Az oroszok többé nem tagok az ENSZ ICAO tanácsában

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. október 1.

Külpol

Nyugati vádak szerint az orosz hatóságok törvénytelenül foglaltak le több száz külföldi repülőgépet.

Nem választották újra tagként Oroszországot szombaton az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetének (ICAO) kormányzótanácsában.

A szervezet montréali közgyűlésén Oroszország nem kapott elegendő szavazatot ahhoz, hogy tagja maradhasson a 36 tagból álló kormányzótanácsnak. Poppy Khoza, a közgyűlés dél-afrikai elnöke "példátlannak" nevezte az előállt helyzetet.

Kanada és több európai ország előzőleg jelezte, hogy ellenzi Oroszország újraválasztását. Omar Alghabra kanadai közlekedési miniszter a hét elején úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, "fontosnak tartják, hogy Oroszországot felelősségre vonják".

Nyugati vádak szerint az orosz hatóságok törvénytelenül foglaltak le több száz külföldi repülőgépet, ezt Moszkva tagadja.

Oroszország korábban lezárta légterét 36 ország – köztük az Európai Unió 27 tagállama – előtt, válaszul arra, hogy a nyugati országok az orosz légi közlekedési szektort is érintő szankciókat vezettek be az Ukrajna ellen februárban indított orosz támadás miatt.

A 193 tagú ICAO közgyűlése háromévente ülésezik, a szeptember 27. és október 7. között zajló montréali tanácskozás az első a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború kirobbanása óta. Oroszország képviselője a héten azt kérvényezte, hogy a szervezet ítélje el azokat az országokat, amelyek "tilalmakat vezetnek be a szuverén légtér használatára".

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.