Bident szidta egy hülyeségért, amit Trump mondott

  • narancs.hu
  • 2023. december 24.

Külpol

Joe Rogant, az egyik legnépszerűbb amerikai podcastert kollégái rögtön, élő adásban cáfolták, az eredeti hangfelvétellel.

Joe Biden, a jelenlegi amerikai elnök alkalmatlan feladata ellátására a mentális állapota miatt, hiszen olyat is mondott, hogy a függetlenségi háborúban repterek körül zajlottak a harcok – erről beszélt Joe Rogan, a hírek szerint az egyik legnépszerűbb  amerikai podcaster a műsorában.

A Telex által szemlézett eset azért érdekes, mert képet ad az amerikai média világáról, ahol a hagyományt, hogy hír szent és a vélemény szabad, máshogyan ápolják, mint mifelénk.

A Joe Rogan Experience című műsor készítői, Rogan kollégái ugyanis az állítás elhangzása után azonnal előkerestek egy felvételt, és be is játszották.

Ebből kiderül, hogy a repteres butaságot nem is Joe Biden, hanem elődje, Donald Trump mondta. Biden csak idézte, azért, hogy gúnyolódhasson rajta.

A beszélgetés ezek után a beszámoló szerint úgy folytatódott, hogy a műsorvezető azt mondta,  „jó, jó, hát megesik az ilyen, nyelvbotlás volt”, és megegyezett beszélgetőtársával abban, hogy nem lehet már bízni a médiában. 

Ami a repteres elszólást illeti, Donald Trump 2019. július 4-én, a függetlenség napján mondott ünnepi beszédében állította azt, hogy a függetlenségi háború kezdetén az amerikai hadsereg megszállta a reptereket. Holott a repülőgépet 125 évvel a függetlenségi háború után találták föl.

Az elszólásra a beszámolók alapján a magyarázat nem a tudatlanság, hanem hogy Trump nem igazán tudott súgógépről olvasni.

A címlapkép forrása ez a Facebook-oldal

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.