Bennett: Irán támadta meg az izraeli üzemeltetésű hajót Ománnál

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 1.

Külpol

Az izraeli miniszterelnök választ ígért a hajó elleni akcióra, Washington is válaszlépést fontolgat.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy cáfolata ellenére Irán hajtotta végre csütörtökön a két emberéletet követelő támadást az izraeli működtetésű teherhajó ellen Omán térségében – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.

Noha az iráni külügyminisztérium azt állította, hogy Izrael vádjai hamisak, Naftali Bennett a kormány vasárnapi ülésén elutasította Teherán tagadását. "Irán megpróbál kibújni alóla, de egyértelműen kijelentem, hogy övé a felelősség" – jelentette ki Bennett.

Az iráni külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy Teherán nem vett részt az Ománi-öbölben a Mercer Street nevű hajó elleni támadásban, miután Izrael Iránt vádolta már néhány órával az incidens után.

"Az elmúlt napokban a világ újabb emlékeztetőt kapott az iráni agresszióról, ezúttal a tenger közepén. A hajó elleni dróntámadással az irániak egy izraeli célpontra lőttek" – mondta Bennett.

"A magunk eszközeivel át fogjuk adni üzenetünket" – ígért választ az izraeli miniszterelnök a hajó elleni akcióra. "Irán bűnös magatartása nemcsak Izraelre nézve veszélyes, hanem a hajózás és a nemzetközi kereskedelem szabadságának globális érdekeit is sérti" – tette hozzá.    

"Hírszerzési bizonyítékaink vannak, és elvárjuk, hogy a nemzetközi diplomácia  egyértelművé tegye az iráni rezsim számára, hogy súlyos hibát követett el" - hangsúlyozta az izraeli kormányfő.

Jaír Lapid külügyminiszter megtárgyalta amerikai és egyesült királyságbeli kollégáival az Irán elleni nemzetközi választ. A valószínűleg drónnal elkövetett támadásban életét vesztette a legénység egy brit és egy román állampolgárságú tagja.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap közölte: az Egyesült Államok meg van győződve arról, hogy Irán követte el a támadást. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy nincs mentség erre a támadásra és Washington partnereivel és a térségbéli kormányzatokkal együttműködve fontolgatja a megfelelő válaszlépéseket.

Dominic Raab brit külügyi tárcavezető hasonló szellemben közölte: országa partnereivel együttműködve dolgozik egy összehangolt válaszon.

"Nagy-Britannia elítéli ezt a törvénytelen és kegyetlen támadást, amelyet egy kereskedelmi hajó ellen követtek el Omán partjainál – jelentette ki Raab. – Úgy véljük, ez egy szándékos, célzott és a nemzetközi jog egyértelmű megsértését megtestesítő támadás volt Irán részéről."

A brit miniszter szerint nagy valószínűséggel Irán támadta meg a hajót egy vagy több drón segítségével.

Szaíd Hatibzadeh, az iráni külügyminisztérium szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy "a cionista rezsim (Izrael) teremtette a bizonytalanságot, a terrort és az erőszakot". Mint mondta, a teheráni vezetés visszautasítja a vádakat, miszerint bármi köze lett volna a történtekhez. Hatibzadeh szerint ezek az alaptalan vádak mindössze figyelemelterelésként szolgálnak Izrael részéről.

A támadás pontos részletei egyelőre nem ismeretesek.

Izraelben ártatlan emberek elleni terrorizmusnak és a tengeri kereskedelmi útvonalak megsértésének nyilvánították az incidenst, és a ynet szerint várhatóan panaszt nyújtanak be az ENSZ Biztonsági Tanácsához.

A támadást csütörtökön hajtották végre az Arab-tengeren a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú, izraeli üzemeltetésű Mercer Street nevű közepes méretű tartályhajó ellen, amely a tanzániai Dar es-Salaamból tartott az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseirába, és éppen a középkelet-ománi Dukm kikötővárostól körülbelül 280 kilométerre északkeletre tartózkodott.   

A Reuters hírügynökségnek hírszerzési jelentéseket ismerő amerikai és európai források is azt mondták, hogy a fő gyanúsított az ügyben Irán, de kormányaik továbbra is bizonyítékokat keresnek ennek alátámasztására. (MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.