Az elmúlt hetek eseményei nem annyira valamiféle konkrét csapásirányt jeleznek az ETA akcióiban, sokkal inkább annak a fitogtatását, hogy Spanyolország legkülönbözőbb vidékein szinte egy időben képesek akcióba lépni. Az erődemonstrációra pedig azért van szüksége az Euskadi Ta Askatasuna (Haza és Szabadság, ahol az Euskadi szó egyszersmind a Baszkföld jelentéssel is bír, ha igaz) nevű csoportnak, mert a széles körű közvélekedés szerint a terrorakciókat elkövető központi mag mindössze harminc, legfeljebb ötven főből áll. A mostani, összehangoltság benyomását keltő akciók tehát ezt a vélekedést igyekeznek eloszlatni.
Az elmúlt hetek-hónapok áldozatai között voltak közepes és magasabb rangú kormánypárti és ellenzéki politikusok, üzletemberek, legutóbb egy katonatiszt, a robbantásos merényletek színhelyei pedig a déli Malagától Madridon és környékén át egészen Spanyolország északi részéig, magáig a Baszkföldig terjednek. (Évek óta ez egyébként az ország leggyorsabban fejlődő része.)
A képünkön haragosan álló emberek "Elég volt!", "ETA-gyilkosok" és hasonló feliratú táblákat tartanak konok tekintettel, és jól látszik, hogy valóban elegük van. Lehetnek sevillaiak, madridiak vagy San Sebastian lakói, nem tudni pontosan, az viszont biztos, hogy az ETA valamelyik merénylete ellen tiltakoznak a sok közül. A fegyveres szervezet 1968-as akcióba lépése óta e cikk írásakor
a nyolcszázharmincegyedik halottnál
tart a csoport, és ki tudja, mikor növekszik ismét ez a szám.
Persze az ETA nem a semmiből lett. Mindenekelőtt a Franco-rendszer terméke. Azoké az évtizedeké, amikor ezt a meglehetős különállásban élő, nyelvében és genetikailag egyetlen más népcsoporttal sem rokon nemzetet valóban kőkemény elnyomás sújtotta: a baszk nyelvet még csak nem is lehetett használni nyilvánosan, a legkisebb hazafias gesztusért is könnyen járt kínzásokkal súlyosbított börtön, és a rezsimnek nem is titkolt célja volt a polgárháború idején kétségkívül a rossz, mert vesztes, vagyis a sokféle elnyomás ellen küzdő köztársasági oldalon álló baszkok kollektív megregulázása, megfenyítése.
A tűrhetetlen elnyomás ellen lépett fel az ETA, amely rögtön, ellentétes szélsőségként teljes függetlenséget követelt Észak-Spanyolország és Délnyugat-Franciaország összesen hét, részben többé, részben kevésbé baszkok által lakott tartománya számára. A reménybeli független Baszkföld két területének sorsa voltaképpen és paradox módon 1975, Franco halála után vált ketté. A kialakuló spanyol demokrácia első lépései közé tartozott a
területi önrendelkezés
régi követeléseinek a kielégítése - mindazonáltal az ország területi integritásának a megbontása nélkül. Északkeleten Katalónia a jelek szerint elfogadta az önrendelkezés meglehetősen széles lehetőségeit, amelyek messze túllépnek a nyelvápolás és hagyományőrzés egyleti szintű keretein, és a politikain, oktatásin túl széles pénzügyi önállósággal is járnak.
A baszkok egy kisebbsége azonban nem tud, nem akar engedni a teljes függetlenség követeléséből - tudat alatt talán éppen a franciaországi baszkok helyzetének a megoldatlansága miatt. Franciaországban ugyanis a közigazgatás központosított jellege alig egy évtizede kezd csak oldódni, és a nemzetiségi törekvések engedékeny, sőt biztató elfogadásáig még igencsak hosszúnak látszik az idő - lásd a végtelen és sok esetben szintén halálos huzavonákban őrlődő Korzika helyzetét.
Mit lehet mármost tenni?
Az ETA - és a parlamentáris keretek között a szélsőséges baszk törekvéseket képviselő, értelemszerűen jóval népesebb politikai szárnya, korábbi nevén Herri Batasuna (Egységes Nép), újabb önmegjelölésével Euskal Herritarok (Mi, Baszk Polgárok) évekkel ezelőtt megegyezett a mérsékeltebb Baszk Nemzeti Párttal, a - spanyolból rövidített nevű - PNV-vel, ezért nem közösködött már az előző választások idején sem a PNV a szocialistákkal. (Többek között ennek egyfajta "jutalmaként" következett 1998-ban az a bizonyos "tűzszünet".) A spanyol hatóságokat azonban az ETA-hoz hasonlóan továbbra is megszállóknak tekinti. Tárgyalásokra is ebből a pozícióból hajlandó, valamennyi spanyol politikai erő közös delegációjával ülve le az esetleges megbeszélésekre, amelyeken elvben - nem világos, hogy ez kizáró jellegű feltétel-e - a megfelelő francia küldöttség is részt venne.
A jelenlegi pozíciók természetesen nem valami biztatóak a nézetek esetleges közelítése szempontjából - Párizsból például egy kukkot sem hallani, ami persze titkos egyeztetések lehetőségét nem zárja ki. A frontokat azonban nemcsak az ETA és politikai támogatói, valamint a két és fél millió baszkhoz képest nem túl magas számú, hetvenezerre becsült rokonszenvező, jobbára fiatal ember merevíti meg. Ezt teszi a kormány is, amely a mellette felsorakozó sajtó támogatásával a "semmit sem engedünk", "nem tárgyalunk gyilkosokkal" álláspontról nem nagyon látszik elmozdulni. És erre nem magyarázat, hogy Aznar kormányfő is úszott már meg hajszál híján ETA-merényletet.
A bevezőben említett pártközi megbeszélések viszont adhatnak talán ötleteket. Lehet, hogy nem ártana az sem, ha Madrid többet tudna például arról: miféle dac, harag az, amely rokonszenvtüntetésre sarkall egyeseket az ETA bombabarkácsolóinak az emlékére, akik véletlenül - alighanem éppen újabb gyilkosságra készülve - robbantak fel a minap. Előbb-utóbb úgyis egyezkedni kell majd, ahogy nem volt más lehetőség Észak-Írországban sem. Nem az a fontos ugyanis, hogy csak pár tucatnyian vannak, akik gerjesztik a félelmet, hanem az, hogy rengetegen, akik átélni kénytelenek. És a demokráciának az ő érdekükben kell működnie.
- kovácsy -
