Interjú

„Az utolsó pillanat”

Tomáš Forró újságíró

Külpol

Haditudósítóként járta évekig a Donbaszt az ukrán és szeparatista oldalon is, az erről szóló könyve az idén magyarul is megjelent. A Donbasz – Nászutas lakosztály a Háború Hotelben az orosz–ukrán konfliktus gyökereiig hatol, s azt is bemutatja, hogy milyen volt az élet az invázió előtt. A szlovákiai szerzővel a kézirata lezárása utáni időkről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Donbaszról szóló könyve 2019-ben ér véget, nem sokkal Volodimir Zelenszkij elnökké választása előtt. Mi történt azóta a szeparatista területek társadalmával?

Tomaš Forró: Nagyjából ugyanaz a kilátástalanság maradt, amelyről a könyvben is írtam, de február óta már egész más a helyzet. Úgy írnám le, hogy ugyanaz zajlott le rövidebben újra, mint 2014-ben: először nagy volt a lelkesedés sokakban, amiért Oroszország végre teljesítette az ígéretét, és magához csatolta hivatalosan is a területeket. Utána sokan meglepődtek, hogy az orosz hadsereg ennyire gyengén teljesít a harcmezőn. Pár hónap múltán elkezdtek kiszeretni az oroszokból azok is, akik örültek nekik. Ebben nagy szerepet játszott, hogy rengeteg embert besoroztak, legyen szó akár veteránokról, akár mentálisan instabil emberekről. Minden férfit elvittek, sokszor az utcáról, a boltból vagy a munkahelyükről. Sokszor razziaszerűen gyűjtötték be az embereket, olyat is hallottam, hogy a város egyik boltjában hatalmas leárazásokat hirdettek meg azért, hogy mindenki odamenjen, és egyszerre gyűjtötték be a férfiakat. Él Luhanszkban egy barátom, aki hónapok óta nem ment ki az utcára, mindent a felesége intéz azóta. Tehát a megszállt területeken nincsenek már férfiak, mindent nők intéznek, a vásárlástól kezdve egészen a bányamunkákig. Sokan közülük semmit nem tudnak a férjükről, naponta járnak a hadsereg irodáiba megkérdezni, van-e bármi hír. Ezek a férfiak a legtöbbször halottak, de a hadsereg nem jelenti le, mert akkor az oroszok nem küldenek értük pénzt, amit így a parancsnokok egyszerűen eltesznek.

MN: Tehát hazugság az, hogy az elfoglalt területeken sokan ünnepelnek, amiért végre Oroszországhoz tartozhatnak?

TF: Ilyen hangulat legföljebb az invázió kezdetén volt tapasztalható. A nagyobb képet kell nézni: bajok vannak az áramellátással, a gázzal, mindent lebombáztak, és azt adják elő az embereknek, hogy mindent az ukránok csináltak. De az emberek Donyeckben sem hülyék, hiszen a saját szemükkel láthatták, hogy olyan helyekről jöttek a bombák, ahol nem is járt az ukrán haderő. Most is látják, hogy a saját népük bombázta le a házaikat és ölte meg az embereiket.

MN: Részletesen ír le egy olyan világot, ahol nyolc éven keresztül főleg bűnözők uralkodtak. Mi lett Donbasz szeparatista uraival az invázió után?

TF: Akit tudtak, besoroztak, az oroszok számára ők nem különösebben érdekesek, és nem is kaptak különleges bánásmódot.

MN: Hivatalosan ki irányítja a városokat?

TF: Mindent átvett a hadsereg. Bármilyen civil hatalomgyakorló csak kesztyűbáb.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."