltételezhető, hogy a Hamász terrorszervezet nemi erőszakot és csoportos nemi erőszakot követett el az október 7-ei izraeli terrortámadás során

írja a BBC. A kifejezetten erre a vizsgálatra alakult ENSZ-csoport kilenc szakértője utazott januárban Izraelbe, ahol információkat gyűjtöttek, és azokat próbálták megerősíteni. Látogatásuk során 33 találkozón vettek részt, 5000 fotót és 50 videót elemeztek.

Jelentésük szerint arról is vannak meggyőző információk, hogy szexuális erőszakot, köztük nemi erőszakot, szexuális kínzást, kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódot alkalmaztak a túszokkal szemben. Közlésük szerint az erőszakok több helyszínen történtek, köztük: a Nova zenei fesztivál helyszínén és környékén, a 232-es úton és Re'im kibucban.

Az ENSZ szerint a most még túszként fogvatartott emberek jó okkal feltételezhetően továbbra is szexuális erőszaknak vannak kitéve.

Voltak azonban olyan állítások, amelyeket az ENSZ-csoport vagy nem tudott alátámasztani, vagy nem bizonyultak igaznak. Ilyen történet volt az, hogy egy terhes nő méhét felvágták, és kiszedték belőle a magzatot, amit megkéseltek. A csoport következetes, csonkításra utaló mintákat sem vélt felfedezni a beszámolókban.

A nemi erőszakról szóló hírek az október 7-i támadás óta folyamatosak a Hamásszal kapcsolatban, legutóbb Izrael számolt be bizonyítékokkal brutális erőszakról.

A Hamász mindeközben tagadja, hogy fegyveresei nőket erőszakoltak volna meg. Az izraeli külügyminiszter szóvivője a jelentés által arra szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy nyilvánítsák terrorszervezetnek a Hamászt és hozzanak nemzetközi szankciókat ellenük.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.