Az örmény tüntetők megcsinálták: nem állít miniszterelnök-jelöltet a bukott kormányfő pártja

  • narancs.hu
  • 2018. április 28.

Külpol

Putyin is megszólalt.

A kormányon lévő örmény köztársasági párt (RPA) nem állít saját jelöltet a miniszterelnöki posztra – közölte szombati sajtótájékoztatóján Eduard Sarmazanov pártszóvivő, aki egyben a kaukázusi ország parlamentjének egyik alelnöke.

„Úgy döntöttünk, hogy nem indítjuk a miniszterelnöki posztra szánt jelöltünket, és megvárjuk mások jelöltállítását. Ha már minden világos lesz, a köztársaságpártiak (a jelölt mellett vagy ellene, de) egyhangúlag fognak szavazni” – mondta ki Sarmazanov a május 1-jére kitűzött parlamenti szavazásra utalva. A kormánypárti politikus hozzátette: nem ért egyet David Arutinjan ügyvezető igazságügyi miniszternek azzal a véleményével, hogy pártja „kisajátította a politikai teret” az országban.

Az április közepén miniszterelnökké választott Szerzs Szargszján volt államfő egy héten belüli távozását tüntetésekkel kikényszerítő ellenzék vezetője, Nikol, Pasinján korábban azt állította, hogy az RPA néhány képviselője kész lenne egy „nép által állított jelöltre” szavazni, aki ő maga lenne. A Jelk liberális pártszövetséget vezető, 42 éves ellenzéki képviselő egy szombati nagygyűlésen azt mondta: kész tárgyalásokat folytatni a hatalmon lévő Örményország Köztársasági Pártja (RPA) parlamenti frakciójával. Pasinján újfent azt hangoztatta, hogy „minden tárgyalásnak a hatalom békés átadásáról kell szólnia”, ugyanakkor a hatalmon lévő elit elleni tüntetések folytatására szólította fel híveit.

Örmény tüntetők

Örmény tüntetők

Fotó: MTI/AP/Szergej Gric

Folytatni kell a polgári engedetlenséget

„Újult erővel kell folytatni minden tiltakozó és polgári engedetlenségi akciót. A nép győzelmét el kell, hogy ismerjék” – mondta Pasinján az Ijeván városában tartott megmozduláson, aki hozzátette, hogy erőszakra nem kerülhet sor. Az Interfax orosz hírügynökség helyszíni jelentése szerint Pasinján arra szólította fel híveit, hogy rendezzenek nagy tüntetést a főváros Jerevánban május 1-jére, arra a napra, amelyen a kormánypárti többségű parlament új miniszterelnököt készül választani.

Örményországban április első felében kezdődtek el a Pasinján szervezte tömegtüntetések, tiltakozásul az ellen, hogy a kormányzó köztársasági párt az államfői posztot tíz éven át betöltő, oroszbarát Szerzs Szargszjánt válassza kormányfővé. Az ellenzék úgy vélte, hogy a nemrég életbe lépett, a kormányfői jogköröket kiterjesztő alkotmánymódosítás csakis Szargszján hatalmon maradását szolgálta. Az április 17-én kormányfővé választott Szargszján a tiltakozások hatására hat nap után lemondott posztjáról, s helyére közeli szövetségesét, Karen Karapetján volt kormányfőt választották meg ügyvezető kormányfőnek.

false

 

Fotó: MTI/AP/PAN/Hrant Khactarjan

Putyin is elmondta a véleményét

Az új miniszterelnök megválasztását május 1-jére tűzték ki a parlamentben, a választás nyílt szavazással zajlana. A kormányzó köztársasági párt hajlandó lenne ezt követően előrehozott parlamenti választásokat kiírni, de alkotmányellenesnek tartja az ellenzéknek azt a követelését, hogy csakis Pasinján kormányfővé választását tartják elfogadhatónak, hogy azután ők rendezhessék meg az előrehozott választásokat.

Oroszország, amelynek katonai támaszpontja van Örményországban, csütörtökön közvetíteni próbált a válságban, amelyet a Kreml hivatalosan „örmény belügynek” nevez. Karen Karapetján telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel egyetértettek abban, hogy az örményországi válsághelyzetet kizárólag az érvényes alkotmány keretei között, a 2017 áprilisában megtartott legitim parlamenti választások eredménye alapján lehet rendezni. Szerdán Moszkvában tárgyalt Armen Gevorkján örmény miniszterelnök-helyettes, Edvard Nalbandján ügyvezető külügyminiszter, valamint a jereváni parlament több képviselője is.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.